KomolyZene

A menüett Poitou vidékéről származó népi táncból eredő tánc, melyet állítólag XIV. Lajos táncolt Lully zenéjére, 1653-ban. A menüett a francia udvarban hamarosan az állandó táncrend végére került, a branle, courante és gavotte után. Páros táncként, erősen stilizált figurákkal igen gyorsan elterjedt, s a 18. században és a 19. század első évtizedeiben, különösen Németországban, minden bál elején táncolták. Táncra szánt menüettet csaknem minden 18. századi zeneszerző írt, még Beethoven is (12 menüett egy maszkabálra, 1799). A menüett zeneileg 3/4-es, két 4 vagy 8 ütemes, megismételt részből áll. Metrikai felépítése alapján a menüett a kora klasszikus és klasszikus zeneszerzés-tanításban paradigmaként szolgált. 1750 után a menüettkomponálás zenei játékká is vált, amint arról többek között Kirnberger is beszámol (Der allezeit fertige Menuetten- und Polonaisenkomponist, 1757). A menüett stilizált táncként Chambonnières-nál már 1670 körül bekerült a szvitbe (Németországban Schme

A variáció a hangzó anyag átalakításának alapelve egy meglévő megváltoztatása értelmében, alkalmasint minden idők minden népénél. Meg kell különböztetni a variálást mint technikát egy formán belül, továbbá egy mű módosított előadását (variáló feldolgozását), végül a variáció-sorozatot mint formát, mely állhat önállóan vagy egy nagyobb egész részeként. Az egy formán belüli variálás fajtái: a középkorban pl. a variáló color a módosított dallamismétlés értelmében. A barokkban kiváltképpen a variatio, figura értelmében: "egy nagykotta helyett több kisebb siet mindenféle menettel és ugrással a rákövetkező hanghoz". Az ária da capo részében vagy a szonátaforma reprízében eszközölt változtatások is a formán belüli variációk. A variációs művészettel érintkezik a fejlesztés, a tematikus munka, a témaátalakítás (J. S. Bach,   Musicalisches Opfer   és   Kunst der Fuge ), a vezérmotívum alakváltása Wagnernél, és Mahler variánsképző technikája. Variációs feldolgozásnak tekint

A trió a 18. században a három énekszólamra és basso continuóra írt darab (tercett), valamint a triószonáta megnevezése. Ma minden, három közreműködővel előadott hangszeres darab neve trió (vonóstrió, fúvóstrió, zongoratrió), illetve a megfelelő előadó együttesé is. A trió eredetileg azonban szolisztikus három szólamú tétel (többnyire fúvósokra). Lully francia operáiban az ötszólamú vonósegyüttes epizódjaként (tánctételekben illetve áriák és kórusok ritornelle-jeként). Közjátékszerű triószakaszok (divertissements) a francia nyitány fugatós részében először A. Steffaninál ( Orlando , 1691) fordulnak elő. G. Muffat, J. C. F. Fischer és J. S. Bach átvették ezt a szokást. A francia triószerkezet hatott a concerto grosso concertinójára is (2 hegedű és gordonka). Az 1680 körül a francia táncszvitbe illesztett menüett, passepied, gavotte és bourrée tételek rendszerint egy trióval (2 oboa és fagott) vagy egy burdon darabbal (musette) alkotnak párt, Ezek hangzása elüt a teljes zenekar