Sosztakovics: Dal az erdőkről op. 81.

(tenor- és basszusszólóra, gyermekkarra, vegyeskarra és zenekarra)

Dimitrij Sosztakovics 1949-ben írt oratóriuma azok közé a szovjet oratorikus művek közé tartozik, amelyek valamely közvetlen agitációs feladat szolgálatában mozgósítottak. A személyi kultusz idején, a sztálini korban ezek a közvetlenül agitáló vokális-szimfonikus művek foglalták el a szovjet zenei alkotás központi helyét. 

A zeneszerzők kivétel nélkül egyszerű, közvetlen hatású és rendszerint a tömegdal hangvételét követő muzsikát írtak, a művek feledésbe merültek, mint egy elmúlt korszak termékei, egy olyan korszaké, amelyben a művészet feladata túlnyomórészt napi eseményekhez, konkrét politikai problémákhoz volt kötve. Azután a szovjet muzsika új utakon járt, életben tartotta ugyan a klasszikus-romantikus hagyományt, de csak szellemében és nem kifejezőeszközeiben, mint ahogy ez a 45-50-es években "egyedül üdvözítő" volt.

Az oratóriumoknak és a kantátáknak ebből a szinte végtelen sorából egyetlen mű vált maradandóvá: Sosztakovics Erdő-oratóriuma. A Sosztakovics-mű látszólag a fenti elveket követi: legfőbb inspiráló forrása Muszorgszkij hagyománya. Ám ez a tradicionális muzsika mennyi finomsággal, artisztikummal, zeneiséggel van megírva! Elavulhattak a szövegek - azóta egyes tételek textusát át is dolgozták -, de a zene önérdemei révén túlnő a konkrét agitációs célon, és önmagában véve is értékes.

1. Amikor a háború véget ér.
A basszusszólista fájdalmas ariosója a háború utáni orosz tájról: a letarolt földekről, a kipusztított erdőkről. Szavait a férfikar húzza alá. A tétel második részében az újraerdősítési tervről van szó, természetesen gyorsabb tempóban és világosabb zenei színekkel.

2. Borítsuk erdőkkel hazánkat.
Gyors tempójú és 3/4-es metruma ellenére induló jellegű kartétel.

3. Emlékezés a múltra.
A tételt indító, majd később egyre visszatérő, pontozott lüktetésű, fájdalmas melódia párját Sosztakovics IX. szimfóniájának lassú tételéből ismerjük. A tételben a basszusszóló és a vegyeskar folytat párbeszédet, melyben a múlt fájdalmas emlékei kapnak ismét hangot.

4. A pionírok erdőt ültetnek.
Gyermekkórus jellegzetes úttörőindulója, trombitaszólóval, felelgető fanfárokkal és dobpergéssel.

5. A sztálingrádiak élen járnak.
A hős város lakói az erdőültetésben is elsők: ezt a témát Sosztakovics jellegzetes tömegdalként dolgozza fel.

6. Séta a jövőben.
Az oratórium legszebb tétele. A rövid zenekari előjáték után a capella vegyeskar álló, légies harmóniái fölött csendül meg az újra erdőkkel borított táj látomása a tenorszóló énekében. A tétel második részében a zenekar is bekapcsolódik; igen szépek az utolsó ütemek, a fuvolaszóló szinte misztikus, elhaló dallamával.

7. Éljen!
Apoteózis funkciójú zárótétel, melyben az egész előadói apparátus részt vesz. Első része monumentális fúga, majd a szólisták éneke után az első tétel motivikája vezet a mű tetőpontjához.

Forrás: Várnai Péter, Oratóriumok könyve