Ugrás a fő tartalomra

Villanella

Szerző:
A villanella a 16. században egyike Itália népies, többszólamú dalformáinak, valószínűleg a 15. század tánchagyományából alakult ki. A villanella eredetileg strófadal, túlnyomórészt tizenegy vagy hét szótagú sorokkal a strambotto rímképletével, refrénnel kibővítve (abR abR abR ccR). Szövegileg és zeneileg egyaránt az alacsonyabb osztályokat parodizálja. A villanella zenei jellegzetességei: háromszólamú homofon szerkesztés, világos sortagolás, viszonylag egyszerű harmonizálásmód, népszerű dallamvilág és mindenekelőtt a már Praetorius által tipikusként felismert kvintpárhuzamok, amelyek a népzenében használatos éneklési mód utánzásának tekinthetők (kvintelés).


Az első nyomtatott gyűjtemények Velencében jelentek meg (Anonimus 1537, Nola 1541, Cimello 1545, Giovan Tommaso di Maio 1546). Ezután az eredeti Nápolyban otthonos villanella gyorsan elterjedt egész Itáliában, és csakhamar az olasz nyelvjárásokban írt dalok egyik legkedveltebb műfaja lett. De már Willaert (1545) négyszólamú villanelláinak fellazított szólamvezetésében mutatkoznak a madrigálhoz való hasonulás jelei, amelyek Donatónál, Lassusnál, Scandellónál még nagyobb hangsúlyt kapnak. Ez vezetett a 16. század vége felé a canzonetta kialakulásához. Marenzino villanellái, melyek a canzonetta-típushoz tartoznak, a harmónia által meghatározott szélső szólamvázukkal már a monódia közeledtét jelzik. A kor német zeneszerzőinél kedvelt címtoldalék, "az olasz villanellák módjára" (Regnart, Schein), amely lényegében a kompozíciók keresetlenségét kívánta kiemelni, a villanella messze nyúló hatását igazolja.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Darius Milhaud: Scaramouche - szvit két zongorára, op. 165/b

Szerző:
Az 1937-es párizsi Világkiállítás alkalmára készült kompozícióról így ír szerzője önéletrajzi visszaemlékezéseiben (i. m. 207. 1): „… Ez idő tájt írtam azt a zongoradarabot, amellyel nagyon sok bajom volt, míg elkészült: Ida Jankelevitch és Marcelle Meyer számára egy kétzongorás szvitet. Átvettem néhány elemet két színpadi zeném partitúrájából és ezt az elegyet Scaramouche -nak neveztem el. Deiss nyomban ki akarta adatni… Én azonban élénken lebeszéltem; ,Senki nem fogja játszani', ám kiadómnak igen különös természete volt és csak azt adta ki, amit szeretett. A Scaramouche történetesen tetszett neki és jónak tartotta. A jövő őt igazolta. Miközben a kottapapírt általában nehéz volt eladni, ebből több kiadás jelent meg…” Scaramouche, akinek nevét Milhaud a kétzongorás szvit címében örökítette meg, eredeti nevén Fiorelli nápolyi színész volt, aki 1694-ben halt meg. Az első tétel motorikus mozgását sajátságos ritmikai lüktetés kíséri végig. A második tétel dalformában írt lír...
További információk

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Szerző:
Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mindkett...
További információk