Brahms: Altrapszódia (altszólóra, férfikarra és zenekarra, op. 53)
Az Altrapszódia néven ismert
Brahms-kantáta 1686 nyarán keletkezett. Ebben az időben a fiatal zeneszerző
Bonnban tett látogatást, és itt, ismerőseinél bukkant rá néhány Goethe-vers Reichardt
által készített megzenésítésére.
A Bonnban megismert
Reichardt-dalok között szerepelt a Téli utazás a Harzban (Harzreise im winter)
néhány strófája is. Brahms valószínűleg innen nyert ösztönzést, hogy ő is
megkomponáljon három versszakot Goethe költeményéből.
Brahms Rapszódiájának bemutatója
1870-ben zajlott le, az altszólót a kor legnagyobb altistája, Pauline
Viardot-Garcia énekelte.
A "Harzreise"-ben Goethe
egyrészt a hegyi táj szépségeiről énekel, de főként utazásának céljáról
elmélkedik: egy vidám vadászat adott alkalmat a költőnek arra, hogy látogatást
tegyen egy embergyűlölő, a világtól elvonultan élő fiatalembernél, aki a
Werther megjelenésekor fordult levélben Goethéhez. Brahms a költemény három
szakaszát zenésítette meg: az első a mizantróp fiatalembert mutatja be, a
második felteszi a fájdalmas kérdést: ki fogja visszavezetni az emberek közé, a
szeretethez, a harmadik pedig imában kéri az Istent_ világosítsa meg a
költemény hősének lelkét, szívét.
A költemény kiválasztott
strófáinak megfelelően alakul a Rapszódia zenei anyaga is. Az első szakasz
hosszabb zenekari bevezetése rövid lélegzetű, meg-megszakadó frázisaival,
váratlan kitöréseivel, majd a megszólaló énekhang recitativo jellege a hős
komor figuráját állítja a hallgató elé. Szélesen hömpölygő dallamban zendül fel
az altszóló fájdalmas énekében a második strófa szövege. A zenekar hol együtt
halad az altszóló dallamával, hol csak egyszerű kísérő szerepre szorítkozik. A
harmadik szakaszban lép be a szólóének mellé a férfikar. A vezető szerep
azonban itt is a szólistáé marad. A könyörgés szövege bensőséges lassú
dallamban kapja meg zenei megformálását. Noha helyenként váratlan hangnemi
kitérések teszik feszültté e zárórészt, az egész szakaszban alig találunk
nagyobb hangerőt, szenvedélyesebb melódiát. A zenéből áradó megbékélt nyugalom
hangja mintha előrevetítené a könyörgés meghallgattatását. Hosszan kitartott,
elhaló C-dúr akkord zárja le a lírikus szépségekben gazdag művet.
Forrás: Várnai Péter, Oratóriumok könyve
