Vincenzo Bellini (1801-1835): Norma - nyitány
Számos, a maga korában nagy sikerű - és nálunk is rendszeresen
előadásra került - operája közül ma aránylag keveset ismerünk. Az olasz belcanto forrón áradó dallamossága a
Bellini-operák színpadáról hódította meg egész Európát, sőt, hatása ott él a
hangszeres zenében, Chopin és Liszt műveiben is. Az emberi hangot Bellini
páratlan hozzáértéssel és ihlettel szólaltatja meg, ízig-vérig olasz, hajlékony
és érzéki szépségű dallamossága méltán teremtett iskolát. Zenekari palettája
azonban számunkra már fakónak tűnik.
Az 1831-ben bemutatott Norma c. opera hangszerelésére a
zeneszerző különös gondot fordított, mivel sokan hibáztatták korábbi műveinek
henye zenekari kidolgozását. A mű nyitánya ennek ellenére is gyakrabban hangzik
fel sétakoncertek vagy szalonzenekarok műsorán, mint hangversenyteremben. Komor
hangulatú bevezetéssel indul, majd epikus, elbeszélő hangon folytatódik.
Közismert, indulószerű dallamát zaklatott, tragikus közjáték szakítja félbe. A
befejezés - a nyitány terjedelméhez képest meglehetősen hosszú kóda -
felszabadult hangulatban, apró, játékos trilla-motívumokkal zárja le a művet.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz