2018. június 21., csütörtök

Fúga


A fúga jelentése a 14. századtól kánon, a 15. századtól imitáció is, a 17-18. század óta: szigorúan lineáris szerkesztésű mű, jellegzetes, valamennyi szólamon végigvándorló témával, egymás után belépőszólamainak mindegyike következetesen a témával kezdődik. Legrégibb jelentéstartalmáról Lüttichi Jakab mellett elsősorban kánon-utasítások tanúskodnak (például Ciconiánál, Dufaynél, Ockeghemnél, a Missa ad fugam cím Josquin Desprez, Palestrina és mások kánonmiséinél), valamint az 1500 előtti zeneszerzéstanok. Itt a fúga ismertetőjele "a szólamok azonossága", de Ramos de Pareja (1482) a konszonanciák kedvéért "eltéréssel"(dissimilitudo) is számol.

Zarlino(1558) az imitációs stílus terjedésével elmosódó műszavakat hosszú időre mértékadóan újra meghatározza: a fúga hangközlépéseiben szigorúan azonos utánzás, prím, kvart, kvint vagy oktáv távolságban. Imitációról akkor beszélünk, ha a hangközök eltérései (például egészhang helyett félhanglépés) elkerülhetetlenek. A fúga és imitáció egyaránt továbbvezethető kánon kötöttségével (legata) vagy szabadon (sciolta). A scioltából fejlődött ki a 17. században a mai értelemben vett fúga típusa. Elterjedésének hatására a fúga legata a 18. században beolvadt a régóta azonos jelentésű kánonba.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon