2017. február 12., vasárnap

Johannes Brahms: Balladák, op. 10

Johannes Brahms (1833-1897): Balladák, op. 10 (1854)


1. d-moll (Andante). Herder Stimmen der Völker (Népek hangjai) című gyűjteményében szerepel az Edward című skót ballada, amelyet ez a darab „megzenésít” (a költemény első két sora: „Dein Schwert, wie ist's von Blut so rot, Edward, Edward” – Kardod vértől miért piroslik, Edward – szinte énekelhetően domborodik ki a mű első ütemeiből). A ballada komor és vigasztalan elbeszélő hangját nagyszerűen vette át Brahms ebben a rövid háromrészes formában, amelyben a dúr-középrész nem a derű világosságát képviseli, hanem a kegyetlen valóság éles fényeit. A ’70-es évek derekán kontra-alt és tenor kettősre dolgozta fel Brahms az Edward-balladát (op. 75 No. 1).


2. D-dúr (Andante). A kezdő és záró formarész szinkópákkal ringató, lágy altatódala Brahms népdal-intonációjának korai, csodálatos példája. E keretbe újabb keretként illeszkedik a gyors tempójú h-moll szakasz, amely az Edward-ballada sötét tónusait eleveníti fel újból. A kompozíció középső része 6/4-es metrumú h-moll szakasz, hosszú kitartott basszushangok felett és alatt sejtelmesen villanó staccato menetekkel.


3. Intermezzo, h-moll (Allegro). A kései zongoradarabok megfoghatatlan mélabúja, rezignációja ebben a darabban ölt formát először: a koboldszerűen sejtelmes kezdő- és zárószakaszban, valamint a Fisz-dúr középrész fátyolos, pianissimo hangzataiban.


4. H-dúr (Andante con moto). Oldottabb hang, összetettebb forma jellemzi az utolsó balladát, amelynek zenei anyaga csaknem mindvégig hangzatfelbontásokból szerkesztett. Éneklő középszólamai Schumann bensőséges világát idézik.


Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz