Mahler:
Das
Lied von der Erde - szimfónia alt- esetleg bariton- és tenorszólóra és
nagyzenekarra (6 tétel: 3 alt- és 3 tenorszóló)
A Dal a
földről lényegében zenekari dalciklus; Mahler azonban szimfóniának nevezte. Hat
tétele egy-egy kínai vers német átköltésének megzenésítése. Mahler a mű
komponálása idején már súlyos beteg volt, gondolatvilágában a halál, az
elmúlás, a búcsú uralkodott. A Dal a földről is mintegy búcsút mond,
összefoglalja mindazt, ami Mahler számára a földet, az életet jelentette.
Az
egész mű egyetlen három hangból álló motívumra épül, ez az a-g-e motívum pedig
jellegzetesen pentaton fordulat; Mahler ezzel akarta szimbolizálni a versek
kínai eredetét.
1.
Bordal a földi nyomorúságról (Li Tai-po). Tenorszóló.
Ostorcsapásként zúdul le a négy kürtön a dal alapmotívuma, amely természetesen magában foglalja a mű alaptémáját. Az egész dal erre az egyetlen témára épül, csak minden strófa végén szólal meg egy lefelé hanyatló, jellegzetes frázis, a vers refrénsora: "Sötét az élet, sötét a halál". A forma a vers szakaszos beosztását követi: három strófa, melynek mindegyikét a refrén zárja le.
Ostorcsapásként zúdul le a négy kürtön a dal alapmotívuma, amely természetesen magában foglalja a mű alaptémáját. Az egész dal erre az egyetlen témára épül, csak minden strófa végén szólal meg egy lefelé hanyatló, jellegzetes frázis, a vers refrénsora: "Sötét az élet, sötét a halál". A forma a vers szakaszos beosztását követi: három strófa, melynek mindegyikét a refrén zárja le.
2.
Magányosan az őszben (Csang-Ci). Altszóló.
Az őszi hangulat mélabúja, az elmúlás fájdalma, a magányosan maradt enber lelkivilága szólal meg ebben a dalban. Alaptémáját fáradt nyolcadmozgású hegedűkíséret felett oboaszóló mutatja be. A hangulat egységes, csak az utolsó szövegsoroknál emelkedik fel fájdalmas felkiáltásként.
Az őszi hangulat mélabúja, az elmúlás fájdalma, a magányosan maradt enber lelkivilága szólal meg ebben a dalban. Alaptémáját fáradt nyolcadmozgású hegedűkíséret felett oboaszóló mutatja be. A hangulat egységes, csak az utolsó szövegsoroknál emelkedik fel fájdalmas felkiáltásként.
3. Az
ifjúságról (Li Tai-po). Tenorszóló.
Az ifjúság vidámsága, öröme, bájos jelenetei szólalnak meg a pentaton jellegű dallamokban. Rondó-szerű formálású a tétel, ám a különböző dallamok ugyanazt a hangulatot tükrözik.
Az ifjúság vidámsága, öröme, bájos jelenetei szólalnak meg a pentaton jellegű dallamokban. Rondó-szerű formálású a tétel, ám a különböző dallamok ugyanazt a hangulatot tükrözik.
4. A
szépségről (Li Tai-po). Altszóló.
Finom pasztellszínekben játszó bevezető hangulatkép állítja a hallgató elé a virágszedő fiatal lányok csapatát. A középrészben lódobogás, trombitaharsogás: ifjú lovassereg érkezik. A rövidített visszatérés az első hangulatot hozza vissza: az egyik lány vágyakozó pillantással néz az eltűnő lovasok után.
Finom pasztellszínekben játszó bevezető hangulatkép állítja a hallgató elé a virágszedő fiatal lányok csapatát. A középrészben lódobogás, trombitaharsogás: ifjú lovassereg érkezik. A rövidített visszatérés az első hangulatot hozza vissza: az egyik lány vágyakozó pillantással néz az eltűnő lovasok után.
5.
Tavaszi részegség (Li Tai-po).
Mahler humorának legszebb mintapéldája. Madárcsicsergéstől a részeg ember botladozó danájáig ezernyi szín és ötlet szólal meg ebben a dalban.
Mahler humorának legszebb mintapéldája. Madárcsicsergéstől a részeg ember botladozó danájáig ezernyi szín és ötlet szólal meg ebben a dalban.
6. A
búcsú (Mong Kao-jen és Vang-vej). Altszóló.
A mű időtartamban, jelentőségben és mélységben legsúlyosabb szakasza. Két vers összeolvasztásából ered a szöveg, és a muzsika a búcsú fájdalmas hangulatától elindulva a csodálatos tájleíráson át jut el a természetbe való beleolvadásig. A megrázó erejű tétel több szakaszra oszlik, és e szakaszok a legkülönbözőbb hangulati elemeket, zenei szerkesztési módokat, ének-hangkezelést és zenekari színhatásokat mutatják. Ez a tétel mintegy megkoronázása és egyben összefoglalása Mahler művészetének. A legcsodálatosabb a zárórész: a vándor eltűnik a hegyek között, földi útjának végéhez ért, de a természet, a távoli horizont fehér felhői örökké élnek. A többszörösen ismételt "örökké" (ewig) szóval ér véget a darab, és ezt az örökkévalóságot, magát a természetet festi a legegyszerűbb eszközzel, egy feloldatlanul maradó akkorddal a Dal a földről utolsó üteme.
A mű időtartamban, jelentőségben és mélységben legsúlyosabb szakasza. Két vers összeolvasztásából ered a szöveg, és a muzsika a búcsú fájdalmas hangulatától elindulva a csodálatos tájleíráson át jut el a természetbe való beleolvadásig. A megrázó erejű tétel több szakaszra oszlik, és e szakaszok a legkülönbözőbb hangulati elemeket, zenei szerkesztési módokat, ének-hangkezelést és zenekari színhatásokat mutatják. Ez a tétel mintegy megkoronázása és egyben összefoglalása Mahler művészetének. A legcsodálatosabb a zárórész: a vándor eltűnik a hegyek között, földi útjának végéhez ért, de a természet, a távoli horizont fehér felhői örökké élnek. A többszörösen ismételt "örökké" (ewig) szóval ér véget a darab, és ezt az örökkévalóságot, magát a természetet festi a legegyszerűbb eszközzel, egy feloldatlanul maradó akkorddal a Dal a földről utolsó üteme.
Forrás:
Várnai Péter, Oratóriumok könyve