Ugrás a fő tartalomra

Concerto grosso

Szerző:

A concerto grosso (nagy együttes) egyrészt a szólistákkal (concertino) szemben álló nagyobb hangszercsoport (tutti, ripieno), mely felváltva játszik a concertinóval, másrészt olyan concerto, amely ezen a váltakozó játékon alapul. A concerto grosso kb. egyidejűleg keletkezett a szóló concertóval, a 17. század második harmadában, Észak Itáliában, többek között (egészen a 18. századig) a triószonáta előadásmódjaként, amelynek a hangszer-összeállítása (két hegedű, gordonka, basso continuo) megegyezett a concerto grosso eleinte tipikus concertino-összetételével. A concerto grosso előfutárai a canzonák, szonáták és sinfoniák duó- és tióepizódjai. A műfaj korai és teljesen kialakult darabja Stradella egy 1676-os concerto grossója, őt követték a bolognai és a modenai iskola tagjai.

A concerto grosso elnevezést először Gregori alkalmazta (1698). A concerto grosso legnagyobb olasz mestere Corelli, Torelli és Vivaldi. Vivaldi háromtételes (gyors-lassú-gyors) formatípusa, hangszer-csoportosítási és formai ötletessége, karakterisztikus tematikája, funkciós harmóniavilágon alapuló hangzásfelületei, lassú tételeinek éneklő melodikája és a gyors tételekben a tutti ritornellek és moduláló concertino epizódok rondószerű váltakozása döntő módon járultak hozzá a concerto grosso műfaj kiérleléséhez.


Corelli technikájával Georg Muffat ismerkedett meg Itáliában, 1681/82-ben, és ő közvetítette a német zeneszerzőknek (Armonico tributo, 1682). A concerto grosso mesterei Vivaldi mellett és után Itáliában Caldara, Marcello, Valentini, Manfredini, Albinoni, Geminiani és Locatelli, Németországban Heinichen, Telemann, Graupner és Fasch. Bach 1721-ben befejezett Brandenburgi versenyeiben a concerto grosso elvet más concerto műfajokkal keverte.


Händel hatása elsősorban Angliában és Németalföldön érvényesült, többek között Fesch, George, Hebden és Avison műveiben. A 18. század második felében a concerto grosso hangszer-összeállítás módja, a sinfonia concertantében élt tovább.


A 20. század elején újjáélesztett barokk formák egyike a concerto grosso, többek között Reger, Konzert im alten Stil (1912), Kaminski, concerto grosso két zenekarra (1922), és Krenek concerto groosói (1921, 1924). A concerto grosso műfajára emlékeztető művek többek között: Bartók, Concerto (1943), Stravinsky, Ebony-Concerto (1945), Liebermann, Concerto grosso (1954) jazzbandre és zenekarra.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sz...
További információk

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Szerző:
Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...
További információk

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Szerző:
Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mind...
További információk