A bourrée a rigaudonhoz hasonló francia körtánc. 4/4-es (4/8-os)
metrumú, negyed felütéssel, a 2. és 3. negyed gyakori szinkópájával. Rousseau
(1768) kimutatja a bourrée auvergne-i eredetét, ahol pantomimikus népi táncként
kb. 1550 óta ismerhették. Először kettős sorokban, majd nyílt párostáncként
járták, 3/8-os ütemben felütéssel, duda- vagy tekerőlant kísérettel.
Auvergne-en kívül Franciaország különböző vidékein más-más páros és hármas
ütemekben ismert.
A francia udvarba 1565-ben jutott el, és 1650 körül vált
társastánccá. Az énekelt bourrée (nyomtatásban 1615-ben először) a Ballet de
courban közvetlenül az air után következik. A stilizált bourrée a 17. század
végén érte el virágkorát. Az első pontosabb lépésleírás Feuillet-től származik
(1700). Lully révén a bourrée 1655-ben bejutott a balettbe (Ballet des
plaisirs). 1677-ben az operába (Isis), majd egyre gyakrabban jelent meg
szvitekben és francia nyitányokban is. Lully, Rameau, Purcell és Händel révén
Európa-szerte elterjedt.
Ismert példáit találjuk J.S. Bachnál (zenekari és csembaló
szvitek, 1. és 3. hegedű-szólópartita) és Händelnél (Vízizene,
Concerto grosso no. 26). 1750 után a bourrée fokozatosan elvesztette
jelentőségét.
Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon
