A courante a 16. század közepe óta
ismert francia tánc. Arbeau 1588-ban kora (1540 körül) courante-ját "játék
és balett formájú" táncként jellemzi.
Más formákkal kapcsolódva az
elnevezés a 16. században bransles sourans-ként , később allemande courante-ként
fordul elő. Az első egyértelműen courante-nak jelzett és datálható darab a La corante du roy, Schmid
orgonatabulatúrás könyvében (1577). Az 1600 körüli idők courante-ja hármas
lüktetésű, kétrészes felépítésű, az egyes részek zárlatai nagy értékekben
végződnek. Praetorius, aki a Terpsichore-ban
(1612) francia zeneszerzők courante dallamra írott tételeit adta közre,
megemlíti, hogy a courante-ot gyors értékekben kell lejegyezni. A zenei és
irodalmi források szerint a 17. század első felében Franciaországban a courante
volt a leghasználatosabb tánc. A 17. század folyamán a courante indulatos
karaktere udvarivá, elegánssá vált. Virágkora 1610-1660, de XIV. Lajos
udvarában egészen a század végéig a táncolt darabok repertoárján maradt.
A 17. század második felének
folyamán, a lant és billentyűs zenében (Gaultier, Chambonnières, d'Anglebert)
fejlődött ki a francia courante késői formája, amelyet a courante gaye és
courante grave megkülönböztetés ellenére (pl. Lebègue-nél, 1677) mérsékelt
tempó jellemzett. Jellemzője volt továbbá a 3/2-es és 6/4-es ütemek gyakori
váltakozása és az ennek megfelelő hangsúlyeltolódás. A tételek szerkesztésmódja
közel állt a polifon szólamvezetéshez.
A courante stilizálási folyamata a
17. század közepétől egyszersmind a francia courante és az olasz corrente
szétválásához vezetett. Bár a corrente továbbra is a francia gyakorlat
függvénye maradt, az olyan meghatározások, mint Correnti alla francese, azt
bizonyítják, hogy a francia courante-tól megkülönböztette a rendszerint gyors
tempó és az egyenletes, folyamatos, élénk 3/4-es vagy 3/8-os mozgás.
1600 körül a courante meghonosodott
Angliában és fokozatosan Németországban is. A courante 162 darabbal Praetorius Terpsichore-jának több mint a felét
foglalja el. Froberger csembaloszvitjeinek courante-jai túlnyomórészt az újabb,
francia típust képviselik. J. S. Bach mindkét formatípust felhasználta francia
és angol szvitjeiben, valamint a partitákban (a francia többek között az összes
angol szvitben, az olaszt többek között a 2., 4., 5. és 6. francia szvitben. A
courante elhelyzkedése, más táncokkal való kapcsolódása sokféle lehetett, pl.
pavane-galliarde-courante-tripla, vagy - a régebbi pavane-galliarde táncpár
mintájára - a courante páratlan ütemű párként az allemande-hoz illeszkedhetett.
Forrás: Brockhaus Riemann Zenei
lexikon
