2017. február 14., kedd

Liszt Ferenc: Magyar történelmi arcképek (S. 205)

Az 1885-ben készült sorozat nyomtatásban csak 1956-ban jelent meg. Liszt úgy tervezte, hogy később majd meghangszereli e darabokat, amelyek a 19. század jeles magyar egyéniségeinek állítanak emléket. Sajátságos módon – de talán nem véletlenül! – mindegyik tragikus zene, sirató vagy gyászos hangú emlékezés azokra a művészekre és politikusokra, akikhez Lisztet személyes kapcsolat is fűzte.

1. Széchenyi István. Vigasztalan hangú elégia.
2. Eötvös József siratójának középső szakasza enyhültebb hangulatú.
3. Vörösmarty Mihály. A sorozat legkorábban keletkezett darabja Egressy Béni Szózat-zenéjéből idéz.
4. Teleki László. Azonos a Gyász-prelúdium és Induló indulótételével. Témája a „magyar skála” négy hangjából (g–b–cisz–fisz) szerkesztett: ezt a témát Mosonyi Mihálytól (Gyászhangok Széchenyi István halálára) vette át Liszt.
5. Deák Ferenc. Stilizált csárdás-dallamot feldolgozó, nyugodtabb hangú darab.
6. Petőfi Sándor. Korábbi kompozíció, eredeti formájában melodráma volt Jókai: A holt költő szerelme című költeményéhez, amelyet 1874-ben Laborfalvi Róza mutatott be.
7. Mosonyi Mihály. Ugyancsak korábbi keletű darab: 1870-ben, Mosonyi halála alkalmából készült.



Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz