KomolyZene

A 16. század kezdetétől a hangszeres darabok címe fantázia. A prelúdium, toccata, ricercar, capriccio és egyéb műfajokkal ellentétben a fantáziát formájában és műfajában a zeneszerzői kötöttségek lazulása, a formálás és invenció spontaneitása jellemzi, így az imrovizációhoz áll közel. A 16. század első felében a fantázia szinte kizárólag a lant- és vihuelajáték sajátja, az előjátékokkal és intonatiókkal szemben önálló előadási darab jellegét ölti. A tempómódosítások kívánatosak és szokásosak voltak a fantáziában. Itáliában a lantfantázia fő művelője Francesco da Milano, Franciaországban a mantovai A. da Rippa, G. de Morlay és J. Belin volt és mindkét országban működött az európai hírű Bakfark Bálint. A fantázia történetének új fejezete 1560 körül kezdődött, amikor Itáliában a régi ricercar néven új műfaj keletkezett, amely a szólóhangszeres zene szerkesztésbeli tarkaságától kontrapunktikus hajlamával, a motettától pedig monotematikus törekvésével tért el, és a lant helyett a p...

Ezt a művet Ravel — a G-dúr koncerttel egy időben — Paul Wittgenstein zongoraművész felkérésére írta, aki jobb karját az első világháborúban elvesztette. A bécsi bemutatón Wittgenstein játszotta a koncertet, 1931 novemberében, időközben azonban összekülönböztek a zeneszerzővel — állítólag bizonyos, a zongoraművész által javasolt változtatásokon —, és így Ravel a mű párizsi bemutatójára Jacques Février-t kérte fel. A darab egyetlen nagyszabású tételből áll, amely azonban három formarészre tagolódik: két lassú szakasz fog közre egy gyorsat. Karaktere alapjában különbözik a G-dúr versenyétől, erre maga Ravel is felhívta a figyelmet. Egyebekben így nyilatkozott a balkezes koncertről: „...Az ilyen jellegű műveknél az a lényeg, hogy ne a hangok laza szövedékének, hanem két kézre írott zongoraszólamnak benyomását keltsük. Ezért fordultam segítségért olyan stílushoz, amely közelebb áll a hagyományos koncert bizonyos értelemben impozáns stílusához. Ilyen értelemben megfo...

Debussy: Estampes I. Pagodes  II. Soirée dans Grenade III. Jardins sous la pluie 1903-ban komponálta Debussy ezt a sorozatot, amely a Pelléas befejezése óta első zongoraműve volt. Míg a Pour le Piano három darabjában letűnt korok szellemét idézte fel, ezúttal három különböző földrészt, tájat, koloritot ábrázol. Első darabja a távol-keleti  Pagodák  festői képét rajzolja meg azokkal a színekkel és vonásokkal, amelyeket a gamelánegyüttestől sajátított el: téma-ismétlések, ötfokú hangsor, az indiai ragákra emlékeztető ritmikai gazdaság teszi egzotikussá ábrázolását. A második tétel az előző opusszal kapcsolatban már említett  Granadai este , tüzes habanera-ritmusával, az andalúziai miliő illúziót keltő megjelenítésével vívta ki  Manuel de Falla  elismerését. De Falla kiérezte ebből a darabból az Alhambra vízmedencéiben visszatükröződő holdfény varázsos hangulatát. A harmadik darab hazai miliőt ábrázol:  Kertek az esőben , toccata...

Az  arabeszk  kifejezést az európaiak alkották meg a 15. vagy 16. században, amikor a reneszánsz könyvkötészet mesterei arab díszítőmotívumokkal látták el alkotásaikat. A hangsúly itt nem a geometrián, hanem indák és levelek, virágmotívumok kusza, mégis rendezett alkalmazásán alapul. Széles körben elterjedt a művészetek területén, zenében, táncban, ahol a szélesen, díszesen kanyargó témákat nevezik arabeszknek. Az arabeszk a  képzőművészetből átvett fogalom, olyan karakterdarab, amelyre a dallam gazdag díszítése, figurációja, vagy a szólamok szabad szövése jellemző. Példának R. Schumann op. 18 zongoradarabja, vagy Debussy 2 arabesque-je hozható fel. Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon Vissza a műfajok listájához.