A
zeneirodalom egyik legnépszerűbb hegedűversenyét Csajkovszkij 1878-ban
komponálta, és a magyar származású világhírű hegedűvirtuóznak, Auer
Lipótnak ajánlotta. Auer azonban hosszú ideig nem mert szembenézni a darab
rendkívüli követelményeivel, így a bemutatón Adolf Brodsky, orosz
hegedűművész játszotta a művet, 1879-ben, New Yorkban. Néhány évvel később
Brodsky Budapesten is bemutatta a koncertet. Utóbb Auer is megváltoztatta
álláspontját, és a mű szenvedélyes propagátorává lett: közkézen forgó kiadását
is ő rendezte sajtó alá.
A darab ellenállhatatlan varázsának
egyik titka nyilván az a mesteri lelemény, amellyel Csajkovszkij a
nyugat-európai hegedűkoncert hagyományait az orosz népi hanggal összeegyezteti.
Az első tétel — egyébként a darab
súlypontját hordozó, nagyszabású koncerttétel — főtémája például azt a pattogó
induló-intonációt folytatja, amelyet a francia hegedűversenyekben Viotti honosított
meg a századforduló idején. Az a mód azonban, ahogyan Csajkovszkij ezzel a
témával bánik — például mindjárt a bemutatást megelőző, várakozásteljes
„rányílás” a témára — már az ő sajátos művészetének körébe tartozik; a téma
továbbfejlesztése, illetve az elemeivel folytatott motivikus játék viszont
klasszikus bécsi hagyományra utal, a melléktéma pedig az orosz románcok
érzelmes hangját pendíti meg. A tétel kidolgozásmódja különös keveréke a
bőbeszédűségnek és magvas tömörségnek, koncertáló szólama mindvégig súlyos
veretű, férfias játékmodort követel az előadótól: lírája is bensőséges, szinte
szemérmesen tartózkodó.
A lassú tétel címe: Canzonetta.
Mint önálló előadási darab is hallható olykor, de kár kiszakítani a nagyforma
kereteiből, hiszen sokat veszít, aki csak ezt a sűrű és lefojtott szláv
panasz-éneket ismeri meg, és nem hallhatja az attacca utána következő,
kirobbanó finálét, amelynek népies tánc jellege úgy oldja fel a lassú tétel
vége felé szinte már fullasztó feszültséget, mint a kitörő vihar a levegőben
vibráló elektromosságot.
Kétféle zenei anyagot dolgoz fel ez a
finálé: az egyik a már említett, kirobbanó forgatagos tánc, a másik lassú
menetű, lefojtott, lépő ritmikájú lejtés. Mindkettő adekvát megszólaltatása a
legnagyobb hegedűművészek reprezentatív erőpróbája.
Forrás: Pándi Marianne,
Hangversenykalauz