Ugrás a fő tartalomra

Polonéz

Szerző:
A polonéz lengyel eredetű tánc, illetve ebből származó, tánctól függetlenedett hangszeres darab. A többnyire páros ütemű, mérsékelt tempójú páros lépőtánc a lengyel gyakorlatban máig él, különböző elnevezésekkel (például chodzony "járótánc", pieszy "lépőtánc"). A 16. században keletkezett, elterjedtségét számos fönnmaradt táncdallam bizonyítja. A népies lépőtánc mellett a polonéz már a 17. században Lengyelország határain túl is használatos udvari tánc, ma is táncrendezvények kedvelt nyitó száma.


A stilizált, nem táncolt hangszeres polonéz a 17. század óta kimutatható. Eleinte nehezen megkülönböztethető az általában "lengyel tánc"-nak nevezett daraboktól. Az eredeti lépőtáncnak megfelelően kezdetben páros ütemű tánc. Később, eleinte szórványosan, majd mind gyakrabban utótánccal társult (proportio), amely a 18. század elején a 3/4-es ütemű, erősen hangsúlyos teljes ütemmel induló, közismert ritmusú polonézzé önállósult. A hangszeres polonéz zene javarészt Lengyelországon kívül, elsősorban a svéd, német és francia zenében alakul ki, többek között Couperin, Telemann, Händel, W. Fr. Bach, Kirnberger és Schobert polonézeiben. Közismert polonéz J. S. Bach E-dúr BWV 817 francia szvitjének tétele.


A 18. század folyamán Lengyelországba visszakerült polonéz különösen a század vége felé virágzott, amihez nagymértékben hozzájárult Michal Kleofas Oginski Európa-szerte ismert több mint 20 programatikus című (Les adieux, Toten-polonéz) szentimentális, melankolikus zongora polonéze, valamint Józef Kozlowski művei (zongora polonézek mellett mintegy 70 zenekari polonéz és továbbiak kórusra és zenekarra).


Beethoven (Szerenád op. 8, Hármasverseny op. 56 finálé, Polonéz op. 89), Weber (op. 21, Polacca brillante op. 72), Schubert (op. 75, op. 61) polonézei után Chopin polonézei a műfaj csúcsát jelentik. Fontos mintái Oginski polonézei, valamint tanárai, Adalbert Zywny és J. Elsner darabjai. A Chopin-polonézek sikeréhez nagyban hozzájárult az 1830/31-es felkelés nyomán a lengyelek iránt Nyugat-Európában támadt lelkesedés is. Mellettük-utánuk többek között Schumann, Liszt, R. Wagner gazdagította a polonéz-repertoárt.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Szerző:
Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...
További információk

Szimfonikus költemény

Szerző:
A szimfonikus költemény a 19. és 20. századi programzene műfajához tartozó, többnyire egytételes zenekari kompozíciók, melyek különösen Liszt és R. Strauss nevével forrtak össze. A fogalmat Liszt alkotta meg, aki 1849-ben írt Tasso nyitányát 1854-ben így nevezte meg, majd ezt a megjelölést hamarosan minden ilyen jellegű művére kiterjesztette. A szimfonikus költemény előfutárai a programzene különböző válfajai voltak, különösen a többtételes programszimfónia és kiváltképp Berlioz ideája, a "drame instrumental" (Fantasztikus szimfónia), amelynek a programját úgy kell felfogni, mint egy opera szövegét. Szűkebb értelemben a szimfonikus költemény előzménye a nyitány, mégpedig a hangversenynyitány, elsősorban Beethoven drámai nyitányai. 1854 előtt Liszt is nyitánynak nevezte szimfonikus költeményeit. A szimfonikus költemény elnevezés Liszt nagy eszméjére utal, a zene megújítására a költészettel kötendő bensőséges szövetség révén, amire a "szimfonikus költő" hivat...
További információk