KomolyZene

A motetta 1200 körül a Notre-Dame korszakában jelent meg (előzményei a Saint-Martial repertoárjában), kezdettől a többszólamú vokális zene egyik központi műfaja. A motetus szó feltehetőleg az ófrancia motet latinosított formája, amely az ófrancia mot (= szó, vers, strófa) származéka, zenei tárgyú írásokban legkorábban 1240 körül fordul elő. A motetta eredendően a középkori tropizálás eljárásából származik, discantus-szakaszok felső szólamait utólag szillabikus ritmikus latin (később túlnyomórészt francia) szövegekkel látták el. Pl. a W kézirat clausula-faszcikulusainak 102 clausulájából 30 bizonyíthatóan motettaként élt tovább. A felső szólamok szövege tartalmilag rendszerint az alsó szólam (cantus, később tenor) gregorián-melizmáinak szavaihoz kapcsolódott. Amennyiben a felső szólamok azonos szöveget szillabikusan adnak elő, akkor a felső szólamok együttese a conductushoz (latin dal strófikus szöveggel) hasonló. Valószínű, hogy a szöveggel ellátott clausulát kezdetben tropusként...

A passacaglia (értelme: muzsikáló zenekar utcai felvonulása) a 16. századi gitárzene közvetítésével Itáliába került spanyol tánc. A legrégibb passacaglia Itáliában Girolamo Montesardo gitártabulatúrájában található (Passacaglie o ritornelli, 1606): az F B C F pillérhangokra épülő periódus, 20-nál több variációval. A fokoknak ez a rendje, a páratlan ütem, valamint az ostinato struktúra a korai passacaglia egészére jellemző marad. Montesardo címadásában jelzett passacagliák vagy ritornellek áriák és táncok elő-, köz- és utójátékaként, hangszeres színpadi zenében entrée-k kíséretéül szolgáltak. Így Perinél ( Le varie musiche ) egy négystrófás áriába a következő basszusra épülő két olyan passacaglia illeszkedik, amely transzponálva, magában az áriában is visszatér. Az ilyen passacagliát gyakran nem is írták le pontosan, hanem rögtönözték. Frescobaldinál egy passacaglia ritornellként és áriastrófát alátámasztó ostinato basszusként egyaránt szerepel. Táncdarabokkal összefüggésben i...

A humoreszk J. Paul nyomán az ábrándozás és a tréfa szerencsés ötvözete, legalábbis így nevezte R. Schumann több részes, ellentétes hangulatokat váltogató op. 20-as zongoradarabját és az op. 88-as Fantasiestücke zongoratriók másodikját. Különböző karakterű zongoradarabok elnevezéseként átvette például Heller, Grieg,   Dvořák és Reger. Loewe 5 humoreszket írt férfikarra, Humperdinck egy humoreszket zenekarra. Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

A novellette elsőként Schumann által alkalmazott elnevezés, kötetlen formájú karakterdarab, amelynek témái - a zeneszerző jellemzése szerint - nagyobb, összefüggő, kalandos történetek. A novellette elnevezésnél Scumann Clara Novello énekesnő nevére gondolt, akinek ugyanaz volt a keresztneve, mint menyasszonyának, Clara Wiecknek, csakhogy a "Wiecknetten" szerinte nem hangzott elég jól. Későbbi zeneszerzőknél a novellette cím a darabok elbeszélő, novellisztikus jellegét hangsúlyozza, és - mint a karakterdarab-címek túlnyomó része - formai szempontból kötetlen. Példának hozhatók fel Gade, Reinecke, Glazunov vagy Poulenc novellette műve. Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

A ballada műfajelnevezésként mondai tartalmú elbeszélő költeményt jelöl. A skót Thomas Percy kiadásában 1765-ben megjelent Reliquies of Ancient Engl. Poetry gyűjteménynépballadái hatással voltak Herder és mások népdalgyűjtő- és kiadó törekvéseire. A népdalkincsben a középkor óta gyakoriak a balladaszerű dalok, virágkoruk a 15-16. század. A művésziesebb románctól népi hangvétele különbözteti meg, Goethe az elsők között gyűjtött balladákat. A Sturm und Drang kedvelte az ijesztő, lovagi témájú balladákat, legismertebb Brüger Lenoréja. Ennek az újabb balladának a zenei formája a strofikus dalból ered, majd az operajelenet és a melodráma bizonyos elemeit vette át (betoldott recitativók, indulók), gyakran hangulatfestő zongorakísérettel, vezérmotívumokkal. A késő 18. és a 19. század legjelentősebb ballada szerzői Zumsteeg, Neefe, Loewe, Schubert, Schumann, Brahms, H. Wolf. Ismert operai balladák: Senta balladája Wagner A bolygó hollandijából és Varlaam balladája Muszorgszkij Borisz G...

A versenymű (koncert) a 18. század vége óta többnyire háromtételes mű szólóhangszerre (szólóhangszerekre) és zenekarra, többnyire a szonáta-tételciklus formájában (kettősverseny, hármasverseny, négyesverseny, sinfonia concertante). Ha egytételes mű, akkor Konzertstücknek, hangversenydarabnak nevezik. Az újabb szólókoncertek közül legtöbb és legjelentősebb a hegedűverseny és a zongoraverseny. A koncert a 18. század második felében alakult ki a concertóból és a concerto grossóból, tulajdonképpen az I. tétel ritornellformájának a szonátaformához való közelítése révén. Ennek a fejlődésnek maradványa még a 19. században is a nyitótétel tutti- és szóló-expozícióból álló kettős expozíciója. A 19. századi brillante és virtuosokoncertet a szólóhangszer és a zenekari tutti merev szembeállítása jellemzi. A szimfonikus koncertben a határok elmosódnak, mert egyrészt a szólóhangszer a zenekar obligát tagja, másrészt a zenekari szólisták a tulajdonképpeni szólóval duettet játszanak. A zenes...

A battaglia csatát vagy harci felvonulást megjelenítő (hangfestő) zene. Kedvelt téma volt a sárkánnyal folytatott harc (Lully,   Cadmus , Mozart,   Varázsfuvola , Wagner,   Siegfried ) és a nemek szerelmi harca (Monteverdi,   Combattimento di Tancredi e Clorinda , Wagner,   Tannhäuser   és   Parsifal ). Ismert vokális battaglia Janoquin   La guerra   chansonja az 1515-ös marignanói csatáról, amely sok utánzóra talált. A lepantói tengeri csata győzelmi ünnepe alkalmából A. Gabrieli vittoria-kiáltásokkal záruló, kétkórusos battagliát komponált, Monteverdi   Canti guerrini t   Mancinus   Schlacht für Sievershausen t, Demantinus   Tympanum militaré t. Hangszeres battagliát írt tulajdonképpen Byrd (virginálra), Sweelinck, Frescobaldi, Couperin. Dávid és Góliát harcát ábrázolta Kuhnau a   Biblische Historien   1. csembalószonátájában. Gyakran fordul elő battaglia operákban (Verdi,   A végzet hatalma , R. ...