Ugrás a fő tartalomra

Sarabande

Szerző:
A sarabande a 17. és 18. században, főleg a hangszeres zenében igen elterjedt tánc. Spanyolországból (Andalúzia) vagy Mexikóból ered.


A sarabande néven fennmaradt táncdalszövegek költői formája megegyezik az arab eredetű, Spanyolországban a középkortól ismert zéjel refrénformájával. A sarabande szó legrégibb, egyértelműen keltezett előfordulása a Ramo de la Inquisiciónban található, melynek tanúsága szerint 1569-ben Pátzcuaróban sarabande-ot énekeltek az úrnapi ünnepségeken, ezért a szerzőnek (Pedro de Trejónak) 1572-ben az inkvizíció előtt felelnie kellett. 

A sarabande első nyoma Spanyolországban eltiltásával kapcsolatos: 1583-ban a sarabande éneklését büntetés terhe mellett megtiltották. Értelmezésük szerint a féktelen és buja tánc volt, amelyet szemben álló párok jártak kasztanyett és néha csörgődob kíséretével. Gyakran említik a chaconne-nal és a seguidillával együtt. Spanyolországból, ahol 1618-ban az udvarnál is bevezették, hamar eljutott más európai országokba is (pl. 1625-ben a francia udvarhoz).

Első nyomtatott zenei forrása Montesardos, Nuova inventione d'intavolatura című műve (1606). Praetorius 1612-ben több sarabande-ot és három courant-sarabande-ot adott ki két-két változatban. Francia és olasz kéziratos források talán már a 16. század végére tehetők.

Már a korai spanyol és olasz források különbséget tesznek Caravanda espanola és Caravanda francesa közt, mikor is a spanyolként megjelölt darabok követik a harmóniai-melodikus szkémát, a franciák viszont nem. A sarabande 1650 előtt Franciaországban általában gyors tánc volt, mely a táncosoktól komoly fölkészültséget követelt, a 17. század közepétől azonban tempója lelassult. A sarabande-ot rendszerint 3/2-ben vagy 3/4-ben jegyzik le. Jellemzője még, hogy gyakran a második ütés is hangsúlyos.

Megtalálható a sarabande 1740-ig a csembalóra, hangszeres együttesre írt darabokban, az operákban és a balettben. Angliában ugyancsak a 17. század kezdetén tűnt fel, itt túlnyomórészt gyorsabb formáját művelték. Itáliában is kezdetben a gyors sarabande volt divatban. A sarabande lassú formájának föltűnése után a két forma tovább élt egymás mellett. A 17. század közepétől a sarabande a szvit állandó tétele.


Händelnél található egy sarabande-típus, melyben teljesen a második ütemrészre eső mellékhangsúly uralkodik. J. S. Bach mintegy 40 sarabande-jában, melyeknek mindegyike egyéni módon formált, a sarabande-jellegű alaplüktetés (vagyis hogy a második ütés a hangsúlyos), mindig világosan felismerhető. A részben szigorúan szerkesztett két-, illetve háromszólamú darabok mellett olyanok is vannak, melyekben a hangzás kibontása áll előtérben. Bach 6. partitájában (BWV 830) a sarabande a tökéletesség csúcsára ér.


Rousseau írja 1767-ben a sarabande-ról: "Ez a tánc már kiment a divatból, legfeljebb néhány ódon francia operában létezik még". A 19. és 20. század ismét életre keltette a sarabande-ot, többek között Auber, Satie, Debussy (pl. az Images I-ben, 1905) és Stravinsky (Sarabande-Step az Agon balettben, 1957).




Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Szerző:
Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...
További információk

Szimfonikus költemény

Szerző:
A szimfonikus költemény a 19. és 20. századi programzene műfajához tartozó, többnyire egytételes zenekari kompozíciók, melyek különösen Liszt és R. Strauss nevével forrtak össze. A fogalmat Liszt alkotta meg, aki 1849-ben írt Tasso nyitányát 1854-ben így nevezte meg, majd ezt a megjelölést hamarosan minden ilyen jellegű művére kiterjesztette. A szimfonikus költemény előfutárai a programzene különböző válfajai voltak, különösen a többtételes programszimfónia és kiváltképp Berlioz ideája, a "drame instrumental" (Fantasztikus szimfónia), amelynek a programját úgy kell felfogni, mint egy opera szövegét. Szűkebb értelemben a szimfonikus költemény előzménye a nyitány, mégpedig a hangversenynyitány, elsősorban Beethoven drámai nyitányai. 1854 előtt Liszt is nyitánynak nevezte szimfonikus költeményeit. A szimfonikus költemény elnevezés Liszt nagy eszméjére utal, a zene megújítására a költészettel kötendő bensőséges szövetség révén, amire a "szimfonikus költő" hivat...
További információk