2017. február 23., csütörtök

César Franck: f-moll zongoraötös

A vonósnégyesre és zongorára írt kvintett nyitja meg Franck működésében az érettkori művek sorát. 1878-1879-ben írta és Saint-Saënsnak ajánlotta a komponista. Különösen reprezentatív a zongora szólama, amely technikai igényessége révén olykor már koncertáló jelentőségű.


Az első tételt lassú bevezetés indítja. Ez előbb azt a szenvedélyesen deklamáló témát mutatja be, amit az elsőhegedű a másik három vonóshangszer akkordikus kísérete mellett szólaltat meg, majd a zongora szólója és az erre szánt téma hangzik fel. E két anyagból szövődik a gyors főtétel bonyolult és konfliktusokban gazdag zenéje, amelynek során a lassú bevezetés több ízben idézetszerűen is visszatér.

Folytatódik ez a súlyos mondanivaló a második tételben is, ahol az elsőhegedű kantábilis dallama és a zongora dúsan hangzó szólama között a másik három hangszer nem igen jut jelentékeny szerephez.

A befejező harmadik tétel erőteljes gesztusai lassan bontakoznak ki abból a fojtott hangulatú ostinatóból, amely váltakozva, de szünet nélkül szól a két hegedűn. A tematikát ugyanaz a patetikus pontozott ritmika jellemzi, mint az első tételben. A zongorával szembeállított vonósegyüttes hangzása többnyire homofon. Erő és lendület árad ebből a fináléból.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz