Ugrás a fő tartalomra

Mahler: Dal a földről

Mahler: Das Lied von der Erde - szimfónia alt- esetleg bariton- és tenorszólóra és nagyzenekarra (6 tétel: 3 alt- és 3 tenorszóló)

A Dal a földről lényegében zenekari dalciklus; Mahler azonban szimfóniának nevezte. Hat tétele egy-egy kínai vers német átköltésének megzenésítése. Mahler a mű komponálása idején már súlyos beteg volt, gondolatvilágában a halál, az elmúlás, a búcsú uralkodott. A Dal a földről is mintegy búcsút mond, összefoglalja mindazt, ami Mahler számára a földet, az életet jelentette. 

Az egész mű egyetlen három hangból álló motívumra épül, ez az a-g-e motívum pedig jellegzetesen pentaton fordulat; Mahler ezzel akarta szimbolizálni a versek kínai eredetét.


1. Bordal a földi nyomorúságról (Li Tai-po). Tenorszóló.
Ostorcsapásként zúdul le a négy kürtön a dal alapmotívuma, amely természetesen magában foglalja a mű alaptémáját. Az egész dal erre az egyetlen témára épül, csak minden strófa végén szólal meg egy lefelé hanyatló, jellegzetes frázis, a vers refrénsora: "Sötét az élet, sötét a halál". A forma a vers szakaszos beosztását követi: három strófa, melynek mindegyikét a refrén zárja le.

2. Magányosan az őszben (Csang-Ci). Altszóló.
Az őszi hangulat mélabúja, az elmúlás fájdalma, a magányosan maradt enber lelkivilága szólal meg ebben a dalban. Alaptémáját fáradt nyolcadmozgású hegedűkíséret felett oboaszóló mutatja be. A hangulat egységes, csak az utolsó szövegsoroknál emelkedik fel fájdalmas felkiáltásként.

3. Az ifjúságról (Li Tai-po). Tenorszóló.
Az ifjúság vidámsága, öröme, bájos jelenetei szólalnak meg a pentaton jellegű dallamokban. Rondó-szerű formálású a tétel, ám a különböző dallamok ugyanazt a hangulatot tükrözik.

4. A szépségről (Li Tai-po). Altszóló.
Finom pasztellszínekben játszó bevezető hangulatkép állítja a hallgató elé a virágszedő fiatal lányok csapatát. A középrészben lódobogás, trombitaharsogás: ifjú lovassereg érkezik. A rövidített visszatérés az első hangulatot hozza vissza: az egyik lány vágyakozó pillantással néz az eltűnő lovasok után.

5. Tavaszi részegség (Li Tai-po).
Mahler humorának legszebb mintapéldája. Madárcsicsergéstől a részeg ember botladozó danájáig ezernyi szín és ötlet szólal meg ebben a dalban.

6. A búcsú (Mong Kao-jen és Vang-vej). Altszóló.
A mű időtartamban, jelentőségben és mélységben legsúlyosabb szakasza. Két vers összeolvasztásából ered a szöveg, és a muzsika a búcsú fájdalmas hangulatától elindulva a csodálatos tájleíráson át jut el a természetbe való beleolvadásig. A megrázó erejű tétel több szakaszra oszlik, és e szakaszok a legkülönbözőbb hangulati elemeket, zenei szerkesztési módokat, ének-hangkezelést és zenekari színhatásokat mutatják. Ez a tétel mintegy megkoronázása és egyben összefoglalása Mahler művészetének. A legcsodálatosabb a zárórész: a vándor eltűnik a hegyek között, földi útjának végéhez ért, de a természet, a távoli horizont fehér felhői örökké élnek. A többszörösen ismételt "örökké" (ewig) szóval ér véget a darab, és ezt az örökkévalóságot, magát a természetet festi a legegyszerűbb eszközzel, egy feloldatlanul maradó akkorddal a Dal a földről utolsó üteme.


Forrás: Várnai Péter, Oratóriumok könyve  

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztaszov  Muszorgszkij-életrajzában. „Muszorgszkij, aki rendkívül

Madrigál

A madrigál olasz eredetű lírai-zenei formák Észak-Itáliában a 14. század kezdete óta kimutatható elnevezése. A madrigál költeményben elbeszélt szerelmi élmény gyakran pasztorális természeti képhez kapcsolódik, de hordozhat (olykor allegorikus formába öntött) didaktikus, szatirikus, politikai tartalmakat is. Formai felépítésének változékonysága miatt a madrigál nem tartozott az olasz költészet emelkedett stílusához. Egyszerűségéről és mesterkéletlenségéről volt ismert. Csak a 14. század közepén, Petrarca, Soldanieri és Sacchetti költészete révén vált ez az elsősorban megzenésítésre szánt versforma valódi irodalmi műfajjá. Alaptípusa szerint a trecento madrigál két (vagy több) terzettóból (háromsoros strófából) állt (zeneileg A rész), amelyet többnyire kétsoros záró coppia követett (ritornellónak nevezett B rész). A verssorok hét- vagy tizenegy szótagosak. A madrigál kezdettől fogva többszólamú, eleinte két-, később háromszólamú szolisztikus műfaj. A legkorábbi forrás, a Code

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m