(Das
Paradies und die Peri)
- szoprán-, alt-, tenor- és basszuszólóra,énekkarra és
zenekarra.
Van az
oratóriumnak egy olyan ága, amely már a műfaj korai évszázadaiban, olasz földön
ismert volt, és amely legmagasabb csúcsát Haydn "Évszakok"-jában érte
el: az ún. idilli-oratórium. Tulajdonképpen ez a zsáner a világi oratórium múlt
századi fő megjelenési formája.
Schumanné
az érdem, hogy ezt a műfajt feltámasztotta. 1843-ban mutatták be a lipcsei
Gewandhausban Az Éden és a Péri-t, amely lényegében szintén idill-oratórium,
annak ellenére, hogy szövege mindennek nevezhető, csak polgári zsánerképnek,
idillikusnak nem. A szövegköltemény Thomas Moore Lalla Rookh-jának egy
részlete; tárgya tulajdonképpen a boldogság keresése. A keleti, ezeregyéjszakai
külső forma, a meseszerű cselekményszövés mögött ez az általános-emberi
tartalom, illetve mondanivaló bontakozik ki.
Schumann,
aki Schubert után a műdal irodalmának legnagyobb mestere, ebben az alkotásban
szinte lehetetlennek látszó feladatot old meg sikerrel: a dal zenei
koncepcióját ötvözi össze az oratórium nagyformájával. A tételek legtöbbje
zenekarkíséretes dal, szólóénekhangra, vagy énekegyüttesre. Jellemző a számok
aránya: 22 szólószám áll szemben 4 kartétellel. Schumann maga is nyilvánvalóan
érezte a koncepció újszerűségét, mivel Az Éden és a Péri partitúrája semmiféle
műfaji megjelölést nem tartalmaz.
Az
oratórium-műfaj eredeti karakterére talán egyetlen részlet utal, s ez egyben a
mű egyetlen drámai pillanata, az első rész csatajelenete. Ha Schumann helyett műfaji
megjelölést akarnánk tehát helyezni Az Éden és a Péri partitúrájára,
"lírai oratórium"-nak kellene nevezni, melyben a lelkiállapotok rajza
a legfontosabb.
A
cselekmény: Egy bűnbánó Péri - az égből kitaszított angyal - áll az Éden kapuja
előtt, hogy újra bebocsáttatást nyerjen. Azzal a feltétellel engedik csak
vissza elvesztett honába, ha olyan valamit hoz magával, ami "az ég számára
a legkedvesebb ajándék". A Péri először egy ifjú indiai szabadsághős mártír
vércseppjét hozza. Nem ez kell az Édennek. Másodszor egy ifjú szűz utolsó
sóhaja az ajándék, egy ifjú szűzé, aki szerelmétől vezettetve
vőlegényével ment a halálba. Ez sem a megfelelő ajándék. Harmadszorra egy
bűnbánó bűnös könnyeit hozza magával, és ekkor végre megnyílik előtte az Éden
kapuja.
Forrás:
Várnai Péter, Oratóriumok könyve