Ugrás a fő tartalomra

Franz Schubert: Arpeggione szonáta

Szerző:
Franz Schubert (1797-1828): a-moll szonáta ("Arpeggione")

Az arpeggione J. G. Stauffer bécsi hangszerkészítő találmányaként került forgalomba az 1820-as években: a viola da gamba módosított formája volt, amelyet vonós gitárnak is neveztek. E hathúros hangszer egy ideig nagy népszerűségnek örvendett, és Vincenz Schuster gordonkaművész lelkes propagandát fejtett ki elterjedése érdekében.


Schuster megrendelésére írta Schubert 1824 novemberében zongorára és arpeggionéra az a-moll szonátát, amit napjainkban a brácsa-és gordonkaművészek műsorain gyakran hallhatunk, a tiszavirág életű vonósgitárt e hagyományos vonóshangszerekkel helyettesítve.

A kompozíció alkalmi jellegének - és talán a hamarjában divatba jött új hangszer iránt táplált mérsékelt bizalmának - megfelelően Schubert nem törekedett többre, mint tetszetős darab írására. Ennek következtében a mű sem egészében, sem az egyes tételek kidolgozása tekintetében nem nagyigényű, különösen nem az a zongora szólama, hiszen e darab főszereplője az arpeggione kellett, hogy legyen. 


Az első tétel enyhe mélabúja éppúgy nem hat lelkünk mélyéig, mint a viszonylag kis terjedelmű és szimpla mondanivalójú lassú tétel. A finálé rondójának a divertimento hang ad különös frissességet és bájt. A szonáta nyomtatásban évtizedekkel szerzője halála után, 1871-ben jelent meg.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
Címkék:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Darius Milhaud: Scaramouche - szvit két zongorára, op. 165/b

Szerző:
Az 1937-es párizsi Világkiállítás alkalmára készült kompozícióról így ír szerzője önéletrajzi visszaemlékezéseiben (i. m. 207. 1): „… Ez idő tájt írtam azt a zongoradarabot, amellyel nagyon sok bajom volt, míg elkészült: Ida Jankelevitch és Marcelle Meyer számára egy kétzongorás szvitet. Átvettem néhány elemet két színpadi zeném partitúrájából és ezt az elegyet Scaramouche -nak neveztem el. Deiss nyomban ki akarta adatni… Én azonban élénken lebeszéltem; ,Senki nem fogja játszani', ám kiadómnak igen különös természete volt és csak azt adta ki, amit szeretett. A Scaramouche történetesen tetszett neki és jónak tartotta. A jövő őt igazolta. Miközben a kottapapírt általában nehéz volt eladni, ebből több kiadás jelent meg…” Scaramouche, akinek nevét Milhaud a kétzongorás szvit címében örökítette meg, eredeti nevén Fiorelli nápolyi színész volt, aki 1694-ben halt meg. Az első tétel motorikus mozgását sajátságos ritmikai lüktetés kíséri végig. A második tétel dalformában írt lír...
További információk

Madrigál

Szerző:
A madrigál olasz eredetű lírai-zenei formák Észak-Itáliában a 14. század kezdete óta kimutatható elnevezése. A madrigál költeményben elbeszélt szerelmi élmény gyakran pasztorális természeti képhez kapcsolódik, de hordozhat (olykor allegorikus formába öntött) didaktikus, szatirikus, politikai tartalmakat is. Formai felépítésének változékonysága miatt a madrigál nem tartozott az olasz költészet emelkedett stílusához. Egyszerűségéről és mesterkéletlenségéről volt ismert. Csak a 14. század közepén, Petrarca, Soldanieri és Sacchetti költészete révén vált ez az elsősorban megzenésítésre szánt versforma valódi irodalmi műfajjá. Alaptípusa szerint a trecento madrigál két (vagy több) terzettóból (háromsoros strófából) állt (zeneileg A rész), amelyet többnyire kétsoros záró coppia követett (ritornellónak nevezett B rész). A verssorok hét- vagy tizenegy szótagosak. A madrigál kezdettől fogva többszólamú, eleinte két-, később háromszólamú szolisztikus műfaj. A legkorábbi forrás, a Code...
További információk