2017. február 19., vasárnap

Mozart: Variációk 1.

Mozart szonátáiban két helyen találkozhattunk variációs tétellel (D-dúr, K 284 és A-dúr, K 331 ). Zongoraművei között azonban a variáció mint önálló műfaj is jelentős szerepet játszik: a Köchel jegyzék tizenöt variációsorozatát tartja nyilván.

Hat variáció Salieri témájára, K 180 (KE 173/c)


Antonio Salieri (1750–1825), Mozart vetélytársa (egyes feltevések szerint: gyilkosa!), 1772-ből származó La fiera di Venezia című operájának második felvonásában szerepel a „Mio caro Adone” kezdetű ária, amelynek témáját Haydn is feldolgozta egyik zongorára írt Divertimentójának menüettjében. Mozart 1773-ban Bécsben ismerhette meg Salieri operáját: ez év őszén írhatta a variációkat is. 1778-as párizsi útja során két másik variációsorozatával együtt felajánlotta e művét Heina kiadónak, aki azt hamarosan ki is nyomatta. A G-dúr téma Andante tempójú menüett, amelyet a hat variáció a szokásos módon körülírva, ékesítve, ritmikai aprózással dolgoz fel. Az utolsó előtti változat Adagio tempójú.


Tizenkét variáció Fischer menüettjére, K 179 (KE 189/a)

Johann Christian Fischer (1733–1800) jeles oboavirtuóz volt, nagy népszerűségnek örvendő Menüettjét Mozart 1774 nyarán Salzburgban dolgozta fel. Ezt a kompozícióját igen kedvelte és hangversenykörútjain szívesen adta elő, de mint tananyagot is felhasználta. Erre különösen az első hat változat látszik alkalmasnak; a sorozat második felében igényesebb a zongoraletét. A változatok hangneme mindvégig C-dúr, tempója a menüett lejtésének megfelelő: csak az utolsó előtti variáció Adagio tempójú. Nem egy alkalommal árul el Händel-hatást a változatok kompozitorikus megoldása: a negyedik és tizedik darab orgonaszerű hangzása, valamint az ötödik sarabande-ritmikája e hatásra utal.


Tizenkét variáció a „Je suis lindor” témájára, K 354 (KE 299/a)

Beaumarchais 1775-ben bemutatott Sevillai borbélyának I. felvonásában hangzott fel ez a románc, Antoine-Laurent Baudron (1743–1834) megzenésítésében. Témáját utóbb Clementi is feldolgozta változatokban. (A Mozart által adott cím egyébként a románc második versszakának kezdete). A variációsorozat 1778 nyarán Párizsban keletkezett és Heine korábban már említett kiadásában jelent meg.

Az eddigieknél gazdagabban, több rétűen bontja ki a témában rejlő variatív lehetőségeket. A téma Esz-dúr hangnemű, Allegretto tempójú, egyszerű, kétrészes kisforma. Míg az első két változat a szokásos módon indítja el a dallamot körülíró folyamatot, a harmadik egy jellegzetes díszítő figurát alkalmaz uralkodó motívum gyanánt.

A negyedik változatban helyet kap a kézkeresztezés technikája, az ötödik felbontott oktávákkal dolgozik. A hatodik ismét visszaidézi a téma eredeti alakját és ezzel lezárja a variációsorozat első felét. A hetedik változat Maestoso tempója, széles arpeggiói a nyolcadik Minore, azaz moll-változat súlyos pátoszát (esz-moll!) vezetik be.

A kilencedik variáció visszatér a dúr hangnembe, a témát a bal kézbe helyezi, míg a jobb kéz csaknem mindvégig domináns tremolót játszik. A tizedik változatban ugyanez a szólamok cseréjével megy végbe. Az utolsó előtti darab – immár szokásosan – Molto Adagio tempójú, gazdagon ékesített, fantáziaszerűen oldott tétel, míg a befejezés felirata: Tempo di Menuetto – virtuóz Presto záró kadenciával.


Tizenkét variáció az „Ah, vous dirai-je, maman” témájára, K 265 (KE 300/e)

1778 nyarán Párizsban írta Mozart, nyilvánvalóan tanítványai számára egyik legnépszerűbbé vált – és számos újabb variációkban feldolgozott – variációsorozatát. A francia dalocska szerzőjének Nicolas Dezède-et (1745–1792) tartják. Szövege szabad fordításban így hangzik: „Elmondom, édes jó anyám, mi bánt: mióta Silvandre gyengéden reám tekintett, szívem minden percben azt kérdi, élhet-e valaki szerelmese nélkül?” A mű 1785-ben megjelent első kiadásában szereplő ajánlás (Josephine Aurnhammer részére) nem a komponistától, hanem Torricella kiadótól származik.

A 2/4-es ütemű C-dúr téma a zongorajáték elemi fokán is eljátszható. A változatok azonban fokozatosan válnak mind bonyolultabb zongoratechnikai és előadói feladvánnyá: tizenhatod mozgás jobb kézben; ugyanaz bal kézben; triolás mozgás jobb kézben; ugyanaz bal kézben; komplementer ritmika; trillagyakorlat váltott kezekkel; többszólamú játék; keresztezett kezek; ékesített dallam; a nyolcadik variáció mollhangnemű, a tizenegyedik Adagio tempójú.


Tizenkét variáció a „La bellé françoise” témájára, K 353 (KE 300/f)

Az előző művekhez hasonlóan ez a kompozíció is 1778 nyarán, Párizsban keletkezett. Témáját Jean Benjamin de La Borde (1734–1794) „Marlborough-potpourri”-jában előforduló dalból vette Mozart, aki állítólag ezzel a művel fejezte be 1789 májusában tartott lipcsei hangversenyét.

A variációsorozat abban különbözik az eddig bemutatottaktól, hogy befejezésképpen – a tizenkettedik változat után – visszaidézi a téma eredeti alakját.



Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz