Ugrás a fő tartalomra

Gavott

Szerző:
A gavott eredete valószínűleg az óprovanszál gavot szó, a provanszi hegyvidék lakosainak csúfneve. Franciaországban (különösen Bretagne és Pays Basque vidékén ma is élő körtánc vagy pantomimszerű párostánc, betoldott figurákkal (promenades, baisers). Páros ütemű, rendszerint két negyed felütéssel indul. Nyolcadnál rövidebb értékek ritkák benne. Két 4-, 8- vagy 16-ütemes, megismételt részből áll. Elterjedt a gavott en rondeau is. A 17. század eleje óta, amikor a még lassabb branle-hoz kapcsolódott, a gavott élénk táncnak számított. Tempójelzése csak elvétve lentement (d'Anglebert, 1689, Rameau, 1732). Mattheson szerint "affektusa ... valóban igazi ujjongó öröm, ugrándozó lénye" ellentétben áll a bourrée "folyamatos" jellegével. A 17. század elején a gavott udvari tánc lett, a versailles-i udvar balettjeinek állandó részévé vált. Megjelent zenekari szvitben Lully révén, akinek gavott-típusát gyakran utánozták, továbbá az operában, pl. Rameau-nál (Les Indes galantes, Castor et Pollux), Händelnél (Ottone) és Glucknál (Orfeo ed Euridice).


A kamaraszonáta műfajában először Corellinél (op. 2, és 4.) jelennek meg, de előfordul még Vivaldinál (Il pastor fido) és Händelnél is (op. 5), a zongoraszvitben N. Lebégue-nél (Second livre de clavecin, 1687), valamint d'Anglebert, Fischer, Pachelbel és Couperin ordre-jaiban és szvitjeiben. Gyakori J. S. Bach szólószvitjeiben, partitáiban és zenekari szvitjeiben. Jellegzetes gavott-példa a BWV 1068 D-dúr szvit. Gyakori Bachnál két gavott összekapcsolása, amelyek közül a második triótételként, vagy musette-karaktere révén üt el az elsőtől.


A klasszikus és romantikus zenében a gavott háttérbe szorult, s csak a késői 19. és a 20. században éledt újjá Saint-Säens (Szeptett op. 65), R. Strauss (Szvit 13 fúvóshangszerre, op. 4, Capriccio op. 85), Reger (op. 82, op. 131c) és Schönberg (Zongoraszvit op. 25) zenéjében.


Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Szerző:
Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...
További információk

Darius Milhaud: Scaramouche - szvit két zongorára, op. 165/b

Szerző:
Az 1937-es párizsi Világkiállítás alkalmára készült kompozícióról így ír szerzője önéletrajzi visszaemlékezéseiben (i. m. 207. 1): „… Ez idő tájt írtam azt a zongoradarabot, amellyel nagyon sok bajom volt, míg elkészült: Ida Jankelevitch és Marcelle Meyer számára egy kétzongorás szvitet. Átvettem néhány elemet két színpadi zeném partitúrájából és ezt az elegyet Scaramouche -nak neveztem el. Deiss nyomban ki akarta adatni… Én azonban élénken lebeszéltem; ,Senki nem fogja játszani', ám kiadómnak igen különös természete volt és csak azt adta ki, amit szeretett. A Scaramouche történetesen tetszett neki és jónak tartotta. A jövő őt igazolta. Miközben a kottapapírt általában nehéz volt eladni, ebből több kiadás jelent meg…” Scaramouche, akinek nevét Milhaud a kétzongorás szvit címében örökítette meg, eredeti nevén Fiorelli nápolyi színész volt, aki 1694-ben halt meg. Az első tétel motorikus mozgását sajátságos ritmikai lüktetés kíséri végig. A második tétel dalformában írt lír...
További információk

Ludwig van Beethoven: István király és Athén romjai

Szerző:
Ludwig van Beethoven (1770-1827): István király, op. 117, és Athén romjai op. 113 „István király, vagy Magyarország első jótevője” — címet kapta Kotzebue-nak az ünnepi megnyitó jelenete, amelyet 1812 februárjában az újonnan felavatott pesti színházban előadtak. A darabhoz — akárcsak az Athén romjai c. Kotzebue-játékhoz — Beethoven írt zenét, nyitányt és kilenc, kórusokkal kombinált tételt. A munkát 1811 őszén végezte el Teplitz-fürdőn, ahol több alkalommal is üdült. A kísérőzenéből ma főként a javarészt verbunkos-témákra épült nyitányt ismerik. Ezt lassú bevezetés indítja, majd lendületes iramú főrész következik, amelyben felismerhetjük a IX. szimfónia öröm-témájának korai változatát. A bevezető lassú zene a nyitány középső szakaszában és a befejezés során újból felhangzik. Kotzebue két ünnepi játékot írt a pesti színház felavatására: „István király, vagy Magyarország első jótevője” címmel előjátékot, és Athén romjai címmel utójátékot. Mindkett...
További információk