Ugrás a fő tartalomra

Szvit

A szvit eredetileg tánc- vagy táncos jellegű tételekből, később emellett nem táncjellegű részekből (többek között sonata, sinfonia, toccata, praeludium, ouverture, chaconne, aria) is álló többtételes kompozíció. A szvit ismertetőjelei: a tételösszeállítás variálhatósága, a tételek laza fűzésének újra és újra megjelenő tendenciája, s legtöbbször a hangnembeli egységesség.

A hangszeres tételsorozatok legkorábbi kezdetei táncok sorából alakultak ki. A hangszeres zene kevés középkori írásos emlékében csak azonos típusú táncok sorozata maradt fenn (estampie-k), valószínű azonban, hogy a gyakorlatban különböző típusú táncokat is kombináltak. Bizonyíték erre a 14. és 15. században az estampie és a rotta összekapcsolása , a részben gyors ugró és lassú lépő részekből álló basse danse, valamint egyezon dallamnak Domenico da Piacenza (1416) által tanított különböző ritmizálása, mint Bassa danza, Quadernaria, Saltarello és Piva.


A hangszeres tánckompozíciók a 16. században terjedtek el. A legtöbb forrás, jobbára a 17. századiak is, még különálló táncokat tartalmaznak, melyeknek az összeállítását a játékosra bízták. Amennyiben különböző táncok sorozata is előfordul, abban eleinte (a branle mellett) az átritmizálással nyert vagy az egyre szabadabb és művészibb variációval összekapcsolt táncpár dominál. Különösen az olasz lantszvitekben már korán megjelennek több táncból álló összeállítások is, amelyekben a táncpárt egy vagy több ugyanolyan típusú ugrótánccal vagy újabb típusúakkal bővítik ki. A változatosabb formálás további lehetőségét kínálta a 16. században a reprízek és a variációk beillesztése a táncpár szerkezetébe vagy a nem tánc-jellegű formák bevonása.

A szvit a 17. századtól a 18. század közepéig élte virágkorát. Olaszországban új típusa fejlődött ki az opera és a balett területén: L. Allegri, Primo libro delle musiche, 1618, többek között nyolc, 2-7 tételes, Ballo, Gagliarde, Corrente, Canario, Gavotta, Brando, Ritornello és közelebbről meg nem határozott, nem tánc jellegű tételekből álló szvit. A továbbiakban az olasz szvit-típus mindenekelőtt a sonata da camera műfajában alakult ki. Angliában és Franciaországban a masque, illetve a ballet de cour keretében fejlődött ki a szvit, amelyhez M. Praetorius balettjei (Terpsichore, 1612) állnak közel.


A balett- és a zenekari szvit később Purcellnél, Lullynél és Rameau-nál érte el a csúcspontját. Franciaországban központi helyet foglalt e la kamarazenei szvit (M. Marais, Michel de la Barre, Couperin, Rameau), a lant- (Gaultier) és a clavecin-szvit. Németországban a szvit 1600 után, hangszeregyüttesre írott, tetszés szerint összeállítható egyes táncok, táncpárok és nem táncjellegű tételek (többek között Haussmann, Hassler, Scheidt, Franck, Praetorius és Hammerschmidt) gyűjteményeiből alakult ki. A zenekari szvitnél erősebben koncentrált egy bizonyos típusra a csembalószvit, Frobergernél Allemande-Gigue-Courante-Sarabande tételrendben, Weckmannál, Reinkennél, Buxtehudénál és Böhmnél ugyanezekkel a táncokkal, záró Gigue-gel.

Händel csembalószvitjei, elsősorban az 1720-as első gyűjteménybeliek, mindig individuális felépítésűek, és német, francia és angol mellett olasz példákat is követnek, különösen a sonata da camera műfajából.


A 18. század közepe táján a szvit egyre inkább beleolvad a különféle kevert formákba (divertimento, cassazione, szerenád), amelyekhez számos fúvósdarab is tartozik, utóbb azonban, szórványosan már a 18. század végétől, de mindenekelőtt a 19. század végén és a 20. században újból jelentőssé válik.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mindkett...