A vaudeville eredetileg Párizsban az olasz komédiások
rögtönzéseibe kb. 1640 óta beiktatott népszerű dalok, később maguk a darabok
is. Ezek vezettek később, a Téatre de la Foire-ban bemutatott vaudeville-eken
keresztül az opéra comique-hoz. Az elnevezés valószínűleg a vau(x) de Vire-ből
származott, így nevezték a Vire-ből származó normandiai költő, Basselin
népszerű szatirikus költeményeit. Elképzelhető a vaulx (illetve voix) de
ville-ből való származtatás is (= a város hangja). Így hívták a 16. század
második felében a francia chanson később airnek nevezett típusát, melyre a
strofikus felépítés, szillabikus deklamáció, akkordikus szerkesztés és a felső
szólamban elhelyezett fődallam jellemző. A mindannyiszor újraszövegezett
vaudeville zenei forrásai népszerű dalok, mindenekelőtt azonban Lully korának
operája és comédie ballet-je voltak.
Ez a gyakorlat 1750 utánig fennmaradt az opéra comique-ban (pl.
Favart-nál), ezért opéra en vaudeville vagy comédie-vaudeville néven is
említik. A legismertebb vaudeville-ek gyűjteményekben jelentek meg. Az ismert
dallamokat (timbres) csak fokozatosan helyesítették a külön erre a célra
komponált ariettákkal és áriákkal. Az opéra comique alakításában 1755 és 1762
között Gluck is részt vett efféle comédies melées d'ariettes-ekkel és air
noveau-kat tartalmazó vaudeville-ekkel.
1765 táján azonban a vaudeville már kiszorult az opéra
comique-ból. Mivel ismert melódiákat használt fel, szintén vaudeville-nek
hívták a vaudeville-komédiákban és az opéra comique-ban a darabot lezáró
köréneket. Valamennyi szereplő elénekel egy-egy strófát ugyanarra a dallamra, s
a strófák között együtt éneklik a refrént, amely általában az egész darab
erkölcsi tanulságát foglalja össze. Csak Grétry kezdte 1773-tól operáit az
olasz buffa mintájára fináléval zárni, de a vaudeville itt-ott még ezekben is
felbukkan, pl. a La fausse magie c. opéra comique-jában.
A vaudeville nem korlátozódott az opéra comique-ra, hanem a
színművekbe is behatolt: Beaumarchais Figaro házassága című darabja is vaudeville-lel
zárul. A vaudeville-t az opéra comique-ból vaudeville-rondó formájában
elsősorban J. A. Hiller (pl. Die Jagd, 1770) vette át az eredetileg főképp
francia orientációjú német Singspielbe(pl. a záró-vaudeville Mozart Szöktetésében, 1782).
Franciaországban a vaudeville még a 19. század vége felé is
megtalálható. Scribe pl. számos vaudeville-komédiát hagyott hátra.
Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon