Ugrás a fő tartalomra

Brahms: Altrapszódia

Szerző:

Brahms: Altrapszódia (altszólóra, férfikarra és zenekarra, op. 53)

Az Altrapszódia néven ismert Brahms-kantáta 1686 nyarán keletkezett. Ebben az időben a fiatal zeneszerző Bonnban tett látogatást, és itt, ismerőseinél bukkant rá néhány Goethe-vers Reichardt által készített megzenésítésére.

A Bonnban megismert Reichardt-dalok között szerepelt a Téli utazás a Harzban (Harzreise im winter) néhány strófája is. Brahms valószínűleg innen nyert ösztönzést, hogy ő is megkomponáljon három versszakot Goethe költeményéből.

Brahms Rapszódiájának bemutatója 1870-ben zajlott le, az altszólót a kor legnagyobb altistája, Pauline Viardot-Garcia énekelte.


A "Harzreise"-ben Goethe egyrészt a hegyi táj szépségeiről énekel, de főként utazásának céljáról elmélkedik: egy vidám vadászat adott alkalmat a költőnek arra, hogy látogatást tegyen egy embergyűlölő, a világtól elvonultan élő fiatalembernél, aki a Werther megjelenésekor fordult levélben Goethéhez. Brahms a költemény három szakaszát zenésítette meg: az első a mizantróp fiatalembert mutatja be, a második felteszi a fájdalmas kérdést: ki fogja visszavezetni az emberek közé, a szeretethez, a harmadik pedig imában kéri az Istent_ világosítsa meg a költemény hősének lelkét, szívét.

A költemény kiválasztott strófáinak megfelelően alakul a Rapszódia zenei anyaga is. Az első szakasz hosszabb zenekari bevezetése rövid lélegzetű, meg-megszakadó frázisaival, váratlan kitöréseivel, majd a megszólaló énekhang recitativo jellege a hős komor figuráját állítja a hallgató elé. Szélesen hömpölygő dallamban zendül fel az altszóló fájdalmas énekében a második strófa szövege. A zenekar hol együtt halad az altszóló dallamával, hol csak egyszerű kísérő szerepre szorítkozik. A harmadik szakaszban lép be a szólóének mellé a férfikar. A vezető szerep azonban itt is a szólistáé marad. A könyörgés szövege bensőséges lassú dallamban kapja meg zenei megformálását. Noha helyenként váratlan hangnemi kitérések teszik feszültté e zárórészt, az egész szakaszban alig találunk nagyobb hangerőt, szenvedélyesebb melódiát. A zenéből áradó megbékélt nyugalom hangja mintha előrevetítené a könyörgés meghallgattatását. Hosszan kitartott, elhaló C-dúr akkord zárja le a lírikus szépségekben gazdag művet.

Forrás: Várnai Péter, Oratóriumok könyve
Címkék:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sz...
További információk

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Szerző:
Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...
További információk

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Szerző:
Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mind...
További információk