Ugrás a fő tartalomra

Pavane

Szerző:
A pavane többnyire páros ütemű udvari lépőtánc, mely a 16. sz. első negyedében váltotta fel a basse danse-t, virágzása a 16/17. századra esik. Nevét régebben a spanyol pavo "páva" szóból vezették le, és a táncot spanyol eredetűnek tartották. Ma a Pava szóból származtatják, amely a Padova nyelvjárási formája (alla pavana "padovaiasan").


A pavane Joan Ambrosio Dalza (Petrucci 1508) lantkönyvében fordul elő először, amelyben öt pavane alla venetiana és négy pavane alla ferrarese található Padoane diurse összefoglaló címmel. További adalékok találhatók többek között Judenkünig (1523), Attaignant (1529-től) és Milan (1535) műveiben. A pavane többnyire három ismétlődő részből áll, melyek mindegyike 8, 12 vagy 16 ütemes, kevesebb nem lehet, mert a 4. lépésnek ezen belül észrevehetőnek kell lennie, azaz szokásos formaszkémája aa bb cc.


A pavane általában kimért, ünnepélyes jellegű tánc, koreográfiája is erről tanúskodik (Caroso, Arbeau), amely szerint a pavane-t két előre (vagy tetszés szerint hátrafelé) tett szimpla és egy dupla lépéssel táncolták. Számos pavane-nak, melyeket más források passamezzónak neveznek, ugyanaz az akkordváza, mint a passamezzóé vagy a romanescáé. A. de Cabezón pavana italiana-nak hív egy pavanigliát, amelyet J. Bull spanish paven néven vezs át, s amelyre Sweelinck és Scheidt mint padouana Hispanicára új variációkat ír. A pavane-t rendszerint más táncokkal párosították, elsősorban a saltarellóval (Dalzánál a sorrend pavane - saltarello - piva, melyben a két utolsó tétel az első ritmikai variánsa), majd a 16. század közepétől a gagliardával. A német szvitek bevezető tételeként röviddel 1600 után megnőtt a pavane jelentősége (itt gyakran paduana vagy padouana néven szerepel), többek között Schein, Peuerl és Rosenmüller műveiben. Míg a francia szvitekben a pavane-t az allemande szorította ki, addig 1650 körül az olasz sonata da camerákban egy sinfonia vagy sonata lépett a pavane helyére.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Megjegyzések

Új megjegyzések írására nincs lehetőség.

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Szimfonikus költemény

Szerző:
A szimfonikus költemény a 19. és 20. századi programzene műfajához tartozó, többnyire egytételes zenekari kompozíciók, melyek különösen Liszt és R. Strauss nevével forrtak össze. A fogalmat Liszt alkotta meg, aki 1849-ben írt Tasso nyitányát 1854-ben így nevezte meg, majd ezt a megjelölést hamarosan minden ilyen jellegű művére kiterjesztette. A szimfonikus költemény előfutárai a programzene különböző válfajai voltak, különösen a többtételes programszimfónia és kiváltképp Berlioz ideája, a "drame instrumental" (Fantasztikus szimfónia), amelynek a programját úgy kell felfogni, mint egy opera szövegét. Szűkebb értelemben a szimfonikus költemény előzménye a nyitány, mégpedig a hangversenynyitány, elsősorban Beethoven drámai nyitányai. 1854 előtt Liszt is nyitánynak nevezte szimfonikus költeményeit. A szimfonikus költemény elnevezés Liszt nagy eszméjére utal, a zene megújítására a költészettel kötendő bensőséges szövetség révén, amire a "szimfonikus költő" hivat...
További információk

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Szerző:
Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mindkett...
További információk