Ugrás a fő tartalomra

Franz Schubert: Arpeggione szonáta

Szerző:
Franz Schubert (1797-1828): a-moll szonáta ("Arpeggione")

Az arpeggione J. G. Stauffer bécsi hangszerkészítő találmányaként került forgalomba az 1820-as években: a viola da gamba módosított formája volt, amelyet vonós gitárnak is neveztek. E hathúros hangszer egy ideig nagy népszerűségnek örvendett, és Vincenz Schuster gordonkaművész lelkes propagandát fejtett ki elterjedése érdekében.


Schuster megrendelésére írta Schubert 1824 novemberében zongorára és arpeggionéra az a-moll szonátát, amit napjainkban a brácsa-és gordonkaművészek műsorain gyakran hallhatunk, a tiszavirág életű vonósgitárt e hagyományos vonóshangszerekkel helyettesítve.

A kompozíció alkalmi jellegének - és talán a hamarjában divatba jött új hangszer iránt táplált mérsékelt bizalmának - megfelelően Schubert nem törekedett többre, mint tetszetős darab írására. Ennek következtében a mű sem egészében, sem az egyes tételek kidolgozása tekintetében nem nagyigényű, különösen nem az a zongora szólama, hiszen e darab főszereplője az arpeggione kellett, hogy legyen. 


Az első tétel enyhe mélabúja éppúgy nem hat lelkünk mélyéig, mint a viszonylag kis terjedelmű és szimpla mondanivalójú lassú tétel. A finálé rondójának a divertimento hang ad különös frissességet és bájt. A szonáta nyomtatásban évtizedekkel szerzője halála után, 1871-ben jelent meg.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
Címkék:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Szerző:
Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mindkett...
További információk

Szimfonikus költemény

Szerző:
A szimfonikus költemény a 19. és 20. századi programzene műfajához tartozó, többnyire egytételes zenekari kompozíciók, melyek különösen Liszt és R. Strauss nevével forrtak össze. A fogalmat Liszt alkotta meg, aki 1849-ben írt Tasso nyitányát 1854-ben így nevezte meg, majd ezt a megjelölést hamarosan minden ilyen jellegű művére kiterjesztette. A szimfonikus költemény előfutárai a programzene különböző válfajai voltak, különösen a többtételes programszimfónia és kiváltképp Berlioz ideája, a "drame instrumental" (Fantasztikus szimfónia), amelynek a programját úgy kell felfogni, mint egy opera szövegét. Szűkebb értelemben a szimfonikus költemény előzménye a nyitány, mégpedig a hangversenynyitány, elsősorban Beethoven drámai nyitányai. 1854 előtt Liszt is nyitánynak nevezte szimfonikus költeményeit. A szimfonikus költemény elnevezés Liszt nagy eszméjére utal, a zene megújítására a költészettel kötendő bensőséges szövetség révén, amire a "szimfonikus költő" hivat...
További információk