A szó francia, eredetileg a latin "in promtu esse" (=
készenlétben áll) kifejezésből származik. A 17. században rögtönzött verset,
színjáték felvonásközi betétjét jelentette (Molière: L'impromptu se Versailles
- 1663). Matthesonnál társas összejövetelen "helyből" kitalált kánont
jelentett. A 19. században az impromptu-nek hívták a rögtönzés jellegű
zongorára írt karakterdarabokat. Ezek két-, vagy háromrészes darabok dal-,
rondó-, ritkábban szonáta-, vagy variációs formában. Voříšek (cseh) és
Marschner már 1822-ben komponált impromptut. Különösen
kedveltté vált Schubert op. 90-es és op. 142-es impromptuje, Chopin impromptui
(op. 29, 36, 51, 66) és Liszt Valse Impromptu-je (1852).
Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon
