1719 táján került Bach kapcsolatba Christian Ludwig brandenburgi
őrgróffal, aki lelkes zenebarát volt. A zeneszerzőtől néhány kompozíciót kért
udvari zenekara számára. Bach — ez idő tájt a kötheni herceg udvari karmestere
— hat zenekari versenyművet küldött az őrgrófnak, mai ízlésünk számára túlzott
alázatról tanúskodó — a korabeli udvari illemtan szempontjából kétségtelenül
korrekt hangú — levél kíséretében.
A levél Köthenben kelt 1721 tavaszán, a művek fogadtatásáról azonban
nem maradt reánk dokumentum, nem tudjuk, kapott-e munkájáért bármit is a
zeneszerző. Az őrgróf halála után a hagyatékból több száz koncert — közöttük
Vivaldi számos műve — került leltárba, amelyeket darabonként négy garasra
értékeltek.
Bach hat versenyművének partitúrája utóbb a berlini királyi könyvtárba
került (nyomtatásban csak 1850-ben jelent
meg). Schweitzer rajongással szól e kézirat példásan rendes külső
alakjáról, amely — mint írja — még a Máté-passió híres partitúra-kéziratáét is
felülmúlja.
Csupán egyetlen helyen javított a mester a kéziraton: az Ötödik koncert
első tételének 11. ütemében, hogy elkerüljön egy oktávpárhuzamot, amely a
klasszikus összhangzattan szabályai értelmében tilos — a javítás azonban
balszerencsés módon újabb tiltott menetet — kvintpárhuzamot — eredményezett.
Presentation 00:00
Brandenburg Concerto N°1 in F, BWV 1046 00:31
I.(Allegro) 00:46
II.Adagio 04:36
III.Allegro 07:41
IV.Menuet - Trio - Menuet - Polonaise - Menuet - Trio - Menuet 11:35
Brandenburg Concerto N°3 in G, BWV 1048 18:31
I.(Allegro) 18:50
II.Adagio ma non tanto 24:06
III.Allegro 24:31
Brandenburg Concerto N°5 in D, BWV 1050 28:55
I.Allegro 29:10
II.Affettuoso 38:00
III.Allegro 43:04
Brandenburg Concerto N°6 in Bb, BWV 1051 47:58
I.(Allegro) 48:12
II.Adagio ma non tanto 54:05
III.Allegro 58:55
Brandenburg Concerto N°4 in G, BWV 1049 1:04:17
I.Allegro 1:04:31
II.Andante 1:11:27
III.Presto 1:15:16
Brandenburg Concerto N°2 in F, BWV 1047 1:20:10
I.(Allegro) 1:20:25
II.Andante 1:25:10
III.Allegro assai 1:28:57
Encore 1:33:47
I. Brandenburgi verseny, F-dúr, BWV 1046
Az öttételes darab lényegében szvitmuzsika, amelynek stilizált
tánctételeit fúvósokból és vonósokból álló kamarazenekar és egy régebbi
hegedűfajta - a mai hangszernél kvarttal magasabban hangolt „kis hegedű” —
a violino piccolo szólaltatja meg.
A versenyműveknél általános solo-tutti ellentét ebben a darabban nem
észlelhető. Az első tétel zenéjét a zeneszerző utóbb az 52. kantáta („Falsche
Welt, dir trau’ich nicht”) első darabjában is felhasználta. A második, lassú
tétel csodálatosan differenciált ritmusú oboaszólója a nagy passiózenék
megrendítő áriáinak előfutára.
A harmadik tétel (Allegro) áll a legközelebb a motorikus
ritmusú barokk concerto-zenék stílusához.
A mű két utolsó tételét Spitta (J. S. Bach, 1873) úgy
tekinti, mint a kor táncot kedvelő ízlésének tett engedményt.
II. Brandenburgi verseny, F-dúr, BWV 1047
Ez a mű valódi concerto grosso, az együttessel szemben
álló concertino trombita, fuvola, oboa és hegedű, illetve a középső
tételben fuvola, oboa, hegedű és gordonka kvartettjéből tevődik össze.
A tutti szólamait vonós hangszerek játsszák. Kár, hogy a mai
trombitákon ez a rendkívül magas és kényes szólam igen nehezen realizálható, s
ilyen módon a két saroktétel igazi szépsége rendszerint a kottafejek között
marad, a partitúrában.
A lassú tétel négy szólóhangszerét csembaló continuo kíséri, ez tehát
tulajdonképpen nem is concerto-muzsika, hanem nemes és bensőséges kamarazene.
III. Brandenburgi verseny, G-dúr, BWV 1048
A legismertebb Brandenburgi versenyt vonós kamarazenekar adja elő.
Ehhez a műhöz Bach nem írt lassú tételt, a két gyors darabot két akkord rövid
„pihenőjével” kapcsolta össze; feltehető azonban, hogy a hangversenymester
rögtönzött hegedűszólót játszott ezen a helyen.
Az első tétel (amelyet a mester 1729-ben, Lipcsében írt 174.
kantátájának bevezetőjéül is felhasznált) a motivikus munka sokszor emlegetett
mintaképe: úgyszólván egyetlen egyszerű dallam- és ritmusképlet az a sejt,
amelyből a folyondárszerűen kígyózó, minden részletében logikusan összefüggő,
rugószerűen táguló zenei anyag kifejlődik.
A 12/8-os metrumú zárótétel, amellett, hogy tipikus koncert-finálé, nem
nélkülöz bizonyos táncos jelleget sem.
IV. Brandenburgi verseny, G-dúr, BWV 1049
A műben a szólócsoportot hegedű és két csőrfuvola (Blockflöte)
képviseli, a kíséret continuóval ellátott vonós együttes. Akárcsak a második
versenymű, ez is igazi concerto grosso, hármas ütemben írt megnyitó tétele üde,
valósággal pasztorális jellegű muzsika, amelynek szerkesztése a klasszikus
szonátaforma modelljéhez szolgáltat előképet. Figyelemre méltó a
szólóhangszerekkel szemben támasztott virtuóz követelmény.
A lassú tételt Spitta egy gyászmenet kísérőzenéjéhez hasonlítja, a
passiók processzió-zenéivel mindenképpen rokon. A zárótétel nagyszabású fúga,
mind a kontrapunktikus műfaj, mind a hangszeres virtuozitás igényeit tekintve
kimagasló értékű alkotás.
V. Brandenburgi verseny, D-dúr, BWV 1050
A concertinót ezúttal fuvola, hegedű és csembaló alkotja, a billentyűs
hangszer azonban — hangszínbeli adottságainál fogva még külön is kiemelkedik
ebből az együttesből. A csembaló számára Bach ezúttal valóban rendkívül
jelentős és mutatós szólamot írt, amellyel a maga virtuozitásáról adott hű
képet: a tétel befejezése előtt külön nagyszabású csembaló kadenciával emeli ki
e hangszer fontosságát.
A lassú tétel megint csak a három szólóhangszer meghitt
kamaramuzsikálása, amely alatt a zenekar néma marad. Feltűnő e tétel zenéjének
motivikus egysége, dallami és ritmikus készletének takarékossága.
A zárótétel felépítése az olasz áriák háromrészes szerkezetét követi,
az első rész — amelyet a befejezésnél megismétel a komponista —
kontrapunktikus, ennek anyagából alakul a második szakasz is.
VI. Brandenburgi verseny, B-dúr, BWV 1051
A hatodik versenymű hangszer-összeállítása nélkülözi a hegedűket,
legmagasabb szólamát a brácsa képviseli. Ugyancsak hiányzik a műből a
concertino-ripieno formális szembeállítása.
Az első tételben két brácsa kánonban egymást követő szólamát az
együttes többi hangszere támasztó hangzatokkal kíséri: ez a tutti-szakasz
anyaga, a szóló-részben viszont kamarazenei felrakásban szerepel valamennyi
hangszer.
A lassú tétel kontrapunktikus kamarazene, amely Esz-dúrban kezdődik, és
meglepő módon g-mollban ér véget!
A finálé táncos jellegű, 12/8-os metrumú darab.
Forrás: Pándi
Marianne, Hangversenykalauz