Goethe hasonló című balladája nyomán írta Dukas ragyogó
nagyzenekari scherzóját, amelyet 1897-ben maga vezényelt a nagysikerű
bemutatón. A közismert költemény szimbolikus hőse a magabízó bűvészinas, aki
úgy érzi, mesterétől már a boszorkánytudomány valamennyi fogását elsajátította.
A mester távollétében az inas megbűvöli a seprőt, és arra készteti, hogy vizet
hordjon a fürdőjéhez. Csak azt a varázsigét felejti el, amely a seprő
megfékezéséhez kellene: az pedig hordja, egyre hordja a vizet, már az egész
házat elönti az ár, a bűvös szót azonban csak a végtére hazaérkező mester
ismeri, aki a káoszban ismét rendet teremt.
Dukas zeneműve szellemesen és híven követi a költemény menetét,
utalásai világosak és könnyen érthetőek. Ezért vált a darab olyan széles körben
népszerűvé.
Csak
érdekességképp: ugyanez a mű 8 zongorára átírva:
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz