2017. február 23., csütörtök

Beethoven: Christus am Ölberge (Krisztus az olajfák hegyén) op. 85

A 85-ös opuszszám alapján azt vélnénk, hogy Beethoven egyetlen oratóriuma késői műve a szerzőnek. Valójában ifjúkori műről van szó, az 1799-1800-as években született. Ősbemutatójára 1803. április 5-én került sor, azon a hangversenyen, amelyen a II. szimfónia került először bemutatásra. Egyike lett Beethoven a maga idején legnagyobb közönségsikert megért darabjainak: bemutatójának évében négyszer adták elő, ami akkor igen nagy sikernek számított. A mester maga nem értékelte túl nagyra az oratóriumot, egyébként is gyanakvással viseltetett minden olyan műve iránt, ami nagy népszerűségre tett szert. Tudta, hogy ezekben inkább a divatnak, a kodifikált közönség-ízlésnek hódolt, mint saját zsenijének.

A szövegköltő, Franz Xaver Huber több operalibrettót írt. Lehet, hogy muzikális volt és Beethoven támaszkodhatott rá, ám a Krisztus az Olajfák hegyén szövegkölteménye bizony fércmű. Nyelvileg éppúgy, mint tartalmilag. Három evangélium (Máté, Márk és Lukács) írja le drámai szavakkal a Gethsemane-kerti jelenetet, Krisztus életútjának egyik legemberibb epizódját. Huber teljesen kihagyja az elalvó tanítványokat, Jézus szemrehányó szavait, imájának kétségbeesett mondatait. Ez az evangéliumoknak talán az egyetlen részlete, amelyben a Megváltó teljesen emberi módon - fél. Hubernél mindez hiányzik. Ami marad: közhelyek, áhítatos sablonok gyűjteménye, vetekszik a legrosszabb Bach-kantáta szövegekkel.

Beethoven zenéjét is sokáig gyengének ítélte a zenetudomány. Már a híres berlini kortárs-kritikus, Rochlitz "komikusnak" tartotta Krisztus elfogatásának jelenetét - Beethoven meglehetősen mérgesen tiltakozott e minősítés ellen. Pedig sok-sok értéket tartalmaz ez a partitúra, jóllehet valóban egyetlen muzsikus sem sorolná Beethoven főművei közé. Stiláris modellje kétségtelenül Haydn oratórium-típusa, némi - nem is kevés - olaszos behatással. 

Az alap, a zenedramaturgiai koncepció a Haydné: úgy megkomponálni az áriák, együttesek, kórusok dallamait, hangszerelését, hogy azok egyidejűleg tegyenek eleget a zenei szerkesztés, a zenei logika követelményeinek és a képszerű kifejezés igényének. Ha az általában mindenkitől kárhoztatott koloratúrákat közelebbről megnézzük, még azoknak is van zenedramaturgiai értelmük: olyan szavakra esnek, mint "boldogság", "dicsőítés", "szeretet" - tehát a kifejezés eszközei és nem öncélú díszítmények. Mindenképpen izgalmas és érdekes, drámai muzsika, valóságos előtanulmánya a négy évvel később munkába vett Fideliónak.



1. Introduction, 
2. Recitativo (Jehovah, du mein Vater), 
3. Aria (Meine Seele ist erschüttert)

Hallatlanul feszült és különös zene a zenekari előjáték - a mű legádázabb kritikusai is elismerték ezt. Úgyszólván egyetlen eset a beethoveni életműben már maga a sötét esz-moll hangnem is. Az unisono kezdet, az üstdobszólók, a váratlan dinamikai kitérések, az egész hangulat a Fidelio II. felvonásának bevezetésére mutat előre. Remekbe szabott zenei képe a magára maradt, kétségektől gyötört Jézusnak. 

A recitativo folytatja ezt a hangot, Jézus drámai erejű c-moll áriája valóban operai eszközökhöz nyúl, de a legnemesebbekhez - s különben is, Beethoven számára a Megváltó egy ember, emberi szenvedélyekkel, érzésekkel, aki emberi módon szenved is.

4. Recitativo (Erzittre, Erde!), 
5. Ari (Preist des Erlösers Güte), 
6. Choir (O Heil euch, ihr erlösten) 
7. Choir (Doch weh! Die frech entehren)

A Szeráf meditatív kommentárja: boldog az emberiség, amelyet Krisztus szenvedése megváltozott. A kétrészes, dúsan kolorált áriához eléggé szabványos kórus-fugato kapcsolódik, melynek feltűnően kromatikus menetei a kárhozottakat festik.

8. Recitativo (Verkündet, Seraph), 
9. Duetto (So ruhe denn)

Szituációábrázoló, a félelmet festő unisonókban gazdag, egyébként ugyancsak sablonos zene.

10. Recitativo (Willkommen, Tod!), 
11. Choir (Wir haben ihn gesehen), 
12. Recitativo (Die mich fragen zu), 
13. Choir (Hier ist er)

Az azonos motívumokra épülő két tétel a Jézus elfogatására érkező katonák vadságát és a tanítványok félelmét önti zenébe. Ez a szakasz, amelyet Rochlitz komikusnak tartott. Ma inkább azt mondanánk: feszültséggel terhes, drámai muzsika, vérbő operai jelenet. Pianissimo indulómuzsika festi a lopakodó katonákat, kórusuk ugyancsak a leghalkabb dinamikai tartományokban mozog. 

A szólamok piano-staccato jellege érdekes módon utal Verdi orgyilkos- és összeesküvő-kórusainak állandóan visszatérő zenei karakterére. A vad katonakórust a tenor-basszus férfikar énekli, a tanítványok rettegő-kétségbeesett közbekiáltásait csak a kórus-tenor.

14. Recitativo (Nicht ungestraft), 
15.    Terzetto (In meinem Adern wühlen), 
16. Choir (Auf, ergreifet den Verräter!), 
17. Choir (Welten singen Dank und Ehre), 
18. Choir (Preiset ihn, ihr Engelchöre)

A Szeráf, Krisztus és Péter hármasa egyike a mű valóban gyenge pillanatainak, a zárókar is egmarad a közhelyek világában.


Forrás: Várnai Péter, Oratóriumok könyve