Ugrás a fő tartalomra

Folia

Szerző:
A folia (= őrültség) először 1500 körül Portugáliában, udvari krónikákban (mint danças e folias) és költeményekben (Gil Vincente) említett tánc- és daltípus, formája és dallama ismeretlen. S. de Covarrubias (Tesoro de la lengua castellana, Madrid 1611) szerint álarcos és álruhás táncosok kasztanyettel és más hangszerekkel kísért zajos tánca, melyet oly szenvedéllyel járnak, mintha valamennyien "az eszüket vesztették volna". Cervantes carabandas, chasonas y folias-t említ (La ilustre fregona, 1613). Később a folia a passamezzoval és a romanescával egyes szakaszaiban azonos szerkezetmodell, amelyet ugyancsak a szélső szólamok egyszerű váza határoz meg. Ez szolgál alapjául a kolorálásnak, variálásnak, a felső szólam megszövegesítésének, a basszus ritmizálásának vagy korlátozott módosításának.


A folia-modell már a Cancionero mus. de Palacióban megtalálható, és mindenekelőtt a 16. századi vihuelazenében, pavana, ária felírással vagy költői címmel, pl. La cara rosa. Az első fennmaradt folia megjelölésű dallamlejegyzés (Salinas, De musica, Salamanca 1577) harmóniailag a romanesca modellt követi, a 17 században azonban a foliának nevezett tánc zeneileg egyértelműen a folia-modellhez kötődik. Csupán elvétve fordulnak elő a folia-modelltől független folia című induló- és tánctételek, pl. Schmelzer lovasbalettjében (1667). A Kapsberger (1604) óta fennmaradt sok folia elsősorban a basszusmenetet őrzi vagy variálja. A folia rendszerint hármas ütemű. A ritka kivételek a páros ütemű pavanigliával tartanak rokonságot. 1650-től gyakori a Folies d'Espagne cím. A folia Farinel változata óta vált híressé, variásiósorozatok kedvelt témájává, ennek következtében a folia elnevezés egyre inkább a felső szólam sarabande-szerű dallamára vonatkozott.


Folia feldolgozásokkal szórványosan egészen napjainkig találkozhatunk, operákban, kantátákban (pl. J. S. Bach, Unser trefflicher lieber Kammerherr ária), zenekari és hangszeres művekben.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Darius Milhaud: Scaramouche - szvit két zongorára, op. 165/b

Szerző:
Az 1937-es párizsi Világkiállítás alkalmára készült kompozícióról így ír szerzője önéletrajzi visszaemlékezéseiben (i. m. 207. 1): „… Ez idő tájt írtam azt a zongoradarabot, amellyel nagyon sok bajom volt, míg elkészült: Ida Jankelevitch és Marcelle Meyer számára egy kétzongorás szvitet. Átvettem néhány elemet két színpadi zeném partitúrájából és ezt az elegyet Scaramouche -nak neveztem el. Deiss nyomban ki akarta adatni… Én azonban élénken lebeszéltem; ,Senki nem fogja játszani', ám kiadómnak igen különös természete volt és csak azt adta ki, amit szeretett. A Scaramouche történetesen tetszett neki és jónak tartotta. A jövő őt igazolta. Miközben a kottapapírt általában nehéz volt eladni, ebből több kiadás jelent meg…” Scaramouche, akinek nevét Milhaud a kétzongorás szvit címében örökítette meg, eredeti nevén Fiorelli nápolyi színész volt, aki 1694-ben halt meg. Az első tétel motorikus mozgását sajátságos ritmikai lüktetés kíséri végig. A második tétel dalformában írt lír...
További információk

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Szerző:
Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mindkett...
További információk