2017. február 16., csütörtök

Richard Strauss: Alpesi szimfónia, op. 64.

Richard Specht, Strauss lelkes biográfusa szerint, ha egy földrengés elpusztítaná az Alpok csodálatos vidékét, Strauss szimfonikus költeménye hű képet adna e tájról, amelyet a kottalapok mindörökre megőriztek! A program — egy hegycsúcs megmászása, és az út visszafelé viharban — ezúttal csak a formai keretet nyújtja a tisztán zenei koncepcióhoz. 

Az eseménysor a következő:
Éjjel (a bevezetés első része). A hegyek körvonalai komoran bontakoznak ki a sötét háttérből, amit a pozanok és a basszustubák mély hangszíne érzékeltet.
Napfelkelte (a bevezetés második része);
A hegymászás a vándortémát exponálja, lendületes indulószerű darab, amelynek során a zeneszerző a népszerű zenetörténeti közhelyektől sem riad vissza.
Belépés az erdőbe: széles távlatú természeti kép, amelynek messze hátteréből pásztorok kurjongatása hallatszik.
Vándorlás a patak mentén; A vízesésnél: a természet hangjait csengő-bongó hangszerek — hárfák, cintányérok, triangulum, harangjáték, celesta — válogatott effektusaival eleveníti meg a komponista;
Jelenés: bűbájos vízitündér csalogató játéka a zuhatagban; a forma első nagyobb szelvénye itt ér véget.
Virágos mezőn folytatódik a vándor útja, immár szelíd, napfényes tájon;
Hegyi legelőn: a táncoló pásztorok és pásztorlányok kurjantásai a méhek zümmögésével és a madarak dalával vegyülnek. Idillikus zsánerkép vezeti be a szonátatétel kidolgozási szakaszát.
Tévúton a sűrű bozótban: íme a kidolgozás hagyományos „konfliktusa”, amelyet Strauss fugatóval jelez.
A gleccseren különös, egészhangú téma érzékelteti a rendkívüli atmoszféra vakító fényét, a hegycsúcs jeges magaslatát.
Veszélyes pillanatok a szédítő szirteken, míg végre: A hegycsúcson a vándor elé tárul a mélység pazar és ugyanakkor szédítő panorámája. A kidolgozás tetőpontja azonban csak a Látomás című szakaszban érkezik el. Itt éli át a vándor a hegymászás egész drámáját, a magány szorongásával és a jeges sziklák fenyegető veszedelmével.
Köd ül a tájra. A nap lassan elsötétül. Ezt követi az Elégia komor közjátéka, majd a Vihar előtti csend. Távolból mennydörgés hallatszik. Teljes a sötétség, ragadozó madarak vijjognak. A vihar kitört.
Leereszkedés a hegyről. Ez egyben a formai visszatérés kezdetét jelzi. A kóda két részből áll: Naplemente és Befejezés.


A hatalmas mű apparátusa minden eddigit felülmúl: nem kevesebb, mint 109 tagú zenekart írt elő Strauss, a hangszerek között pedig olyan kuriózumokat is alkalmaz, mint a mély regiszterű heckelphon-oboát, a szélgépet és a mennydörgést utánzó instrumentumot, amelyet itt próbált ki első ízben a komponista. Az Alpesi szimfóniát 1915-ben Berlinben maga Strauss mutatta be.


Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz