Liszt Ferenc
időről-időre, alkalmanként tért vissza Heine daloskönyvéhez. Érdekes módon,
első Heine-dalai ugyanazokból az évekből, 1840-1841-ből származnak, mint
Schumann nagy Heine-ciklusa, és mindjárt köztük van az egyik legkiemelkedőbb,
legismertebb, a Die Loreley.
A vers
kiválasztása maga is Lisztre vall. A költemény valójában ballada. Egy furcsa,
szomorú hangulat mélyéről idézi fel a költő a Loreley-legendát. Loreley tündér
a Rajna egy kiemelkedő szikláján ül, szépségével, énekével elbűvöli a hajósokat,
mint egykor a szirének a görögöket. Azok elvesztik fejüket, tájékozódásukat, s
a folyó veszélyes örvényei elsodorják őket. „Ezt tette Loreley énekével" -
teszi hozzá a költő.
Liszt dala jól
mutatja a zeneszerző korábbi dal-stílusát. Zenéjével a vers cselekvényét
követi. A szöveget eleinte elbeszélő módon, beszéd-szerűen kezeli, s a
harmóniák tonális meghatározatlanságával érzékelteti a nyomott hangulat
mélyéből lassan kibontakozó képet. A vers sorait, szavait szükség szerint
ismétli, hajlítja a zenei cselekvény szükséglete szerint.
Lassan lehiggad
a felzavart kedély, kitisztul a költői kép, és ragyogó E-dúrban, a romantikus
zene gyakori természeti hangnemében megjelenik az alkonyi napfényes Rajna. Majd
merész modulációval, hangnem-váltással, a Rajna-képpel sarkítottan ellentétes
B-dúrban az ékszerektől csillogó, arany haját fésülgető Loreley tűnik fel.
A Rajna-kép és
a Loreley-vízió éneklő dallamát most ismét a bevezetés, a felidézés szaggatott
zenéje váltja fel. A vándorévek, a szimfonikus költemények Lisztje zongorájának
megjelenítő eszközeivel festi a halálos veszélyt, a hullámok háborgását, majd
ismét lecsendesítve a hullámokat, beszélő hangon tér vissza a szemlélő-emlékező
pozíciójába. A Rajna-dallammal mondja el, hogy mindezt dalával Loreley tette.
Liszt dalai
végén a legfontosabb mondanivalót mindig az énekszólamra, annak szövegmondására
bízza. Ilyenkor a szöveget egyébként oly színesen értelmező zongorakíséret
visszavonul és magára hagyja az énekes közlést.
Liszt egy másik
stílusában, a folyamatos nagy dallamnak a zongoraművekben annyiszor megcsodált
éneklő hangján szólal meg a Du bist wie
eine Blume - Mint virág, olyan vagy - kezdetű Heine-dal. A zongorakíséret
csak a legszükségesebb harmóniai hátteret adja az énekhang szép hajlású
dallamához.
A recitatív-jelleg
itt is a dal végén tűnik fel egy rövid pillanatra, főként a zongorakíséret
elhallgatásával. Liszt dalai között a Heine-dalok számukat tekintve nem nagy
helyet foglalnak el.
Utolsó
Heine-dala 1856-ban született, a kései Liszt művek hangján. A nevezetes
négysoros Heine-vers megzenésítése, az Anfangs
wollt' ich fast verzagené. „Kezdetben szinte elcsüggedtem - mondja a vers -
aztán mégis elviseltem, csak ne kérdezzétek, hogyan". Liszt zenéje a meg
nem nevezett csapással vívott csüggesztő küzdelem és a felülemelkedés belső
cselekvényének megjelenítése, de az utójáték jelzi, hogy a megpróbáltatás
élménye, emléke nem múlt el nyomtalanul.
Forrás: Kroó
György, A hét zeneműve