Joseph Haydn (1732-1809): op. 9.
vonósnégyesek, No. 1-6.
Az op. 9-ben összefoglalt hat
vonósnégyes az 1760-as években keletkezett, és a műfaj további jelentős
kibontakozását reprezentálja. Haydn ebben az időben már az Esterházy-udvar
muzsikusa volt, ahol zenekar és színház állott a rendelkezésére, s ahol a reá
háruló nagyszámú feladat a művészi fejlődés szinte korlátlan lehetőségével járt
együtt. A napi program helyhez és időhöz kötött beosztása következtében az
egyes műfajok szinte önmaguktól alakultak ki. Szórakoztató asztali zenéket,
divertimentókat, szerenádokat többnyire az étkezések idején, vagy napközben, a
vendégek mulattatására játszottak; a kamarazene ideje az este volt, színhelye a
herceg zeneszobája. Ugyancsak este rendezték a zenekari hangversenyeket,
amelyek Haydn szimfóniáihoz nyújtottak díszes keretet.
A vonósnégyes tehát mind formájában,
mind tartalmában eltávolodik a divertimentótól, illetve a szvitmuzsikától: erre
mutat az a körülmény is, hogy tételeinek számát négyre csökkenti a komponista.
A Menüett a második helyen áll, a szonátatételekben mind nagyobb
súlyt kap a kidolgozási rész. A személyes hang, az érzékeny hangulatok, a
moll-elszíneződések a küszöbön álló „romantikus válság”, a Sturm und
Drang közelgő lelki megrázkódtatásaira utalnak.
C-dúr vonósnégyes, op. 9. No.1. (Hob.
III. 19.)
(I. Moderato; II. Menuetto; III. Adagio;
IV. Finale. Presto)
A korai Haydn-kvartettek gyors
nyitótételei Presto tempójú vadászat-zenék voltak. A C-dúr
vonósnégyes nagyszabású első tétele kényelmes lejtésű, éneklő témát exponál. A
zárótétel ezzel szemben megtartja a korábbi vonósnégyes-finálék
hármashangzat-felbontás tematikáját.
Esz-dúr vonósnégyes, op. 9. No.2. (Hob.
III. 20.)
(I. Moderato; II. Menuetto; III. Adagio
— Cantabile; IV. Allegro molto)
A hármashangzat-felbontás ezúttal a
nyitótétel zenei anyagát jellemzi, amely egyébként a nyolcadmozgás
egyenletességével barokk előképeket idéz fel. A Menüettet Haydn utóbb
(1774 előtt) zongoradarabnak is feldolgozta téma és tizenkét variáció formájában
(Hob. XVII. 3.). A lassú tétel énekét nyolcütemes Adagio-bevezetés előzi
meg, amelynek szenvedélyesen a magasba törő harmóniafelbontásai Ph. E. Bach
patetikus zongoramuzsikáját „hangszerelik át” vonósokra. Újszerű a zárótétel
szinkópált ritmikája, amely sajátos izgatottságot kölcsönöz ennek a mozgalmas
tételnek.
G-dúr vonósnégyes, op. 9. No.3. (Hob.
III. 21.)
(I. Allegro moderato; II. Menuetto; III.
Largo; IV. Finale. Presto)
Ebben a kompozícióban különös figyelmet
érdemel a nyitó tétel hármas tagolású tematikája, amely az érett klasszicizmus
tézis—antitézis—szintézis módjára szerkesztett témavilágának előhírnöke. A
zárótétel ugyancsak hasonlóan tagolt Gassenhauer-témára épül.
D-moll vonósnégyes, op. 9. No.4. (Hob.
III. 22.)
(I. Allegro moderato; II. Menuetto; III.
Adagio cantabile; IV. Presto)
A d-moll hangnem sajátságos hangulata,
sötét tónusa, démoni szenvedélye, félreérthetetlen hírnöke a preromantikus
válság közelgő korszakának Haydn művészetében. Érzékeny kromatika színezi el a
szaggatott sóhajokból kibontakozó témát az első tételben, és Haydn ekkor már
nyilvánvalóan ahhoz is ért, hogy a téma egyes részleteit továbbfejlesztve,
motivikus munkával alakítsa ki a szonátaformát. A Menüett anyaga is
egyazon melodikus tőről fakadt. A gondos szólamvezetéssel megszerkesztett
zárótétel Ph. E. Bach stílusának hatására vall, és egészen Beethovenig mutat
előre.
B-dúr vonósnégyes, op. 9. No.5. (Hob.
III. 23.)
(I. Poco Adagio; II. Menuetto; III.
Largo Cantabile; IV. Presto)
A hármashangzat-figurációból kialakított
tematika ebben a kompozícióban a két saroktételt jellemzi. Az első tétel lassú
darab: téma négy variációval.
A-dúr vonósnégyes, op. 9. No.6. (Hob.
III. 24.)
(I. Presto; II. Menuetto; III. Adagio;
IV. Allegro)
A darab első, második és harmadik
tételét érdekes módon főzi össze a kitartott E-hang: ez jut érvényre a
6/8-os metrumban lüktető Presto nyitótétel tematikájában éppúgy, mint
a második helyen álló Menuetto triójában és
az Adagio tempójú harmadik tétel triolás tematikájában. A
záró Allegro lefelé gördülő skálamenetből alakítja ki anyagát.
Forrás: Pándi Marianne,
Hangversenykalauz
