A flamenco, canto flamenco, népszerű délspanyol (andalúziai)
táncok és dalok neve. A flamenco eredete vitatott. Mór és zsinagógabeli zene
hatását is föltételezik, minthogy pedig a 19. század elejétől kiváltképpen az
andalúziai és ókasztíliai cigányoknál terjedt el (erről cante gitanónak is
nevezik), sokan cigányzenének tekintik.
Két stílusfajtáját különböztetik meg:
az egyik a cante jondo (az andalúz jondo a spanyol hondo megfelelője: 'mély,
'mélyről jövő', 'bensőséges'), másképp canto grande. A másik a cante chico
('kis ének'). A gitárosok (tocaoras) és az énekesek (cantaoras) egy táncosnő
(bailaora) köré csoportosulnak. A cante jondo egyszerű szövege, mely panaszos,
felváltva hangos és halk, "Ay, Ay"-jal indul, szerelemről, halálról,
vétekről szól, túlnyomórészt négy verssorból (különböző rímelésű nyolcasokból)
és refrénből áll.
A szabad dallamvezetés - sztereotip vagy variált
ismétlésekkel, szertelen díszítésekkel és váltakozó ritmikával - az énekestől
virtuóz előadást követel, úgyhogy a drámai és rendkívül kifejező cante
jondóban, a sokkal szerényebb cante chicótól eltérően, a gitárral szemben az
énekesé az elsőbbség. Alfajai a seguidilla, cana, polo, soleare, martinete. A
cante chicóhoz tartozik a bulería, solearílla, alegría, sevillana, fandangillo
és tango.
A flamenco-éneket a flamenco-tánc kíséri, vagy csupán bevezeti.
Ennek mindkét fajtája (baile jondo, baile chico) szóló-, illetve individuális
párostánc. A táncosok lábukkal dobogják (zapateado), kezükkel vagy
kasztanyettel ütik a taktust. Műzenei példái: de Falla, Granados, Albeniz,
Turina flamencói.
Forrás: Brockhaus Riemann Zenei lexikon