Ugrás a fő tartalomra

Mendelssohn: Három vonósnégyes op. 44.

Az op. 44 három vonósnégyest foglal magában. Ezeket Mendelssohn 1837—1838-ban írta, és a svéd trónörökösnek ajánlotta. Egy évtizeddel korábban irt két vonósnégyese (op. 12 és 13) során már elsajátította a kvartettírás valamennyi követelményét, és a hangszerek deklamálásának szenvedélyes nyelvét éppoly folyékonyan beszélte, mint a kontrapunktikusan vezetett szólamok kötött idiómáját.

D-dúr vonósnégyes, op. 44. no. 1.

A D-dúr vonósnégyes sebes iramú első tétele szinte feltartóztathatatlan elánnal, lélegzetnyi pihenő nélkül lüktet, fon, lobog, és csak melléktémájának enged szélesebb kibontakozást a türelmetlen komponista.


A Menüett e hagyományos táncot idillikus-népies pasztellszínekben eleveníti fel.

A harmadik tétel sem igazán lassú, hiszen előírása szerint „con moto”, azaz mozgalmas tempót kíván. Igazi lassú tétel tehát nem is hangzik fel ebben a kompozícióban, amelynek elsődleges alkotóeleme a mozgás.

A finálé az a cél, amelyre az eddigi tételek siető és türelmetlen dinamizmusa irányult. Ebben a nagyszabású és felettébb személyes hangú zárótételben ismét a mannheimi mesterekre utaló hármashangzat-motivika uralkodik. A hangszerelés túlnyomórészt orkesztrális.

E-moll vonósnégyes, op. 44, no. 2

„David kamaraegyüttese tegnap este bemutatta e-moll vonósnégyesemet. Scherzóját megújráztatták, de a zenebarátoknak az Adagio tetszett leginkább, amin módfelett csodálkoztam. Már a közeli napokban új vonósnégyes megírásába kezdek, s remélem, az jobban sikerül...” — írja Mendelssohn 1837 októberében öccsének (vö. Jemnitz Sándor: Mendelssohn, 1958, 165. l.).


Ez a kompozíció kevéssé tér el az eddig megismert Mendelssohn-kamaraművektől. Első tételéből a mannheimi „rakéta”-motívum hat ismerősnek.

Scherzójából a „Szentivánéji” tündértáncok kobold-varázsa ragad meg újból.

A lassú tétel a „Szöveg nélküli dalok” szerzőjének kiapadhatatlan dallami leleményéről győz meg.

Esz-dúr vonósnégyes, op. 44, no. 3

Tematika szempontjából az Esz-dúr kvartett első tétele dolgozik a leginkább egyéninek nevezhető anyaggal. A főtéma rövid és kifejező mozdulatot jelképez, és motivikus fejlesztését a zeneszerző igazi kamarazenei eszközökkel viszi véghez.


A Scherzo alapjában homofon tétel; 6/8-os metrumú, szökellő kobold-lépteit (a dallam csaknem kizárólag szekundokban mozog) — a gordonka mutatja be; általában aránylag nagy szerepet kapott e tételben a gordonka. A befejező szakasz ismét zenekari léptékkel mért unisono menetek impozáns hangmasszáit alkalmazza.

A ¾-es ütemű Adagio non troppo ritmusképletét a méltóságteljes spanyol táncokból — leginkább pedig Mozart Figarójából — ismerjük.

A szélsebes tempójú zárótétel előadói egyforma mértékben részesülnek a virtuóz feladatból; bár lapidáris unisono ütemek e fináléból sem hiányoznak, mégis ebben valósította meg Mendelssohn a legigazibb kamarazenei hangzást.


Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mindkett...