Ugrás a fő tartalomra

Jig

Szerző:
A jig (= gyorsan ide-oda imbolyogni) a brit szigeteken a 16. századtól ismert, Írországban ma is élő tánc. A country dance-szal gyakran azonosított jiget kört vagy láncot (rounds or hayes) alkotva táncolták és énekelték. A többi táncdaltól (ballads) csúfolódó szövegében különbözik. Groteszk karakterére utal, hogy a vitustáncot Angliában ma is (St. Vitus' jig"-nek hívják. Th. Mace (1676) szerint is Csak hóbortos és könnyűvérű embereknek való. Az Erzsébet-kori jigben a következő ütemfajták fordulnak elő: kétrészes formában 2/2 és 2/4, háromrészes formában 9/8, 9/4, 6/4, 6/8 és 3/8. A jig dallami jellegzetessége az ereszkedő terclépés és a ritmikai scotch snapnek nevezett szinkópa.


A legtöbb jiget címmel is ellátták, pl. Farnaby, Nobodyes Gigge (Fitzwilliam Virginal Book). A címek azokra a színészekre vagy szerepekre utalnak, akik vagy amelyek révén a daljátékokban énekelt jigek ismertté váltak. Az ének- és táncbetétekkel bővített szóló-sketchből kifejlődött daljáték-jig Shakespeare korában széles körben elterjedt, és miután a dialógusokat írásban rögzítették, az intermediumba torkollt. Ezt követően Angliában (pl. Purcellnél) a meglehetősen vulgáris jig erősen háttérbe szorult, még Franciaországon át nemzetközivé vált gigue formájában is, csak a 18. századi polgári Koldusopera élesztette újjá.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Szerző:
Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...
További információk

Darius Milhaud: Scaramouche - szvit két zongorára, op. 165/b

Szerző:
Az 1937-es párizsi Világkiállítás alkalmára készült kompozícióról így ír szerzője önéletrajzi visszaemlékezéseiben (i. m. 207. 1): „… Ez idő tájt írtam azt a zongoradarabot, amellyel nagyon sok bajom volt, míg elkészült: Ida Jankelevitch és Marcelle Meyer számára egy kétzongorás szvitet. Átvettem néhány elemet két színpadi zeném partitúrájából és ezt az elegyet Scaramouche -nak neveztem el. Deiss nyomban ki akarta adatni… Én azonban élénken lebeszéltem; ,Senki nem fogja játszani', ám kiadómnak igen különös természete volt és csak azt adta ki, amit szeretett. A Scaramouche történetesen tetszett neki és jónak tartotta. A jövő őt igazolta. Miközben a kottapapírt általában nehéz volt eladni, ebből több kiadás jelent meg…” Scaramouche, akinek nevét Milhaud a kétzongorás szvit címében örökítette meg, eredeti nevén Fiorelli nápolyi színész volt, aki 1694-ben halt meg. Az első tétel motorikus mozgását sajátságos ritmikai lüktetés kíséri végig. A második tétel dalformában írt lír...
További információk