Ugrás a fő tartalomra

Bellini: Norma (nyitány)

Szerző:
Vincenzo Bellini (1801-1835): Norma - nyitány

Számos, a maga korában nagy sikerű - és nálunk is rendszeresen előadásra került - operája közül ma aránylag keveset ismerünk. Az olasz belcanto forrón áradó dallamossága a Bellini-operák színpadáról hódította meg egész Európát, sőt, hatása ott él a hangszeres zenében, Chopin és Liszt műveiben is. Az emberi hangot Bellini páratlan hozzáértéssel és ihlettel szólaltatja meg, ízig-vérig olasz, hajlékony és érzéki szépségű dallamossága méltán teremtett iskolát. Zenekari palettája azonban számunkra már fakónak tűnik.

Az 1831-ben bemutatott Norma c. opera hangszerelésére a zeneszerző különös gondot fordított, mivel sokan hibáztatták korábbi műveinek henye zenekari kidolgozását. A mű nyitánya ennek ellenére is gyakrabban hangzik fel sétakoncertek vagy szalonzenekarok műsorán, mint hangversenyteremben. Komor hangulatú bevezetéssel indul, majd epikus, elbeszélő hangon folytatódik. Közismert, indulószerű dallamát zaklatott, tragikus közjáték szakítja félbe. A befejezés - a nyitány terjedelméhez képest meglehetősen hosszú kóda - felszabadult hangulatban, apró, játékos trilla-motívumokkal zárja le a művet.



Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
Címkék:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Szerző:
Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mindkett...
További információk

Darius Milhaud: Scaramouche - szvit két zongorára, op. 165/b

Szerző:
Az 1937-es párizsi Világkiállítás alkalmára készült kompozícióról így ír szerzője önéletrajzi visszaemlékezéseiben (i. m. 207. 1): „… Ez idő tájt írtam azt a zongoradarabot, amellyel nagyon sok bajom volt, míg elkészült: Ida Jankelevitch és Marcelle Meyer számára egy kétzongorás szvitet. Átvettem néhány elemet két színpadi zeném partitúrájából és ezt az elegyet Scaramouche -nak neveztem el. Deiss nyomban ki akarta adatni… Én azonban élénken lebeszéltem; ,Senki nem fogja játszani', ám kiadómnak igen különös természete volt és csak azt adta ki, amit szeretett. A Scaramouche történetesen tetszett neki és jónak tartotta. A jövő őt igazolta. Miközben a kottapapírt általában nehéz volt eladni, ebből több kiadás jelent meg…” Scaramouche, akinek nevét Milhaud a kétzongorás szvit címében örökítette meg, eredeti nevén Fiorelli nápolyi színész volt, aki 1694-ben halt meg. Az első tétel motorikus mozgását sajátságos ritmikai lüktetés kíséri végig. A második tétel dalformában írt lír...
További információk