KomolyZene

Edvard Grieg (1843-1907): Peer Gynt - Két szvit Op. 46., Op. 55. Ibsen Peer Gynt című drámájához Grieg 1874-76-ban írt kísérőzenét, s ebből utóbb két hangverseny-szvitet állított össze. Az első szvitet (Op. 46.) megnyitó Reggeli hangulat poétikus természeti kép; Az Aase halálát megjelenítő második tétel szorosan kapcsolódik a költeményhez: Peer Gynt megérkezik anyja halálos ágyához, és fantasztikus történetekkel segíti át a haldoklót a túlvilágra. Anitra tánca - a következő tétel - vérpezsdítő keleti táncmuzsika, amelyet az arab vezér leánya Peer szórakoztatására lejt. A negyedik tétel kísérteties lidércálom a hegyi király csarnokáról. A második szvit (Op. 55) a menyasszonyrablás jelenetével és Ingrid panaszával kezdődik. Az arab tánc Anitra táncának második szvitbeli megfelelője. A harmadik tétel Peer Gynt hazatéréséről szól, a viharos tenger és a hajótörés realisztikus megjelenítése. A művet záró darab, Solvejg dala a s

Joseph Haydn (1732-1809): op. 9. vonósnégyesek, No. 1-6. Az op. 9-ben összefoglalt hat vonósnégyes az 1760-as években keletkezett, és a műfaj további jelentős kibontakozását reprezentálja. Haydn ebben az időben már az Esterházy-udvar muzsikusa volt, ahol zenekar és színház állott a rendelkezésére, s ahol a reá háruló nagyszámú feladat a művészi fejlődés szinte korlátlan lehetőségével járt együtt. A napi program helyhez és időhöz kötött beosztása következtében az egyes műfajok szinte önmaguktól alakultak ki. Szórakoztató asztali zenéket, divertimentókat, szerenádokat többnyire az étkezések idején, vagy napközben, a vendégek mulattatására játszottak; a kamarazene ideje az este volt, színhelye a herceg zeneszobája. Ugyancsak este rendezték a zenekari hangversenyeket, amelyek Haydn szimfóniáihoz nyújtottak díszes keretet. A vonósnégyes tehát mind formájában, mind tartalmában eltávolodik a divertimentótól, illetve a szvitmuzsikától: erre mutat az a körülmény is, hogy tételeinek

Igor Sztravinszkij (1882-1971): Versenymű zongorára és fúvóshangszerekre A szólóhangszert kísérő együttes szokatlan összetétele (fúvósok, nagybőgő és üstdobok) Sztravinszkij újat kereső, kísérletező korszakát jelemzi, az első világháborút követő esztendők idején. Ugyanakkor a koncertforma felelevenítése a zeneszerző neobarokk stílusgyakorlataira utal. Különösen a mű első tétele viseli magán ennek jegyeit, amely a toccata és a bachi invenció-műfaj szellemes újrafogalmazása.  A lassú tételt a zongora kifejező témája kezdi, ezt utóbb a zenekar is megismétli. A tétel végén felhangzó kadencia a darabban formaalkotó szerepet játszik; felgyorsult tempóban ez alkotja a zárótétel főtémáját. A komponista ezúttal ellenpontozó technikával dolgozza fel, majd különféle alakzatait mutatja be.  A versenymű zárótétele általában összefoglalja az előző tételek zenei anyagát, nemcsak a második, hanem az első tétel tematikája is újból feltűnik benne. A versenyművet Sztravinszkij Biarritzban