KomolyZene

Liszt Ferenc (1811-1886): Paganini-etűdök 1831 március 9-én hallotta Liszt először Paganinit, aki a párizsi Operában adott hangversenyt. Ez az élmény egész további alkotására nézve döntő hatású volt. Liszt, a zongoravirtuóz a hangszer addig elképzelhető összes játéklehetőségét megvalósította már; Paganini játéka felhívta a figyelmét a hegedű technikájára, amely bizonyos vonatkozásaiban zongorára is alkalmazhatónak tűnt. Hét teljes éven át tanulmányozta Paganini szólóhegedűre írt capriccióit, míg   Études d'execution transcendante d'après Paganini   című sorozatával elkészült. Utóbb - ugyancsak 1851-ben - ezeket a darabokat is átdolgozta, a korábbi változatoknál könnyebb formában. A sorozatot Clara Schumann-nak ajánlotta. 1. g-moll. Az 1838-as kiadásban Liszt közölte Schumann átiratát ugyanerről a tanulmányról (Schumann Paganini-etűdjei, op. 3. jelzéssel, 1832-ben keletkeztek). A bal kéz tremoló-tanulmánya. (az eredeti Paganini művek hallhatóak itt, Liszt által írt mű ...

Franz Schubert (1797-1828): a-moll szonáta ("Arpeggione") Az arpeggione J. G. Stauffer bécsi hangszerkészítő találmányaként került forgalomba az 1820-as években: a viola da gamba módosított formája volt, amelyet vonós gitárnak is neveztek. E hathúros hangszer egy ideig nagy népszerűségnek örvendett, és Vincenz Schuster gordonkaművész lelkes propagandát fejtett ki elterjedése érdekében. Schuster megrendelésére írta Schubert 1824 novemberében zongorára és arpeggionéra az a-moll szonátát, amit napjainkban a brácsa-és gordonkaművészek műsorain gyakran hallhatunk, a tiszavirág életű vonósgitárt e hagyományos vonóshangszerekkel helyettesítve. A kompozíció alkalmi jellegének - és talán a hamarjában divatba jött új hangszer iránt táplált mérsékelt bizalmának - megfelelően Schubert nem törekedett többre, mint tetszetős darab írására. Ennek következtében a mű sem egészében, sem az egyes tételek kidolgozása tekintetében nem nagyigényű, különösen nem az a zongora szólama, h...