Pavane

A pavane többnyire páros ütemű udvari lépőtánc, mely a 16. sz. első negyedében váltotta fel a basse danse-t, virágzása a 16/17. századra esik. Nevét régebben a spanyol pavo "páva" szóból vezették le, és a táncot spanyol eredetűnek tartották. Ma a Pava szóból származtatják, amely a Padova nyelvjárási formája (alla pavana "padovaiasan").

A pavane Joan Ambrosio Dalza (Petrucci 1508) lantkönyvében fordul elő először, amelyben öt pavane alla venetiana és négy pavane alla ferrarese található Padoane diurse összefoglaló címmel. További adalékok találhatók többek között Judenkünig (1523), Attaignant (1529-től) és Milan (1535) műveiben. A pavane többnyire három ismétlődő részből áll, melyek mindegyike 8, 12 vagy 16 ütemes, kevesebb nem lehet, mert a 4. lépésnek ezen belül észrevehetőnek kell lennie, azaz szokásos formaszkémája aa bb cc.

A pavane általában kimért, ünnepélyes jellegű tánc, koreográfiája is erről tanúskodik (Caroso, Arbeau), amely szerint a pavane-t két előre (vagy tetszés szerint hátrafelé) tett szimpla és egy dupla lépéssel táncolták. Számos pavane-nak, melyeket más források passamezzónak neveznek, ugyanaz az akkordváza, mint a passamezzóé vagy a romanescáé. A. de Cabezón pavana italiana-nak hív egy pavanigliát, amelyet J. Bull spanish paven néven vezs át, s amelyre Sweelinck és Scheidt mint padouana Hispanicára új variációkat ír. A pavane-t rendszerint más táncokkal párosították, elsősorban a saltarellóval (Dalzánál a sorrend pavane - saltarello - piva, melyben a két utolsó tétel az első ritmikai variánsa), majd a 16. század közepétől a gagliardával. A német szvitek bevezető tételeként röviddel 1600 után megnőtt a pavane jelentősége (itt gyakran paduana vagy padouana néven szerepel), többek között Schein, Peuerl és Rosenmüller műveiben. Míg a francia szvitekben a pavane-t az allemande szorította ki, addig 1650 körül az olasz sonata da camerákban egy sinfonia vagy sonata lépett a pavane helyére.

Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon