Ugrás a fő tartalomra

Caccia

Szerző:
A caccia (=vadászat) a 14. századi Itáliában (különösen Firenzében) elterjedt kompozíció. A caccia szó elsődlegesen előadási utasítás. Az olyan kísérő feliratok, mint Caca de duobus vel tribus (a Montserrat kéziratban),  arra utalnak, hogy az egyszólamban lejegyzett dallamot kánonként kell előadni. Egy 14. századi anonim traktátus szerint , amely a kor költői-zenei formáit ismerteti, a Caçie, sive incalci a simile olyan kompozíciók gyűjtőfogalma, amelyekben a szöveget kánontechnikával adják elő. Az idézett leírás arról a felfogásról tanúskodik, amely szerint a tételen belüli szigorú utánzás a szólamok kölcsönös "önmagukra-vadászása", "valami hasonló által menekülésre késztetése". Ezt a felfogást tükrözik a metaforikus kánonterminusok: chasse, catch, fúga.


A legtöbb caccia háromszólamú, de csak részben kánonszerkezetű, mert a hangszeres tenor nem vesz részt az imitációban. A vokális felső szólamok a kezdő szakaszban mindig, de néha végig kétszólamú, rendszerint prímkánont alkotnak, a belépések időköze tág. Caccia komponista többek között: Jacopo da Bologna, Giovanni da Cascia, Piero di Firenze, Landini és Niccolòda Perugia. A felhasznált szövegekben a strófák és ritornellek száma, a verssorok hossza és elrendezése erősen eltérő.


A tartalmilag túlsúlyban lévő izgalmas (vadász-, halász-, tűzvész-, vásári) jeleneteket élénk, realisztikus előadással, gyakran közbeszúrt kiáltozással (zeneileg hoquetus-technikával) ábrázolják. A hoquetus két cantusnak (=szólam) szünetekkel tördelése oly módon, hogy amikor az egyik szünetel, a másik nem szünetel és megfordítva. Kézenfekvő volna tehát a zenei caccia (kánon) elnevezést a cselekmény kedvelt "vadászat" -témájából származtatnunk. Niccolò Soldanieri és Franco Sacchetti költeményei azonban - a vadászatra való nyilvánvaló utalások ellenére (Soldanieri, Chi caccia e chi è caccieto) - mégsem témájuk, hanem kánon megzenésítésük jogán viselik a caccia címet.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Szerző:
Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...
További információk

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Szerző:
Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mindkett...
További információk