Antonio Vivaldi (1678-1741): Az ősz (F-dúr hegedűverseny)
Vivaldi VIII. opusz-szám alatt összefoglalt Il Cimento dell'Armonia e dell'Inventione című sorozata, amely tizenkét
versenyművet tartalmaz, 1725 körül jelent meg Amszterdamban. A gyűjtemény első négy
darabja A négy évszak címen ismert és népszerű hegedűciklus.
A programot a zeneszerző a megfelelő részletek fölé bejegyezte a partitúrába.
Ha összeállítjuk ezeket a sorokat, kiderül, hogy négy szabályszerű szonettben
rögzítette a hegedűversenyek "tartalmát". Feltehető, hogy e szonettek
írója maga Vivaldi volt.
AZ ŐSZ (L'autunno)
Paraszt ünnepli tánccal, cimbalommal
vidám szüretjét - és nyakalva cifra
kedvébe' Bacchus kelyhét, bizalommal
ki-ki magát már asztal alá issza.
Áll a szüret még, dallal, vigalommal,
kedves az ég is, barátságos, tiszta -
majd a vad nyárnak ki-ki nyugalommal
álom-adóját adogatja vissza.
De a vadász kél, kerekedik reggel,
megfújja kürtjét, kutyáit hivatja -
fut a vad, szorítsd, rajta, ne ereszd el!
S a nagy lármától végre megriadva
- el is találták, űzik is sereggel! -
lankad a vad már, páráját kiadja.
(Rónai Mihály fordítása)
Az ősz című F-dúr hegedűverseny "A parasztok tánca és
dala" feliratú
tablóval kezdődik. "A paraszttánccal és dallal ünnepli a boldog szüret
örömét." A teljes együttesen felhangzó ritornell tömött hangzású,
karakterisztikus témával kezdődik, a hegedű első szólóbelépése ezt veszi át
bravúros kettősfogásokkal. Majd kiválik a vidám együttesből "A részeg" realisztikusan megrajzolt figurája:
"és nyakalva cifra kedvébe'
Bacchus kelyhét, bizalommal ki-ki
magát már asztal alá issza". Ez a szakasz egyike azoknak a mesteri
részleteknek, amelyeknek során a ritornell anyagából vett motívumot a
zeneszerző beleszőtte a szólóba, a klasszikus szonáta kidolgozásának
megoldásához nyújtva ezzel korai mintaképet. Nem marad el természetesen a
részeg dülöngélésének és komikus magatehetetlenségének realisztikus ábrázolása
sem. Ugyanakkor a hegedűszóló egyre differenciáltabb, technikája egyre
bravúrosabb. Az utolsó szólóbelépés az elszenderülő részegek édes álmával cseng
ki, majd ismét eredeti alakjában hangzik fel a feszes ritornell-muzsika.
A lassú tétel címe: "Alvó
részegek", zenéje a szonett második strófáját dolgozza fel. Ez
a tétel voltaképpen egyetlen színfolt, egyetlen mozdulatlan álomkép.
Hegedűszóló nem is emelkedik ki az együttesből.
A finálé "A
vadászat" címet viseli. A szonett két utolsó
versszaka jutott erre a tételre, ez a körülmény eleve arra enged következtetni,
hogy nagyszabású koncertformát tervezett Vivaldi Az ősz zárójelenetéhez: a
vadászat mozgalmas tablója az első tételbeli szüreti mulatság szimmetrikus
ellenképe. "De a vadász kél, kerekedik reggel, megfújja kürtjét, kutyáit
hivatja": lovagló ritmusú ritornell (amely valamivel lassabb tempóban
menüettnek is beillenék!) után virtuóz kettősfogásokkal, majd nem kevésbé
bravúros tört hangzatok zuhatagával válik ki a zenekarból a szólóhegedű. A
továbbiakban a ritornell néhány emlékeztető jellegű ütemre korlátozódik, a
hegedűszóló pedig híven festi le a vadászat eseményeit: a menekülő vadat, a
puskákat és kutyákat, majd végül az elejtett állat haláltusáját. Meglepő,
milyen kevéssé stilizált ennek a vadászatnak az ábrázolása, milyen realisztikus
minden részletében, és mennyire együtt érez a hajszolt, szenvedő, páráját
kilehelő állattal.
Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz