Ugrás a fő tartalomra

Liszt Ferenc: Paganini-etűdök

Szerző:
Liszt Ferenc (1811-1886): Paganini-etűdök
1831 március 9-én hallotta Liszt először Paganinit, aki a párizsi Operában adott hangversenyt. Ez az élmény egész további alkotására nézve döntő hatású volt. Liszt, a zongoravirtuóz a hangszer addig elképzelhető összes játéklehetőségét megvalósította már; Paganini játéka felhívta a figyelmét a hegedű technikájára, amely bizonyos vonatkozásaiban zongorára is alkalmazhatónak tűnt. Hét teljes éven át tanulmányozta Paganini szólóhegedűre írt capriccióit, míg Études d'execution transcendante d'après Paganini című sorozatával elkészült. Utóbb - ugyancsak 1851-ben - ezeket a darabokat is átdolgozta, a korábbi változatoknál könnyebb formában. A sorozatot Clara Schumann-nak ajánlotta.

1. g-moll. Az 1838-as kiadásban Liszt közölte Schumann átiratát ugyanerről a tanulmányról (Schumann Paganini-etűdjei, op. 3. jelzéssel, 1832-ben keletkeztek). A bal kéz tremoló-tanulmánya.
(az eredeti Paganini művek hallhatóak itt, Liszt által írt mű eleje és vége az 5. caprice-on, közepe a 6. caprice-on alapul, ami egyébként a 2. számnál hallható)

2. Esz-dúr. Skálák és kettőzött oktávák gyakorlata.
Az eredeti, Paganini által írt mű:

Liszt feldolgozása (az 1. is itt hallható)

3. gisz-moll. "La Campanella". Paganini h-moll hegedűversenyének Rondóját feldolgozó variációsorozat. Első változata 1831-ben készült Grande Fantasie de bravoure sur la Clochette címmel. Variációs formáját az átdolgozás során nyerte.
(az eredeti Paganini-darab hallható itt, Liszt által írt mű az 5. számnál hallható)

4. E-dúr. Arpeggio-tanulmány. Paganini capricciójának változtatás nélküli zongoraletéte.
(az eredeti Paganini-darab hallható itt, Liszt által írt mű az 5. számnál hallható)

5. E-dúr. "La Chasse" (A vadászat). Domenico Scarlatti stílusát idéző darab.
Az eredeti, Paganini által írt mű:

Liszt feldolgozása (a 3. és 4. is itt hallható)

6. a-moll. Variációsorat arra a témára, amelyet utóbb Brahms, Rachmaninov és Lutoslawski is feldolgozott.
Az eredeti, Paganini által írt mű:

Liszt feldolgozása:

Brahms feldolgozása:

Racmaninov feldolgozása:

Lutoslawski feldolgozása:


Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz
Címkék:

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Darius Milhaud: Scaramouche - szvit két zongorára, op. 165/b

Szerző:
Az 1937-es párizsi Világkiállítás alkalmára készült kompozícióról így ír szerzője önéletrajzi visszaemlékezéseiben (i. m. 207. 1): „… Ez idő tájt írtam azt a zongoradarabot, amellyel nagyon sok bajom volt, míg elkészült: Ida Jankelevitch és Marcelle Meyer számára egy kétzongorás szvitet. Átvettem néhány elemet két színpadi zeném partitúrájából és ezt az elegyet Scaramouche -nak neveztem el. Deiss nyomban ki akarta adatni… Én azonban élénken lebeszéltem; ,Senki nem fogja játszani', ám kiadómnak igen különös természete volt és csak azt adta ki, amit szeretett. A Scaramouche történetesen tetszett neki és jónak tartotta. A jövő őt igazolta. Miközben a kottapapírt általában nehéz volt eladni, ebből több kiadás jelent meg…” Scaramouche, akinek nevét Milhaud a kétzongorás szvit címében örökítette meg, eredeti nevén Fiorelli nápolyi színész volt, aki 1694-ben halt meg. Az első tétel motorikus mozgását sajátságos ritmikai lüktetés kíséri végig. A második tétel dalformában írt lír...
További információk

Madrigál

Szerző:
A madrigál olasz eredetű lírai-zenei formák Észak-Itáliában a 14. század kezdete óta kimutatható elnevezése. A madrigál költeményben elbeszélt szerelmi élmény gyakran pasztorális természeti képhez kapcsolódik, de hordozhat (olykor allegorikus formába öntött) didaktikus, szatirikus, politikai tartalmakat is. Formai felépítésének változékonysága miatt a madrigál nem tartozott az olasz költészet emelkedett stílusához. Egyszerűségéről és mesterkéletlenségéről volt ismert. Csak a 14. század közepén, Petrarca, Soldanieri és Sacchetti költészete révén vált ez az elsősorban megzenésítésre szánt versforma valódi irodalmi műfajjá. Alaptípusa szerint a trecento madrigál két (vagy több) terzettóból (háromsoros strófából) állt (zeneileg A rész), amelyet többnyire kétsoros záró coppia követett (ritornellónak nevezett B rész). A verssorok hét- vagy tizenegy szótagosak. A madrigál kezdettől fogva többszólamú, eleinte két-, később háromszólamú szolisztikus műfaj. A legkorábbi forrás, a Code...
További információk