Antonio Vivaldi (1678-1741): Az ősz (F-dúr hegedűverseny)
Vivaldi VIII. opusz-szám alatt összefoglaltIl Cimento dell'Armonia e dell'Inventionecímű sorozata, amely tizenkét
versenyművet tartalmaz, 1725 körül jelent meg Amszterdamban. A gyűjtemény első négy
darabjaA négy évszakcímen ismert és népszerű hegedűciklus.
A programot a zeneszerző a megfelelő részletek fölé bejegyezte a partitúrába.
Ha összeállítjuk ezeket a sorokat, kiderül, hogy négy szabályszerű szonettben
rögzítette a hegedűversenyek "tartalmát". Feltehető, hogy e szonettek
írója maga Vivaldi volt.
AZ ŐSZ (L'autunno) Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal
vidám szüretjét - és nyakalva cifra
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.
Áll a szüret még, dallal, vigalommal,
kedves az ég is, barátságos, tiszta -
majd a vad nyárnak ki-ki nyugalommal
álom-adóját adogatja vissza.
De a vadász kél, kerekedik reggel,
megfújja kürtjét, kutyáit hivatja -
fut a vad, szorítsd, rajta, ne ereszd el!
S a nagy lármától végre megriadva
- el is találták, űzik is sereggel! -
lankad a vad már, páráját kiadja.
(Rónai Mihály fordítása)
Az ősz című F-dúr hegedűverseny"A parasztok tánca és
dala"feliratú
tablóval kezdődik. "A paraszttánccal és dallal ünnepli a boldog szüret
örömét." A teljes együttesen felhangzó ritornell tömött hangzású,
karakterisztikus témával kezdődik, a hegedű első szólóbelépése ezt veszi át
bravúros kettősfogásokkal. Majd kiválik a vidám együttesből"A részeg"realisztikusan megrajzolt figurája:
"és nyakalva cifrakedvébe'
Bacchus kelyhét, bizalommalki-ki
magát már asztal alá issza". Ez a szakasz egyike azoknak a mesteri
részleteknek, amelyeknek során a ritornell anyagából vett motívumot a
zeneszerző beleszőtte a szólóba, a klasszikus szonáta kidolgozásának
megoldásához nyújtva ezzel korai mintaképet. Nem marad el természetesen a
részeg dülöngélésének és komikus magatehetetlenségének realisztikus ábrázolása
sem. Ugyanakkor a hegedűszóló egyre differenciáltabb, technikája egyre
bravúrosabb. Az utolsó szólóbelépés az elszenderülő részegek édes álmával cseng
ki, majd ismét eredeti alakjában hangzik fel a feszes ritornell-muzsika.
A lassú tétel címe:"Alvó
részegek", zenéje a szonett második strófáját dolgozza fel. Ez
a tétel voltaképpen egyetlen színfolt, egyetlen mozdulatlan álomkép.
Hegedűszóló nem is emelkedik ki az együttesből.
A finálé"A
vadászat"címet viseli. A szonett két utolsó
versszaka jutott erre a tételre, ez a körülmény eleve arra enged következtetni,
hogy nagyszabású koncertformát tervezett Vivaldi Az ősz zárójelenetéhez: a
vadászat mozgalmas tablója az első tételbeli szüreti mulatság szimmetrikus
ellenképe. "De a vadász kél, kerekedik reggel,megfújja kürtjét, kutyáit
hivatja": lovagló ritmusú ritornell (amely valamivel lassabb tempóban
menüettnek is beillenék!) után virtuóz kettősfogásokkal, majd nem kevésbé
bravúros tört hangzatok zuhatagával válik ki a zenekarból a szólóhegedű. A
továbbiakban a ritornell néhány emlékeztető jellegű ütemre korlátozódik, a
hegedűszóló pedig híven festi le a vadászat eseményeit: a menekülő vadat, a
puskákat és kutyákat, majd végül az elejtett állat haláltusáját. Meglepő,
milyen kevéssé stilizált ennek a vadászatnak az ábrázolása, milyen realisztikus
minden részletében, és mennyire együtt érez a hajszolt, szenvedő, páráját
kilehelő állattal.
Pétervárott született, apja és nagyapja jónevű karmesterek
voltak. A pétervári konzervetóriumban tanult, ahol később kinevezték
zeneelmélet tanárnak. Az ő növendéke volt többek között Prokofjev is. Az
Etnográfiai Társulat eretében Liadov értées népzenekutatói munkát végzett, az
itt gyűjtött anyagot eredményesen használta fel orosz népdalaiban és -táncaiban.
Mint alkotó, kevés becsvággyal és még kevesebb szorgalommal
dolgozott. Az ő vonakodásának köszönhető például, hogy Gagyilev végül
Stravinszkyt kérte fel a Tűzmadár megkomponálására. Így az igazán nagyszabású
művekkel mindvégig a zenetörténet adósa maradt. Jelentőset és érdekeset
alkotott mindamellett a kis formák, igénytelen műfajok területén, ahol
fantasztikumot kedvelő képzelete irreális mesevilágba repítette.
Baba-Jaga, op. 56
1904-1909 között Liadov három zenekari mesét komponált. Ezek
között az első az orosz népmesék közismert boszorkányának nevét viseli. A
partitúra elején a zeneszerző idézetet közöl Afanaszjev Orosz népmeséiből:
"Baba-Jaga kisurrant az udvarra, füttyentett egyet, és máris ott termett a
teknő, a sulykoló és a seprő. Baba-Jaga fürgén beugrott a teknőbe és
elindította, a sulykolóval hajtva, a seprővel eltüntetve a nyomát ... Hamarosan
föléledt az erdő, recsegtek az ágak, zörgött a száraz lomb ..."
A kompozíció hangszerelése as dallami leleménye színesen,
gazdagon illusztrálja a mesét. A művet 1904-ben mutatták be Pétervárott.
Az elvarázsolt tó, op. 62
A második tüdérmesét szerzője N. N. Cserepnyinnek ajánlotta.
Eredetileg operának szánta, terve azonban - mint annyi más - megvalósulatlan
maradt. Ennek a műnek nincs konkrét programja, leíró zene, a hallgató
képzeletét azonban könnyen elragadja a sötét erdőkkel körülvett rejtelmes tó és
a vizében lakozó sellők látomása. A mű bemutatója 1909-ben volt Pétervárott.
Kikimora, op. 63
Az 1909-ből való zenekari költemény programja a követező:
Kikimora a sziklás hegységben nevelkedik a varázslónál. A hófehér kandúr
reggeltől estig idegen országokról mesél neki. Estétől reggelig kristálybölcső
ringatja. Hét év múlva felnő Kikimora, sovány és sötét leánnyá: feje akkora,
mint egy gyűszű, termete vékony, mint egy szalmaszál. Reggeltől estig lármázik
és csörömpöl. Estétől éjfélig fütyörészik, éjféltől hajnalig pedig fon, sző, és
készíti selyemruháját. És lelkében gonoszat forralt Kikimora, az egész
emberiség ellen ... A kompozíció lassú bevezetésből és gyors szakaszból áll.
Bemutatója 1909-ben volt Pétervárott.
