Ugrás a fő tartalomra

Schumann: Az Éden és a Péri (op. 50)

(Das Paradies und die Peri) 
- szoprán-, alt-, tenor- és basszuszólóra,énekkarra és zenekarra. 

Van az oratóriumnak egy olyan ága, amely már a műfaj korai évszázadaiban, olasz földön ismert volt, és amely legmagasabb csúcsát Haydn "Évszakok"-jában érte el: az ún. idilli-oratórium. Tulajdonképpen ez a zsáner a világi oratórium múlt századi fő megjelenési formája.

Schumanné az érdem, hogy ezt a műfajt feltámasztotta. 1843-ban mutatták be a lipcsei Gewandhausban Az Éden és a Péri-t, amely lényegében szintén idill-oratórium, annak ellenére, hogy szövege mindennek nevezhető, csak polgári zsánerképnek, idillikusnak nem. A szövegköltemény Thomas Moore Lalla Rookh-jának egy részlete; tárgya tulajdonképpen a boldogság keresése. A keleti, ezeregyéjszakai külső forma, a meseszerű cselekményszövés mögött ez az általános-emberi tartalom, illetve mondanivaló bontakozik ki. 

Schumann, aki Schubert után a műdal irodalmának legnagyobb mestere, ebben az alkotásban szinte lehetetlennek látszó feladatot old meg sikerrel: a dal zenei koncepcióját ötvözi össze az oratórium nagyformájával. A tételek legtöbbje zenekarkíséretes dal, szólóénekhangra, vagy énekegyüttesre. Jellemző a számok aránya: 22 szólószám áll szemben 4 kartétellel. Schumann maga is nyilvánvalóan érezte a koncepció újszerűségét, mivel Az Éden és a Péri partitúrája semmiféle műfaji megjelölést nem tartalmaz.

Az oratórium-műfaj eredeti karakterére talán egyetlen részlet utal, s ez egyben a mű egyetlen drámai pillanata, az első rész csatajelenete. Ha Schumann helyett műfaji megjelölést akarnánk tehát helyezni Az Éden és a Péri partitúrájára, "lírai oratórium"-nak kellene nevezni, melyben a lelkiállapotok rajza a legfontosabb.  






A cselekmény: Egy bűnbánó Péri - az égből kitaszított angyal - áll az Éden kapuja előtt, hogy újra bebocsáttatást nyerjen. Azzal a feltétellel engedik csak vissza elvesztett honába, ha olyan valamit hoz magával, ami "az ég számára a legkedvesebb ajándék". A Péri először egy ifjú indiai szabadsághős mártír vércseppjét hozza. Nem ez kell az Édennek. Másodszor egy ifjú szűz utolsó sóhaja az  ajándék, egy ifjú szűzé, aki szerelmétől vezettetve vőlegényével ment a halálba. Ez sem a megfelelő ajándék. Harmadszorra egy bűnbánó bűnös könnyeit hozza magával, és ekkor végre megnyílik előtte az Éden kapuja.


Forrás: Várnai Péter, Oratóriumok könyve

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sz...

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mind...