A menüett Poitou vidékéről származó népi táncból eredő tánc,
melyet állítólag XIV. Lajos táncolt Lully zenéjére, 1653-ban. A menüett a
francia udvarban hamarosan az állandó táncrend végére került, a branle,
courante és gavotte után. Páros táncként, erősen stilizált figurákkal igen
gyorsan elterjedt, s a 18. században és a 19. század első évtizedeiben,
különösen Németországban, minden bál elején táncolták. Táncra szánt menüettet
csaknem minden 18. századi zeneszerző írt, még Beethoven is (12 menüett egy maszkabálra,
1799).
A menüett zeneileg 3/4-es, két 4 vagy 8 ütemes, megismételt
részből áll. Metrikai felépítése alapján a menüett a kora klasszikus és
klasszikus zeneszerzés-tanításban paradigmaként szolgált. 1750 után a
menüettkomponálás zenei játékká is vált, amint arról többek között Kirnberger
is beszámol (Der allezeit fertige Menuetten- und Polonaisenkomponist, 1757).
A menüett stilizált táncként Chambonnières-nál már 1670 körül
bekerült a szvitbe (Németországban Schmelzernél). Lebègue csembalószvitjeiben
(1677) a menüett a mű végén áll. Georg Muffat Florilegiumában
(1695-98) már ez a leggyakoribb tánc, párosával is, a második menüett után az
első megismétlődik. Később menüett és trió formájában ez az elrendezés vált
megszokottá.
A korai menüett tempóját illetőleg ellentmondóak a vélemények,
de a stilizált menüettet valószínűleg lassabban játszották, mint a
táncmenüettet. Szerenádok és cassazionék még a 19. században is több menüettet
tartalmaznak (Brahms). A menüett a szimfóniába a háromrészes nápolyi
operaszimfónia (A. Scarlatti) útján került be, amely 3/8-os, táncos, menüettnek
is nevezett tétellel zárult.
A mannheimi (Stamitz) és bécsi (Monn, Wagenseil) korai
klasszikusok lassú menüettet tartalmazó négytételes szimfóniákat írtak. A
berliniek (C. Ph. E. Bach) ezzel szemben elutasították a szimfóniabeli
menüettet. A 18. századi francia zenekari muzsikában előfordulnak két-, három-,
négytételes szimfóniák menüett közép- vagy zárótétellel. Haydn négytételes
szimfóniáiban és kvartettjeiben a menüett III., ritkábban II. tétel. Mozartnál
menüett nélküli háromtételes és menüettet tartalmazó négytételes szimfóniák
váltakoznak. Haydn szimfóniáiban és kvartettjeiben a menüett felgyorsult,
scherzószerű elemeket tartalmazó jellegzetesen szimfonikus tétel. Egyenes vonalú
fejlődés a menüett-től a scherzóig, valamint a kettő között világos fogalmi
különbség nem kimutatható. A Hob. III:37-42 kvartett egyes tételeit Haydn
scherzónak nevezi, a Hob. III:31-36 kvartettekéit viszont még menüettnek,
holott a scherzóktól többnyire alig különböznek.
A scherzók után Haydn ismét táncos menüetteket komponált. Mozart
szimfóniáiban és szerenádjaiban megtartotta a menüett hangvételét.
"Haydn-kvartettjeiben" (K.464) kis szonátaformákká változtatta a
menüetteket.
Beethovennél már az op. 1-es zongoratriókban teljesen kifejlett
scherzo-típus szerepel, később azonban újra írt lassú menüetteket (op. 59, no.
3). 1. szimfóniája scherzo jellegű III. tételének megjelölése menüett.
Schubert zongoraszonátáiban és kvartettjeiben scherzók mellett
késői korszakáig menüetteket is írt, tánckompozícióiban azonban előnyben
részesítette a német táncokat és a ländlert.
A 19. század folyamán a menüett egyre inkább háttérbe szorult,
de tovább élt a lassú Tempo di Minuetto formájában, amely J. Chr. Bach
szimfóniáiig visszanyúlik, valamint quasi Minuettóként (Brahms, op.51, no. 2.).
A menüett helyére megjelölés nélküli scherzo- vagy
ländlerjellegű tételek léptek, még keringő is (Csajkovszkij). A 20. században
többek között Ravel, Prokofjev és Schönberg (Szerenád op. 24, Zongoraszvit op.
25) nyúltak vissza a menüettformához.
Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon