2017. február 18., szombat

Antonio Vivaldi: A tél (F-moll hegedűverseny)

Vivaldi VIII. opusz-szám alatt összefoglalt Il Cimento dell'Armonia e dell'Inventione című sorozata, amely tizenkét versenyművet tartalmaz, 1725 körül jelent meg Amszterdamban. A gyűjtemény első négy darabja A négy évszak címen ismert és népszerű hegedűciklus. A programot a zeneszerző a megfelelő részletek fölé bejegyezte a partitúrába. Ha összeállítjuk ezeket a sorokat, kiderül, hogy négy szabályszerű szonettben rögzítette a hegedűversenyek "tartalmát". Feltehető, hogy e szonettek írója maga Vivaldi volt.

A TÉL (L'inverno) 

Küszködni, fázva, csikorgó havakkal,
csikaró, fájó, rettenetes szélben,
topogni sűrűn, meg ne fagyj a télben,
jeges világban, vicsorgó fogakkal. 


Húzódni tűzhöz, terített, víg asztal
mellé, míg ott künn csak úgy szakad, délben -
majd síkos úton, jaj, elesőfélben
továbbhaladni, mindig egy arasszal: 


vigyázz, megcsúszol! Lábad nem szaladhat:
No, kelj fel, indulj - hanem aztán jó kis
roppanás: jég volt, beszakadt alattad! 


Sirokkó, bóra, ezerféle kófic
rohama csap rád zúgó szél-hadaknak -
ilyen a tél hát, de van benne jó is...


(Rónai Mihály fordítása)


A tél című f-moll koncert dramaturgiailag ellentétpárjának, A nyárnak megfelelője: míg ott a hőség tikkasztó kábulatát éltük át a megnyitó tételben, itt a dermesztő hideg merevíti mozdulatlanná a képet (a tavaszi és az őszi jelenetsor ezzel szemben ünnepi hangulattal, a természet és az ember harmonikus egymásratalálásával indult!). A ritonell itt is úgyszólván jelzés csupán, a zenei anyag szinte a semmiből jön létre: ritmus, harmónia, dallam jóformán nem is játszik szerepet ebben a tizenkét ütemben - és mégis velőnkig hat a hideg, átéljük a szonett első versszakának minden sorát! "Küszködni, fázva, csikorgó havakkal, csikaró, fájó, rettenetes szélben, topogni sűrűn, meg ne fagyj a télben, jeges világban, vicsorgó fogakkal." 

A első hegedűszóló a "rettenetes szél" jelzésnél hangzik fel, de ugyancsak a szólóhangszer feladata, hogy a futó lábak és összekoccanó fogak hangzó élményét interpretálja. Ez utóbbi egyben a tétel végét is jelzi, a hegedű sűrű kettősfogásos figurációi közben fokozatosan bekapcsolódik a ritornell, de a tétel végén nem tér vissza eredeti alakjában. 

A Largo egyike a legismertebb Vivaldi-zenéknek, számtalan feldolgozásban, külön előadási darabként is gyakran hallható. Miközben a zenekar első és másodikhegedűi "Az eső" felirat értelmében pengetett játékkal jelenítik meg az ablakon koppanó esőcseppeket, a szólóhegedű a ciklus legszebb dallamát énekli a szonett második strófájának első két sorára: "Húzódni tűzhöz, terített, víg asztal mellé, míg ott künn csak úgy szakad, délben". A folytatás a fináléra marad: "vigyázz, megcsúszol! Lábad nem szaladhat: No, kelj fel, indulj - hanem aztán jó kis roppanás: jég volt, beszakadt alattad!" 

A mozgás felszabadult örömét a szabadjára engedett hegedűszóló érzékelteti, amely ezúttal is híven követi a szöveg értelmét, és humorosan ábrázolja a meg-megcsúszó, végül is lepottyanó, majd újult lendülettel nekiiramodó korcsolyázókat és a megroppanó jeget. Ismét megjelennek a szelek: lassú közjáték jelzi a sirokkót, harminckettedekben süvítő hegedűszóló a "Sirokkó, bóra, ezerféle kófic rohama csap rád zúgó szél-hadaknak - ilyen a tél hát, de van benne jó is..." - ezzel fejeződik be a szonett és A négy évszak sorozata.


Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz