A passacaglia (értelme: muzsikáló zenekar utcai felvonulása) a
16. századi gitárzene közvetítésével Itáliába került spanyol tánc. A legrégibb
passacaglia Itáliában Girolamo Montesardo gitártabulatúrájában található
(Passacaglie o ritornelli, 1606): az F B C F pillérhangokra épülő periódus,
20-nál több variációval. A fokoknak ez a rendje, a páratlan ütem, valamint az
ostinato struktúra a korai passacaglia egészére jellemző marad.
Montesardo címadásában jelzett passacagliák vagy ritornellek áriák
és táncok elő-, köz- és utójátékaként, hangszeres színpadi zenében entrée-k
kíséretéül szolgáltak. Így Perinél (Le varie musiche) egy négystrófás
áriába a következő basszusra épülő két olyan passacaglia illeszkedik, amely
transzponálva, magában az áriában is visszatér. Az ilyen passacagliát gyakran
nem is írták le pontosan, hanem rögtönözték.
Frescobaldinál egy passacaglia ritornellként és áriastrófát
alátámasztó ostinato basszusként egyaránt szerepel. Táncdarabokkal
összefüggésben is előfordulnak passacagliák (például Sarabanda con passacagli). A
gitártabulatúrákban 1660-ig olyan passacagliák is előfordulnak, amelyek
valamennyi hangnemet bejáró, azonos felépítésű modellekként a játékosok
variálásának alapjául szolgálnak (például Passacagli per
tutte le lettere dell' alfabeto).
A francia gitárzenében már a 17. század első felében használatos
passacagliát XIV. Lajos udvarában lassú szólótáncként ismerték. Az énekelt és
táncolt passacaglia példáját adja Lully Acis et Galatée operájának harmadik felvonása.
A 17. század végéig különbséget tettek a passacaglio semplice és a művészibb
passacaglio passaggiato vagy diminuto között.
Az áriák és táncok elő-, köz és utójátékaként alkalmazott
passacaglia mellett a passacaglia önálló ostinato-sorok alakjában is virágzott.
Önálló hangszeres darabként a passacaglia valójában csak 1650 után terjedt el
(1655 körül Marini, később Pachelbel, Buxtehude, J. S. Bach, Händel).
Zérótételként a szvitbe (Frescobaldi, Toccate e
partite), majd a triószonátába is beillesztették. A 17. század
második felében tűnt fel az alaphangról ereszkedő tetrachord mint
passacaglia-basszus. Híres J. S. Bach c-moll orgona-passacagliája,
basszustémájának első része André Raison egy Christe-tételéből
származik.
Mattheson (1739) szerint a passacaglia inkább a moll-, a
chaconne inkább a dúr hangnemeket kedveli. A két forma közti tempókülönbségre
vonatkozóan Matthesonnal szemben általában érvényes, hogy a passacaglia
"rendszerint lassúbb, mint a chaconne". A nem mindig egyértelműen
elhatárolásra utalnak a Chaconne ou Passacaille vagy Passacaille ou Chaconne címek. A continuo-generálbasszus
korszak végével a passacaglia-komponálás története is lezárul. Az újabb zene
ismét sokféleképp alkalmazza a passacaglia ostinatotechnikát.
Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon