A 85-ös
opuszszám alapján azt vélnénk, hogy Beethoven egyetlen oratóriuma késői műve a
szerzőnek. Valójában ifjúkori műről van szó, az 1799-1800-as években született.
Ősbemutatójára 1803. április 5-én került sor, azon a hangversenyen, amelyen a
II. szimfónia került először bemutatásra. Egyike lett Beethoven a maga idején
legnagyobb közönségsikert megért darabjainak: bemutatójának évében négyszer
adták elő, ami akkor igen nagy sikernek számított. A mester maga nem értékelte
túl nagyra az oratóriumot, egyébként is gyanakvással viseltetett minden olyan
műve iránt, ami nagy népszerűségre tett szert. Tudta, hogy ezekben inkább a
divatnak, a kodifikált közönség-ízlésnek hódolt, mint saját zsenijének.
Forrás: Várnai Péter, Oratóriumok könyve
A
szövegköltő, Franz Xaver Huber több operalibrettót írt. Lehet, hogy muzikális volt
és Beethoven támaszkodhatott rá, ám a Krisztus az Olajfák hegyén
szövegkölteménye bizony fércmű. Nyelvileg éppúgy, mint tartalmilag. Három
evangélium (Máté, Márk és Lukács) írja le drámai szavakkal a Gethsemane-kerti
jelenetet, Krisztus életútjának egyik legemberibb epizódját. Huber teljesen
kihagyja az elalvó tanítványokat, Jézus szemrehányó szavait, imájának
kétségbeesett mondatait. Ez az evangéliumoknak talán az egyetlen részlete,
amelyben a Megváltó teljesen emberi módon - fél. Hubernél mindez hiányzik. Ami
marad: közhelyek, áhítatos sablonok gyűjteménye, vetekszik a legrosszabb
Bach-kantáta szövegekkel.
Beethoven
zenéjét is sokáig gyengének ítélte a zenetudomány. Már a híres berlini
kortárs-kritikus, Rochlitz "komikusnak" tartotta Krisztus elfogatásának
jelenetét - Beethoven meglehetősen mérgesen tiltakozott e minősítés ellen.
Pedig sok-sok értéket tartalmaz ez a partitúra, jóllehet valóban egyetlen
muzsikus sem sorolná Beethoven főművei közé. Stiláris modellje kétségtelenül
Haydn oratórium-típusa, némi - nem is kevés - olaszos behatással.
Az alap, a
zenedramaturgiai koncepció a Haydné: úgy megkomponálni az áriák, együttesek,
kórusok dallamait, hangszerelését, hogy azok egyidejűleg tegyenek eleget a
zenei szerkesztés, a zenei logika követelményeinek és a képszerű kifejezés
igényének. Ha az általában mindenkitől kárhoztatott koloratúrákat közelebbről
megnézzük, még azoknak is van zenedramaturgiai értelmük: olyan szavakra esnek,
mint "boldogság", "dicsőítés", "szeretet" - tehát
a kifejezés eszközei és nem öncélú díszítmények. Mindenképpen izgalmas és
érdekes, drámai muzsika, valóságos előtanulmánya a négy évvel később munkába
vett Fideliónak.
1.
Introduction,
2. Recitativo (Jehovah, du mein Vater),
3. Aria (Meine Seele ist
erschüttert)
Hallatlanul
feszült és különös zene a zenekari előjáték - a mű legádázabb kritikusai is
elismerték ezt. Úgyszólván egyetlen eset a beethoveni életműben már maga a
sötét esz-moll hangnem is. Az unisono kezdet, az üstdobszólók, a váratlan
dinamikai kitérések, az egész hangulat a Fidelio II. felvonásának bevezetésére
mutat előre. Remekbe szabott zenei képe a magára maradt, kétségektől gyötört
Jézusnak.
A recitativo folytatja ezt a hangot, Jézus drámai erejű c-moll áriája
valóban operai eszközökhöz nyúl, de a legnemesebbekhez - s különben is,
Beethoven számára a Megváltó egy ember, emberi szenvedélyekkel, érzésekkel, aki
emberi módon szenved is.
4.
Recitativo (Erzittre, Erde!),
5. Ari (Preist des Erlösers Güte),
6. Choir (O
Heil euch, ihr erlösten)
7. Choir (Doch weh! Die frech entehren)
A
Szeráf meditatív kommentárja: boldog az emberiség, amelyet Krisztus szenvedése
megváltozott. A kétrészes, dúsan kolorált áriához eléggé szabványos
kórus-fugato kapcsolódik, melynek feltűnően kromatikus menetei a kárhozottakat
festik.
8.
Recitativo (Verkündet, Seraph),
9. Duetto (So ruhe denn)
Szituációábrázoló,
a félelmet festő unisonókban gazdag, egyébként ugyancsak sablonos zene.
10.
Recitativo (Willkommen, Tod!),
11. Choir (Wir haben ihn gesehen),
12.
Recitativo (Die mich fragen zu),
13. Choir (Hier ist er)
Az
azonos motívumokra épülő két tétel a Jézus elfogatására érkező katonák vadságát
és a tanítványok félelmét önti zenébe. Ez a szakasz, amelyet Rochlitz
komikusnak tartott. Ma inkább azt mondanánk: feszültséggel terhes, drámai
muzsika, vérbő operai jelenet. Pianissimo indulómuzsika festi a lopakodó
katonákat, kórusuk ugyancsak a leghalkabb dinamikai tartományokban mozog.
A
szólamok piano-staccato jellege érdekes módon utal Verdi orgyilkos- és
összeesküvő-kórusainak állandóan visszatérő zenei karakterére. A vad
katonakórust a tenor-basszus férfikar énekli, a tanítványok
rettegő-kétségbeesett közbekiáltásait csak a kórus-tenor.
14.
Recitativo (Nicht ungestraft),
15. Terzetto (In meinem Adern
wühlen),
16. Choir (Auf, ergreifet den Verräter!),
17. Choir (Welten singen
Dank und Ehre),
18. Choir (Preiset ihn, ihr Engelchöre)
A
Szeráf, Krisztus és Péter hármasa egyike a mű valóban gyenge pillanatainak, a
zárókar is egmarad a közhelyek világában.
Forrás: Várnai Péter, Oratóriumok könyve