2018. május 28., hétfő

Menüett


A menüett Poitou vidékéről származó népi táncból eredő tánc, melyet állítólag XIV. Lajos táncolt Lully zenéjére, 1653-ban. A menüett a francia udvarban hamarosan az állandó táncrend végére került, a branle, courante és gavotte után. Páros táncként, erősen stilizált figurákkal igen gyorsan elterjedt, s a 18. században és a 19. század első évtizedeiben, különösen Németországban, minden bál elején táncolták. Táncra szánt menüettet csaknem minden 18. századi zeneszerző írt, még Beethoven is (12 menüett egy maszkabálra, 1799).


A menüett zeneileg 3/4-es, két 4 vagy 8 ütemes, megismételt részből áll. Metrikai felépítése alapján a menüett a kora klasszikus és klasszikus zeneszerzés-tanításban paradigmaként szolgált. 1750 után a menüettkomponálás zenei játékká is vált, amint arról többek között Kirnberger is beszámol (Der allezeit fertige Menuetten- und Polonaisenkomponist, 1757).

A menüett stilizált táncként Chambonnières-nál már 1670 körül bekerült a szvitbe (Németországban Schmelzernél). Lebègue csembalószvitjeiben (1677) a menüett a mű végén áll. Georg Muffat Florilegiumában (1695-98) már ez a leggyakoribb tánc, párosával is, a második menüett után az első megismétlődik. Később menüett és trió formájában ez az elrendezés vált megszokottá.


A korai menüett tempóját illetőleg ellentmondóak a vélemények, de a stilizált menüettet valószínűleg lassabban játszották, mint a táncmenüettet. Szerenádok és cassazionék még a 19. században is több menüettet tartalmaznak (Brahms). A menüett a szimfóniába a háromrészes nápolyi operaszimfónia (A. Scarlatti) útján került be, amely 3/8-os, táncos, menüettnek is nevezett tétellel zárult.

A mannheimi (Stamitz) és bécsi (Monn, Wagenseil) korai klasszikusok lassú menüettet tartalmazó négytételes szimfóniákat írtak. A berliniek (C. Ph. E. Bach) ezzel szemben elutasították a szimfóniabeli menüettet. A 18. századi francia zenekari muzsikában előfordulnak két-, három-, négytételes szimfóniák menüett közép- vagy zárótétellel. Haydn négytételes szimfóniáiban és kvartettjeiben a menüett III., ritkábban II. tétel. Mozartnál menüett nélküli háromtételes és menüettet tartalmazó négytételes szimfóniák váltakoznak. Haydn szimfóniáiban és kvartettjeiben a menüett felgyorsult, scherzószerű elemeket tartalmazó jellegzetesen szimfonikus tétel. Egyenes vonalú fejlődés a menüett-től a scherzóig, valamint a kettő között világos fogalmi különbség nem kimutatható. A Hob. III:37-42 kvartett egyes tételeit Haydn scherzónak nevezi, a Hob. III:31-36 kvartettekéit viszont még menüettnek, holott a scherzóktól többnyire alig különböznek.


A scherzók után Haydn ismét táncos menüetteket komponált. Mozart szimfóniáiban és szerenádjaiban megtartotta a menüett hangvételét. "Haydn-kvartettjeiben" (K.464) kis szonátaformákká változtatta a menüetteket.


Beethovennél már az op. 1-es zongoratriókban teljesen kifejlett scherzo-típus szerepel, később azonban újra írt lassú menüetteket (op. 59, no. 3). 1. szimfóniája scherzo jellegű III. tételének megjelölése menüett.


Schubert zongoraszonátáiban és kvartettjeiben scherzók mellett késői korszakáig menüetteket is írt, tánckompozícióiban azonban előnyben részesítette a német táncokat és a ländlert.


A 19. század folyamán a menüett egyre inkább háttérbe szorult, de tovább élt a lassú Tempo di Minuetto formájában, amely J. Chr. Bach szimfóniáiig visszanyúlik, valamint quasi Minuettóként (Brahms, op.51, no. 2.).


A menüett helyére megjelölés nélküli scherzo- vagy ländlerjellegű tételek léptek, még keringő is (Csajkovszkij). A 20. században többek között Ravel, Prokofjev és Schönberg (Szerenád op. 24, Zongoraszvit op. 25) nyúltak vissza a menüettformához.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon