Ugrás a fő tartalomra

Vaudeville

Szerző:
A vaudeville eredetileg Párizsban az olasz komédiások rögtönzéseibe kb. 1640 óta beiktatott népszerű dalok, később maguk a darabok is. Ezek vezettek később, a Téatre de la Foire-ban bemutatott vaudeville-eken keresztül az opéra comique-hoz. Az elnevezés valószínűleg a vau(x) de Vire-ből származott, így nevezték a Vire-ből származó normandiai költő, Basselin népszerű szatirikus költeményeit. Elképzelhető a vaulx (illetve voix) de ville-ből való származtatás is (= a város hangja). Így hívták a 16. század második felében a francia chanson később airnek nevezett típusát, melyre a strofikus felépítés, szillabikus deklamáció, akkordikus szerkesztés és a felső szólamban elhelyezett fődallam jellemző. A mindannyiszor újraszövegezett vaudeville zenei forrásai népszerű dalok, mindenekelőtt azonban Lully korának operája és comédie ballet-je voltak.


Ez a gyakorlat 1750 utánig fennmaradt az opéra comique-ban (pl. Favart-nál), ezért opéra en vaudeville vagy comédie-vaudeville néven is említik. A legismertebb vaudeville-ek gyűjteményekben jelentek meg. Az ismert dallamokat (timbres) csak fokozatosan helyesítették a külön erre a célra komponált ariettákkal és áriákkal. Az opéra comique alakításában 1755 és 1762 között Gluck is részt vett efféle comédies melées d'ariettes-ekkel és air noveau-kat tartalmazó vaudeville-ekkel.

1765 táján azonban a vaudeville már kiszorult az opéra comique-ból. Mivel ismert melódiákat használt fel, szintén vaudeville-nek hívták a vaudeville-komédiákban és az opéra comique-ban a darabot lezáró köréneket. Valamennyi szereplő elénekel egy-egy strófát ugyanarra a dallamra, s a strófák között együtt éneklik a refrént, amely általában az egész darab erkölcsi tanulságát foglalja össze. Csak Grétry kezdte 1773-tól operáit az olasz buffa mintájára fináléval zárni, de a vaudeville itt-ott még ezekben is felbukkan, pl. a La fausse magie c. opéra comique-jában.

A vaudeville nem korlátozódott az opéra comique-ra, hanem a színművekbe is behatolt: Beaumarchais Figaro házassága című darabja is vaudeville-lel zárul. A vaudeville-t az opéra comique-ból vaudeville-rondó formájában elsősorban J. A. Hiller (pl. Die Jagd, 1770) vette át az eredetileg főképp francia orientációjú német Singspielbe(pl. a záró-vaudeville Mozart Szöktetésében, 1782).


Franciaországban a vaudeville még a 19. század vége felé is megtalálható. Scribe pl. számos vaudeville-komédiát hagyott hátra.

Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Darius Milhaud: Scaramouche - szvit két zongorára, op. 165/b

Szerző:
Az 1937-es párizsi Világkiállítás alkalmára készült kompozícióról így ír szerzője önéletrajzi visszaemlékezéseiben (i. m. 207. 1): „… Ez idő tájt írtam azt a zongoradarabot, amellyel nagyon sok bajom volt, míg elkészült: Ida Jankelevitch és Marcelle Meyer számára egy kétzongorás szvitet. Átvettem néhány elemet két színpadi zeném partitúrájából és ezt az elegyet Scaramouche -nak neveztem el. Deiss nyomban ki akarta adatni… Én azonban élénken lebeszéltem; ,Senki nem fogja játszani', ám kiadómnak igen különös természete volt és csak azt adta ki, amit szeretett. A Scaramouche történetesen tetszett neki és jónak tartotta. A jövő őt igazolta. Miközben a kottapapírt általában nehéz volt eladni, ebből több kiadás jelent meg…” Scaramouche, akinek nevét Milhaud a kétzongorás szvit címében örökítette meg, eredeti nevén Fiorelli nápolyi színész volt, aki 1694-ben halt meg. Az első tétel motorikus mozgását sajátságos ritmikai lüktetés kíséri végig. A második tétel dalformában írt lír...
További információk

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Szerző:
Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mindkett...
További információk