Mozart
szonátáiban két helyen találkozhattunk variációs tétellel (D-dúr, K 284 és
A-dúr, K 331 ). Zongoraművei között azonban a variáció mint önálló műfaj is
jelentős szerepet játszik: a Köchel jegyzék tizenöt variációsorozatát tartja nyilván.
Hat variáció
Salieri témájára, K 180 (KE 173/c)
Antonio Salieri (1750–1825), Mozart vetélytársa (egyes feltevések szerint: gyilkosa!),
1772-ből származó La fiera di Venezia című operájának második
felvonásában szerepel a „Mio caro Adone” kezdetű ária, amelynek témáját Haydn
is feldolgozta egyik zongorára írt Divertimentójának menüettjében. Mozart
1773-ban Bécsben ismerhette meg Salieri operáját: ez év őszén írhatta a
variációkat is. 1778-as párizsi útja során két másik variációsorozatával együtt
felajánlotta e művét Heina kiadónak, aki azt hamarosan ki is nyomatta. A G-dúr
téma Andante tempójú menüett, amelyet a hat variáció a szokásos módon
körülírva, ékesítve, ritmikai aprózással dolgoz fel. Az utolsó előtti változat Adagio
tempójú.
Tizenkét variáció
Fischer menüettjére, K 179 (KE 189/a)
Johann
Christian Fischer (1733–1800) jeles oboavirtuóz volt, nagy
népszerűségnek örvendő Menüettjét Mozart 1774 nyarán Salzburgban dolgozta fel.
Ezt a kompozícióját igen kedvelte és hangversenykörútjain szívesen adta elő, de
mint tananyagot is felhasználta. Erre különösen az első hat változat látszik
alkalmasnak; a sorozat második felében igényesebb a zongoraletét. A változatok
hangneme mindvégig C-dúr, tempója a menüett lejtésének megfelelő: csak az
utolsó előtti variáció Adagio tempójú. Nem egy alkalommal árul el
Händel-hatást a változatok kompozitorikus megoldása: a negyedik és tizedik
darab orgonaszerű hangzása, valamint az ötödik sarabande-ritmikája e hatásra
utal.
Tizenkét
variáció a „Je suis lindor” témájára, K 354 (KE 299/a)
Beaumarchais 1775-ben bemutatott Sevillai borbélyának I. felvonásában hangzott fel ez a
románc, Antoine-Laurent Baudron (1743–1834) megzenésítésében. Témáját
utóbb Clementi is feldolgozta változatokban. (A Mozart által adott cím
egyébként a románc második versszakának kezdete). A variációsorozat 1778 nyarán
Párizsban keletkezett és Heine korábban már említett kiadásában jelent meg.
Az eddigieknél
gazdagabban, több rétűen bontja ki a témában rejlő variatív lehetőségeket. A
téma Esz-dúr hangnemű, Allegretto tempójú, egyszerű, kétrészes kisforma.
Míg az első két változat a szokásos módon indítja el a dallamot körülíró
folyamatot, a harmadik egy jellegzetes díszítő figurát alkalmaz uralkodó
motívum gyanánt.
A negyedik
változatban helyet kap a kézkeresztezés technikája, az ötödik felbontott
oktávákkal dolgozik. A hatodik ismét visszaidézi a téma eredeti alakját és
ezzel lezárja a variációsorozat első felét. A hetedik változat Maestoso
tempója, széles arpeggiói a nyolcadik Minore, azaz moll-változat súlyos
pátoszát (esz-moll!) vezetik be.
A kilencedik
variáció visszatér a dúr hangnembe, a témát a bal kézbe helyezi, míg a jobb kéz
csaknem mindvégig domináns tremolót játszik. A tizedik változatban ugyanez a
szólamok cseréjével megy végbe. Az utolsó előtti darab – immár szokásosan – Molto
Adagio tempójú, gazdagon ékesített, fantáziaszerűen oldott tétel, míg a
befejezés felirata: Tempo di Menuetto – virtuóz Presto záró
kadenciával.
Tizenkét
variáció az „Ah, vous dirai-je, maman” témájára, K 265 (KE 300/e)
1778 nyarán
Párizsban írta Mozart, nyilvánvalóan tanítványai számára egyik legnépszerűbbé
vált – és számos újabb variációkban feldolgozott – variációsorozatát. A francia
dalocska szerzőjének Nicolas Dezède-et (1745–1792) tartják. Szövege
szabad fordításban így hangzik: „Elmondom, édes jó anyám, mi bánt: mióta
Silvandre gyengéden reám tekintett, szívem minden percben azt kérdi, élhet-e
valaki szerelmese nélkül?” A mű 1785-ben megjelent első kiadásában szereplő
ajánlás (Josephine Aurnhammer részére) nem a komponistától, hanem Torricella
kiadótól származik.
A 2/4-es ütemű
C-dúr téma a zongorajáték elemi fokán is eljátszható. A változatok azonban
fokozatosan válnak mind bonyolultabb zongoratechnikai és előadói feladvánnyá:
tizenhatod mozgás jobb kézben; ugyanaz bal kézben; triolás mozgás jobb kézben;
ugyanaz bal kézben; komplementer ritmika; trillagyakorlat váltott kezekkel;
többszólamú játék; keresztezett kezek; ékesített dallam; a nyolcadik variáció
mollhangnemű, a tizenegyedik Adagio tempójú.
Tizenkét
variáció a „La bellé françoise” témájára, K 353 (KE 300/f)
Az előző
művekhez hasonlóan ez a kompozíció is 1778 nyarán, Párizsban keletkezett.
Témáját Jean Benjamin de La Borde (1734–1794)
„Marlborough-potpourri”-jában előforduló dalból vette Mozart, aki állítólag
ezzel a művel fejezte be 1789 májusában tartott lipcsei hangversenyét.
A
variációsorozat abban különbözik az eddig bemutatottaktól, hogy befejezésképpen
– a tizenkettedik változat után – visszaidézi a téma eredeti alakját.
Forrás: Pándi
Marianne, Hangversenykalauz