2017. február 15., szerda

Jean Sibelius: D-moll vonósnégyes, op. 56 („Voces intimae”)

Egyetlen vonósnégyesét Sibelius 1909-ben írta. Ez a körülmény arra utal, hogy a zeneszerzőnek nem lehetett folyékonyan beszélt idiómája kvartett-nyelv, és gondolatait a zenekari koncepcióból szűrte le a négy vonós hangszeren való megszólaltatás céljára. Mivel azonban mondanivalója rendkívül szubjektív (erre utal alcíme is: „Meghitt hangok”), a zeneszerző egyéniségét meggyőzően ábrázolja. A mű formáját tekintve középúton áll a szonáta és a szvit között.

Az első tétel rövid, lassú bevezetésében a hegedű és brácsa dialógusa alakítja ki azt a témát, amelyre a gyors főtétel épül. A második tétel attacca következik ez után. Scherzo típusú zenéjének hangzó hátterét a szünet nélkül zizegő tremolók adják. A harmadik tétel az érzelmek szabad áradásának nyújt lehetőséget. Zenei anyaga ugyanolyan kötetlen mólon szerkesztett, mint az első tételé. Újabb scherzo tétel következik, zagyszabású, mozgalmas darab. A zárótétel hordozza a legszemélyesebb mondanivalót és a finn nemzeti stílus legsajátosabb vonásait.




Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz