KomolyZene

A motetta 1200 körül a Notre-Dame korszakában jelent meg (előzményei a Saint-Martial repertoárjában), kezdettől a többszólamú vokális zene egyik központi műfaja. A motetus szó feltehetőleg az ófrancia motet latinosított formája, amely az ófrancia mot (= szó, vers, strófa) származéka, zenei tárgyú írásokban legkorábban 1240 körül fordul elő. A motetta eredendően a középkori tropizálás eljárásából származik, discantus-szakaszok felső szólamait utólag szillabikus ritmikus latin (később túlnyomórészt francia) szövegekkel látták el. Pl. a W kézirat clausula-faszcikulusainak 102 clausulájából 30 bizonyíthatóan motettaként élt tovább. A felső szólamok szövege tartalmilag rendszerint az alsó szólam (cantus, később tenor) gregorián-melizmáinak szavaihoz kapcsolódott. Amennyiben a felső szólamok azonos szöveget szillabikusan adnak elő, akkor a felső szólamok együttese a conductushoz (latin dal strófikus szöveggel) hasonló. Valószínű, hogy a szöveggel ellátott clausulát kezdetben tropus

A passacaglia (értelme: muzsikáló zenekar utcai felvonulása) a 16. századi gitárzene közvetítésével Itáliába került spanyol tánc. A legrégibb passacaglia Itáliában Girolamo Montesardo gitártabulatúrájában található (Passacaglie o ritornelli, 1606): az F B C F pillérhangokra épülő periódus, 20-nál több variációval. A fokoknak ez a rendje, a páratlan ütem, valamint az ostinato struktúra a korai passacaglia egészére jellemző marad. Montesardo címadásában jelzett passacagliák vagy ritornellek áriák és táncok elő-, köz- és utójátékaként, hangszeres színpadi zenében entrée-k kíséretéül szolgáltak. Így Perinél ( Le varie musiche ) egy négystrófás áriába a következő basszusra épülő két olyan passacaglia illeszkedik, amely transzponálva, magában az áriában is visszatér. Az ilyen passacagliát gyakran nem is írták le pontosan, hanem rögtönözték. Frescobaldinál egy passacaglia ritornellként és áriastrófát alátámasztó ostinato basszusként egyaránt szerepel. Táncdarabokkal összefüggésbe

A concerto grosso (nagy együttes) egyrészt a szólistákkal (concertino) szemben álló nagyobb hangszercsoport (tutti, ripieno), mely felváltva játszik a concertinóval, másrészt olyan concerto, amely ezen a váltakozó játékon alapul. A concerto grosso kb. egyidejűleg keletkezett a szóló concertóval, a 17. század második harmadában, Észak Itáliában, többek között (egészen a 18. századig) a triószonáta előadásmódjaként, amelynek a hangszer-összeállítása (két hegedű, gordonka, basso continuo) megegyezett a concerto grosso eleinte tipikus concertino-összetételével. A concerto grosso előfutárai a canzonák, szonáták és sinfoniák duó- és tióepizódjai. A műfaj korai és teljesen kialakult darabja Stradella egy 1676-os concerto grossója, őt követték a bolognai és a modenai iskola tagjai. A concerto grosso elnevezést először Gregori alkalmazta (1698). A concerto grosso legnagyobb olasz mestere Corelli, Torelli és Vivaldi. Vivaldi háromtételes (gyors-lassú-gyors) formatípusa, hangszer-csoportos