Ugrás a fő tartalomra

Manuel de Falla: Éj a spanyol kertekben

 - szimfonikus impressziók zongorára és zenekarra

A mű 1909 és 1915 között íródott, azzal a bevallott céllal, hogy — a komponista szavai szerint — „helyek, élmények és érzelmek emlékét idézze fel”. Az andalúziai népzene jellegzetes ritmusait, hangsorait, dallamfordulatait és ékesítéseit örökíti meg e három „szimfonikus impresszió”, amelynek hatását a beleszőtt virtuóz zongoraszólam különösképpen emeli.


Az első tétel a Generalife kertekben „játszódik le”, a granadai Alhambra felett elterülő festői környezetben. Két dallamból épül fel a tétel zenéje, mindkettőre a kis hangterjedelem és a táncos ritmika jellemző. A zeneszerző mesterien alkalmazza a témamegfordítás hagyományos praxisát: rendszerint a zongoraszóló mutatja be a témák fordított alakját. 

A második tétel távolból idehangzó táncot érzékeltet. Lefojtott, sejtelmes hanghatások adják alaphangulatát. Ismét két dallamból formálódik a darab, az első a zongoraszóló ostinato ritmusképlete felett bontakozik ki, a második nyugodt lejtésű tánc, amely azonban szenvedélyes aprózásban is felcsendül.

A zárótételt fülledt szenvedély hangulata vezeti be, majd démoni erővel robban ki a cigánytánc izgató temperamentuma. Mint az egész művet, ezt a darabot is kis hangközökben mozgó, könnyen variálható dallamok szövik át. A befejezés — teljesen lehalkuló együttesen — az elcsendesülő éjszakát jelképezi: visszatér a tétel bevezetéseként hallott zenei anyag.

Forrás: Pándi Marianne, Hangversenykalauz

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Muszorgszkij: Egy kiállítás képei

Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1835-1882): Egy kiállítás képei   Ez a nagyszabású, kifejezetten pianisztikus hatásokra épített kompozíció elszigetelt, magában álló remekmű, előzmények nélkül jött létre és nem volt folytatása sem. Muszorgszkij 1874-ben – 39 éves korában – írta. Ugyanebből az évből származik a  Napfény nélkül  c. dalsorozat, valamint az  Elfeledve  c. ballada, mindkettő  Golenyiscsev-Kutuzov  szövegére. Az  Egy kiállítás képei  megalkotásának ösztönzője tragikus esemény, a zeneszerző jó barátjának,  Viktor Hartman  festőművésznek elhunyta volt. Mivel azonban az Elfeledve c. balladát Verescsagin egyik festménye ihlette, feltehetjük, hogy Muszorgszkij ez idő tájt fokozottan érdeklődött a képzőművészeti alkotások zenei interpretációja iránt. „Viktor Hartman halála után, 1874 tavaszán kiállítást rendeztem a Művészeti Akadémia termeiben rajzaiból és akvarelljeiből” – írja Vlagyimir Vasziljevics  Sztasz...

Csajkovszkij: Az évszakok, op. 37/b

Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840-1893) zongoraművei nem játszanak jelentős szerepet alkotásában, bár mennyiség tekintetében nem maradnak el a zenekari, kamarazenei és vokális kompozíciók mögött. Valószínűleg az a körülmény indokolja ezt, hogy legnagyobbrészt megrendelésre készültek és nem mutatják ugyanazt az ihletett eredetiséget, mint például zenekari művei. Ő maga nem is volt kiemelkedő zongorajátékos, ilyen módon nem érezte elsődleges indíttatását e hangszeren való megnyilatkozásának. Az évszakok, op. 37/b 1875–76-ban egy zenei folyóirat megrendelésére havonta komponált Csajkovszkij egy rövid jellemdarabot. Az évszakok című sorozat nem próbál Vivaldi hegedűverseny-ciklusának vagy Haydn oratóriumának folytatója lenni: példaképe nyilvánvalóan Schumann zsánerkép jellegű rövid zongoradarabjai között található. Január: A kandallónál (Moderato simplice ma espressivo). Könnyed hangú idill meglehetősen hosszúra nyúlt közjátékkal, amely a rögtönzés ötletszerűségéhez képest m...

Szimfonikus költemény

A szimfonikus költemény a 19. és 20. századi programzene műfajához tartozó, többnyire egytételes zenekari kompozíciók, melyek különösen Liszt és R. Strauss nevével forrtak össze. A fogalmat Liszt alkotta meg, aki 1849-ben írt Tasso nyitányát 1854-ben így nevezte meg, majd ezt a megjelölést hamarosan minden ilyen jellegű művére kiterjesztette. A szimfonikus költemény előfutárai a programzene különböző válfajai voltak, különösen a többtételes programszimfónia és kiváltképp Berlioz ideája, a "drame instrumental" (Fantasztikus szimfónia), amelynek a programját úgy kell felfogni, mint egy opera szövegét. Szűkebb értelemben a szimfonikus költemény előzménye a nyitány, mégpedig a hangversenynyitány, elsősorban Beethoven drámai nyitányai. 1854 előtt Liszt is nyitánynak nevezte szimfonikus költeményeit. A szimfonikus költemény elnevezés Liszt nagy eszméjére utal, a zene megújítására a költészettel kötendő bensőséges szövetség révén, amire a "szimfonikus költő" hivat...